|
| Fotó: depositphotos.com |
Az első rész itt érhető el.
2050-et írunk.
Erdők nőnek a nagyvárosokban
Harminc éve folyamatosan sikerül csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, a tervek szerint 2100-ra legfeljebb 1,5 fokkal lesz csak melegebb a bolygó, mint az évezred elején volt. A városokban is kristálytiszta a levegő, gyakran frissebb is, mint az ipari forradalom előtt volt.
Köszönhető mindez többek között annak az intenzív fásítási programnak, melybe a klímavészhelyzet észlelésének pillanatától kezdve kezdtek bele az ügyben felelősségteljes viselkedést tanúsító országok. Bár nem ez volt az egyetlen világméretű intézkedés, mellyel egyfajta lélegeztetőgépre kapcsolták Földünket, a gyakorlati szempontokon túl (a fák kivonták a széndioxidot a levegőből, felszabadították az oxigént, a szenet pedig visszajuttatták a talajba) újra zölddé varázsolták élőhelyünket, ma már alig van valami különbség egy buja erdő, illetve egy intenzíven fásított, nagyváros között - írja elképzelt jövőképében a The Guardian.
A természet azonban nem csak a városokat hódította vissza, hanem a vidéket is, bármennyire hangzik is ez paradox módon. A globális szinten végrehajtott fásítási programok jóvoltából az erdőségek kiterjedése hihetetlen mértékben megnövekedett, a kontinensek felszínének majd ötven százaléka mára, azaz 2050-re fával borított.
Az elsősorban monokultúrára berendezkedett mezőgazdaság is hatalmas változáson ment keresztül, most árnyas dió- és gyümölcsöskertek, legelőkkel borított erdőterületek, mérföldes parkvidékek sorjáznak azokon a vidékeken, ahol korábban az ipari jellegű mezőgazdaság volt kizárólagosan jellemző.
A nettó nulla kibocsátást javarészt azzal sikerült elérni, hogy a fosszilis energiahordozókat gyakorlatilag kiiktatták a rendszerből, és a tiszta villamosenergiát tették egyeduralkodóvá.
Ez gyakorlatilag egy teljesen új energetikai infrastrukturális rendszer kiépülését is eredményezte. A nagy hálózatok decentralizálásával kis önellátó energia-szigetek jöttek létre, melyek autonóm módon képesek szabályozni saját energiaellátásukat, miközben a globális energiarendszerbe vissza is táplálhatják fölös készleteiket.
Az energia nagy része már megújuló forrásokból, szélből, napenergiából, geotermikus energiából és vízből származik. Minden épület saját villamosenergia-termelő rendszerrel bír – a házak szabadon maradt falfelületeit egy rendkívül különleges narancssárga festék fedi, a millió és millió nano-részecske pedig egyszerűen kinyeri a napfényből a hasznosítható elektromos energiát. Az energia alapvetően már ingyenes. A házak és épületek az egész világon önellátóvá váltak, sőt, még több energiát is előállíthatnak, mint amire ténylegesen szükségük van.
Már a sótalanított tengervíz az élet forrása
Az energián kívül alapvetően a víz befolyásolja mindennapi életünket. A megújuló és decentralizált villamosenergia-források felhasználása lehetővé teszi a (tengervíz) helyben történő sótalanítását, így a tiszta ivóvíz a világ bármely pontján bármikor előállítható.
A benzin és a dízel meghajtású járművek egyszerűen anakronisztikussá váltak. A legtöbb ország 2030-ra betiltja ezek gyártását, de még legalább 15 évbe telik, amíg a belső égésű motorok beépítésével teljesen felhagynak az autógyárak.
Furcsa, hogy igencsak hosszú időbe telt, míg az emberiség ráébredt arra, hogy az elektromos motor minden szempontból jobb választás. Erősebb motor, több sebesség, az autó fékezéskor képes visszanyerni némi energiát, ugyanakkor számottevően kevesebb karbantartásra van szükség esetükben, mint a robbanómotoroknál.
A magánhasználatú autók divatja is már a múlté, a sharing mindennapi életünk részévé vált, most már a vezető nélküli gépkocsi-megosztás biztonságának szabályozása a legnagyobb közlekedésbiztonsági kihívás a városok számára.
Visszaestek a közúton való szállítási igények. A légi folyosók mentén szerveződő drón-konvojok sok mindent kiváltanak, ami a korábbi szállítási gyakorlat része volt. Mindez a korábbi teljes infrastruktúra-hálózat átszervezését is eredményezi, a gyaloglás és a kerékpározás nem csupán trendi, de megkerülhetetlen.
Egymástól is tudunk tanulni
Noha sikerült radikális mértékben csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, továbbra is foglalkozni kell azokkal az utóhatásokkal, melyeket a légkörbe juttatott rekordszintű széndioxid okoz. Ez még 2050-ben is egyre szélsőségesebb időjárást okoz, bár extremitásában meg sem közelíti a korábbi évek viszonyait.
A gleccserek és a sarkvidéki jég továbbra is olvadnak, a tengerszint pedig emelkedik, aszályok és az elsivatagosodás veszélyezteti az Egyesült Államok nyugati részét, a Földközi-tenger térségét és Kína egyes részeit. A még mindig fennálló szélsőséges időjárási viszonyok miatt hatalmas különbségek vannak egy-egy térség között, mind az egészségügyi ellátás, mind az élelmezés, mind pedig a tiszta ivóvízhez jutás szempontjából.
Mostanra azonban a nemzeti kormányok is tanultak a múlt tévedéseiből, felismerték, sokkal jobb, ha az éghajlati válság jelenségeit azonnal kezelik, még azelőtt, hogy azok egymás hatásait felerősítve pusztító módon lecsapnának Földünkre. Ez a fajta tudatosság segít a megelőzésben is, így nem alakulnak ki olyan helyzetek, melyek később humanitárius válsággá szélesedhetnének.
Szép lassan ráébredtünk, hogy mindannyian egy közösséget alkotunk.Az egyik országban bekövetkező katasztrófa nagy valószínűséggel néhány év múlva egy másik országban is be fog következni, amiből aztán az a felismerés adódott, hogy talán jó lenne egymás tapasztalataiból is tanulni; ha rájövünk arra, hogyan lehet megmenteni a csendes-óceáni szigeteket az egyre emelkedő tengerrel szemben, akkor talán módot találunk Rotterdam megsegítésére is később.
A Zeitgeist, azaz a korszellem alaposan megváltozott; az, ahogy a világot, és az, ahogy egymást érzékeljük. Amikor a 2020-as évek elején, főleg az akkori tizenévesek által elindított környezetvédelmi mozgalmak megértették velünk, hogy a túlfogyasztás, a féktelen verseny, az önzés és a kapzsiság az, amitől a leginkább szenvedünk, és hogy ezek azok az „értékek”, melyek cselekedeteinket irányítják, nos, az volt igazán a fordulat pillanata.
Az éghajlati válság újra egy felelősségteljes közösséggé formálta az addig széthúzó, a partikuláris érdekek mentén polarizált emberiséget.
És úgy tűnik, hogy mindez - még ha csupán részlegesen is - de 2050-re meghozta az eredményeket.
103 éves korában halt meg a kínai Csen Ning Jang. 
