4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár eleinte nagy volt az érdeklődés, egyre kevesebb elektromos autó van az utakon.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Lassabban halad a várakozásokhoz képest az elektromos autók magyarországi térnyerése, ezért a kormány lazítani kíván a vásárlás mai állami támogatási feltételein - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Trend FM Mozgásban című közlekedési műsorában azt ígérve, a jövőben egész autóflottákat cserélhetnek elektromosra vállalatok, állami intézmények és önkormányzatok.

Varga Mihály beszélt arról is: speciális áramdíjszabás kidolgozását tervezik az elektromos autók számára annak érdekében, hogy láthatóvá váljon, vannak tényleges költségei a zéró kibocsátású közlekedésnek.

Jelenleg összesen 2340 zöldrendszámos jármű fut a hazai utakon, ebből valamivel több, mint ezer tisztán elektromos hajtású. A V4-ek országai közül Magyarországon terjedt el leginkább az e-mobilitás, ennek ellenére idén 0,3 százalékról 0,2 százalékra csökkent az elektromos autók részaránya az országos járműparkban. A miniszter szerint ez is azt mutatja, a benzines és dízel kocsikat továbbra is szívesebben vásárolják a magyarok, akik sokszor még mindig jobban ügyelnek a pénztárcájukra, mint a környezetvédelemre.

A kormány azzal számol, hogy a paksi atomerőmű-beruházás majdani befejeztével többlet elektromosenergia-kapacitás jelenik meg a rendszerben, amelyet a jelenleginél nagyobb mértékben hasznosíthatnak elektromos autók, buszok, haszonjárművek közlekedésére. "Olyan arányt kell elérnie addigra a hazai elektro-mobilitásnak, amely ezt a többletkapacitást letudja kötni" - érzékeltette a követendő tendenciát. Egyébként korábban a Jedlik Ányos Tervben a kormány 2020-ra 30 ezer elektromos autó hazai megvásárlásával számolt, a miniszterelnök néhány nappal ezelőtt már 54 ezer elektromos személyautó jelenlétét jósolta erre az időre.

Varga Mihály szerint van fantázia az e-mobilitásban, de még közel sem áll rendelkezésre a teljes működtetési infrastuktúra az országban, kevés a töltők száma. Tapasztalatok szerint a legtöbben napközben használják elektromos kocsijukat, este pedig otthon a garázsban töltik. Emiatt sem létkérdés, hogy a jelenleginél feszítettebb ütemben bővüljön az elektromos töltőpontok száma, bár egy most futó, az önkormányzatok számára meghirdetett program keretében 75 település közreműködésével több mint 400 újabb töltőpont jöhet létre, amely az eddigiekkel együtt már országos szintű lefedettséget eredményez.

Még a kormány támogatásával sem kell

A visszás helyzetet jól mutatja, hogy a tavalyi évre előirányzott 2 milliárd forintos állami vásárlási támogatási keretet sem használták fel teljes mértékben az autósok, emiatt meg kellett hosszabbítani a pályázati határidőt. A fennmaradó összeghez idén további 3 milliárdos állami támogatás társul. Eddig mindent beleszámítva nagyjából 13 milliárd forintot fordított a költségvetés elektromos programra, melynek során mindössze 1058 tisztán elektromos autót vásároltak az emberek. Lazítani fogunk a feltételeken - ígérte Varga Mihály.

Korábban vállalkozásoknak maximum öt elektromos kocsi vásárlását támogatta az állam, pedig cégek sora szeretett volna elektromos autóflottát létrehozni. Most tehát úgy fognak változni a szabályok, hogy jelentősebben mérséklődjön a benzines és dízel járművek még meglévő árelőnye. Ettől azt várják, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban felhasználják a rendelkezésre álló támogatási keretet, amelyből elvileg 3500 elektromos autó vásárolható meg.

Emellett indítanak egy 200 darabos állami elektromos flottavásárlási programot, így belátható időn belül a Máv, a Magyar Posta, a környezetvédelmi intézmények és a nemzeti parkok a jelenleginél nagyobb számban használhatnak környezetbarát járműveket

Magyarország továbbra is versenyben van a Tesla második európai gigagyárának helyszínéért folyó versenyben - derült ki Varga Mihály szavaiból. Hazánk esélyei nem rosszak, ám még versenyben vagyunk egy másik közép-európai, egy nyugat-európai és egy skandináv országgal a beruházásért.

A Trend FM Varga Mihállyal készült interjúját itt lehet elérni. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG