2p
Az iráni atomprogramban részt vevő vállalatokkal szemben rendeltek el intézkedéseket.

Steven Mnuchin pénzügyminiszter szerint a szankciókkal sújtott öt iráni vállalat részt vesz a perzsa ballisztikusrakéta-programban. Kommünikéjében az amerikai pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy miközben az iráni nép szenved, az Iszlám Forradalmi Gárda külföldi aktivistákat, terrorcsoportokat és emberi jogi visszaéléseket támogat.

Tiltólistán három ember

Mnuchin hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is határozottan szembehelyezkedik az iráni rendszer ártalmas tevékenységével, és továbbra is szankciókkal sújtja az emberi jogi visszaéléseket, valamint elkövetőiket. A szankciókkal sújtott vállalatok és vezetőik külföldön lévő vagyonát és érdekeltségeit zárolják, amerikai személyeknek és vállalatoknak pedig megtiltják az üzleti kapcsolatokat velük.

A szankciókkal egyidejűleg a tárca illetékes hivatala három olyan - afgán, tunéziai és jemeni - embert arra a különleges listára helyezett, amelyen az amerikai kormányzat a terroristákat vagy a terrorizmust támogatókat tartja nyilván.

Küszöbön egy iráni-izraeli háború kitörése?

Bár a Nyugat általában, a washingtoni neokonzervatívok pedig különösképpen szeretnék az iráni megmozdulásokat rezsimellenes felkelésként láttatni, a tüntetések valójában szociális indíttatásúak olyan problémák ellen, amelyek a Föld déli féltekéjén országok tucatjait jellemzik. Az amerikai titkosszolgálatok zöld lámpát adhattak Izraelnek ahhoz, hogy merényletet hajtsanak végre egy vezető iráni tábornok ellen. Az esetleges merényletet Teherán teljes joggal tekinthetné háborús cselekménynek, amely hadüzenettel járna. Káncz Csaba jegyzete >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG