2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Moszkva szerint jó lenne megint megbeszélni a dolgokat a CIA-val.

A korábbi kapcsolatfelvétel érdemi volt, ezért lehetséges egy újabb találkozó William Burnsszel, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával - közölte Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. Az SZVR és a CIA első embere november 14-én Ankarában tartott két és fél órás megbeszélést, amelyet Nariskin tartalmasnak minősített.

"Volt időnk sok mindent elmondanunk egymásnak, tisztáznunk az álláspontokat" - mondta az orosz kémfőnök, hozzátéve, hogy lehetségesnek tart Burnsszel egy újabb találkozót, amelynek időpontjáról azonban még meg kell állapodni.

Nariskin ugyanakkor azzal vádolta "a kijevi rezsim tengerentúli urait", hogy akadályozzák az elmozdulást az Ukrajna körüli helyzetben.

Valaki mindig a sötétben marad. Fotó: Depositphotos
Valaki mindig a sötétben marad. Fotó: Depositphotos

Azt állította, hogy amikor a Moszkva és Kijev közötti isztambuli tárgyalásokon tavaly tavasszal több kérdésben alapvető megállapodás született, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szerinte azt mondta Ukrajnának: "Nem lesz semmilyen béketárgyalás, semmilyen béke, mi már több tízmilliárdot kifizettünk, belétek fektettünk, továbbra is pénzt és fegyvert fogunk belétek fektetni, a feladatotok pedig egyszerű: menjetek és harcoljatok".

Közölte, hogy európai hivatali partnereivel is rendszeresen egyeztet telefonon, elsősorban Ukrajnával kapcsolatos témákról. A biztonsági szolgálatok közötti kapcsolattartásról és kommunikációs csatornákról további részletekbe nem bocsátkozott. Az állította, hogy Oroszországnak bizonyos értelemben sikerült csökkentenie azt a veszélyt, hogy Ukrajna "piszkos bombát" hozzon létre.

Más országokról szólva az orosz és az iráni szakszolgálatok együttműködését "összehangoltnak" és "perspektivikusnak" minősítette. A Moszkva és Peking közötti kapcsolatok szintjét pedig "példaértékűnek" nevezte, hozzátéve, hogy a felek között "nagy mennyiségű hírszerzési, műveleti és jelinformációs információcsere" zajlik.
(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
Makro / Külgazdaság A fideszes nagyuraknak régóta fáj a foguk erre a balos munkásvárosra
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:29
Salgótarjánnak új polgármestere lesz. Akárki is nyer, nem lesz könnyű dolga.
Makro / Külgazdaság Hiába emelkedett, még mindig a sokéves átlag alatt a magyar BMI
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:01
Sőt, az elmúlt évekhez képest is alacsonyabb az idei áprilisi értéke e fontos mutatónak.
Makro / Külgazdaság 1,2 milliárd euróval javult egy fontos magyar mutató
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 08:31
Mondjuk nemcsak az export nőtt, hanem az import is csökkent.
Makro / Külgazdaság Légből kapott titkok – miért fehér és miért húz maga után csíkot?
Elek Lenke | 2024. május 1. 15:05
Bár ma már a tömegközlekedés egyik formája a repülés, mégsem tudunk mindent a világ legdrágább járművek titkairól, ugyanakkor a legtöbben kíváncsiak vagyunk rá. Ezt a kíváncsiságot elégíti ki az amerikai Travel and Leisure turisztikai online lap összeállítása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG