3p

Korgó gyomorra hasonlító morgás hallatszik Oroszország mélyéről, az etnikai kisebbségek lakta távoli régiókból, amelyek megoldatlan problémái csendben növelik az ott élők elégedetlenségét.

Oroszország etnikai kisebbségek lakta régióiban robbantak ki a legnagyobb tiltakozások 2024-ben, és nem marad hatás nélkül az ezekben élő közösségekre, hogy lakóik aránytalanul nagy részt képviselnek az Ukrajnában dúló háború orosz katonái között. Éppen ezért 2025 sok hírt hozhat ezekből a térségekből.  Helyi aktivistákat kérdezett a Moscow Times arról, mit várnak az új évtől.

 

Maria Vjuskova burját aktivista és társadalomkutató egy orosz mondást idézett ezzel kapcsolatban. E szerint ahogy az emberre ráköszönt az új év, úgy fogja tölteni az egész évet. A Burjátföld fővárosában, Ulan-Udében felállított nagy fenyőfa csak néhány napot állt a helyén, aztán feldőlt. Ezt nyugodtan tekinthetjük rossz előjelnek. Minden egyes rubel, amit a Kreml a háborúra költ az etnikai köztársaságokra jutó pénzt rövidíti meg. Ez meglátszik a közszolgáltatások romlásán a közigazgatástól kezdve a közüzemekig. A Duma például 2024- ben engedélyezte a fakivágásokat a Bajkál-tó környékén, aminek káros hatásai 2025-ben fognak jelentkezni. Eközben a hatóságok tovább folytatják a helyi civil aktivisták politikai üldözését.

A Kaukázus és a Volga vidéke az elfelejtett régiók közé tartozik

Vlagyimir Putyin államfő rezsimje komoly válságot fog tapasztalni 2025-ben Oroszország etnikai kisebbségek lakta térségeiben – mondta Ruslan Aisin tatár politikai elemző és újságíró. Ez főként a Kaukázus és a Volga vidékén lévő régiókra vonatkozik. A mozgások magából a rendszerből belülről indulhatnak ki.

Moszkva nem szereti a nyilvános csetepatét
Moszkva nem szereti a nyilvános csetepatét
Fotó: Depositphotos

Ennek jele, hogy Ramzan Kadirov, Csecsenföld kormányzója elítélte Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és mások bevándorlóellenes megjegyzéseit, amelyekkel az egy évvel ezelőtti moszkvai terrorakciót kommentálták. A nyilvános csetepaté a rendszer emberei között nem illik a putyini rezsim táncrendjébe. Rusztam Minnihanov, Tatárföld vezetője szintén keményen bírált egy új törvényt, amely a helyi önkormányzat korlátozásával lényegében eltörli a régiók önrendelkezési lehetőségét. A politikus szerint a jogszabály kivégzi a falvakat, és növelni az emberek és a kormány közti távolságot. Aisin biztos benne, hogy ezek a feszültségek a régiók központi hatalommal szembeni ellenállásának mélyülését jelzik.

Az életszínvonal romlása és nemzetiségi villongások várhatók

Jakutföldön romlani fog az emberek életszínvonala – mondta 2025-re vonatkozó jóslatában Sargylana Kondakova a Free Yakutia Foundation civil szervezet társalapítója. Az infláció különösen súlyosan érinti az ott élőket, mert köztársaságuk Oroszország legszegényebb régiói közé tartozik. Az Északi-sark térségében lévő területek élelmiszer-ellátása nem megbízható, az újabb sorozások veszélye miatt, a képzettséggel rendelkező fiatalok elmenekülnek a régióból.

A távoli célpontok elleni ukrán dróntámadások belekeverik a háborúba az olyan területeket is, mint Csecsenföld, Ingusföld és Dagesztán – mondta Harold Chambers az észak-kaukázusi térség szakértője.

Eközben mintegy a másik oldalról az Iszlám Állam terrorszervezet támadásai gyengítik az ott élők biztonságát. Külön konfliktusforrás Ingusföld és Csecsenföld között, hogy az utóbbi szemet vetett az előbbi területének egy részére – mondta Isabella Evloeva ingusföldi újságíró. Kadirov megkérdőjelezi a Csecsenfölddel szomszédos köztársaság önálló nemzetiségi identitását. A két köztársaság viszonya a háború előtti orosz–ukrán kapcsolatokra emlékeztet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG