5p

A BAE Systems és a Rheinmetall óriási gyártókapacitások kiépítésére készül Ukrajnában. Szomszédunk NATO-szabványoknak megfelelő nagyívű felfegyverzése egyben hozzájárul a Kijev által követelt biztonsági garanciákhoz. Káncz Csaba jegyzete.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megbeszélést folytatott a BAE Systems, a legnagyobb brit hadiipari vállalat képviselőivel. A tárgyalás után az elnök kijelentette: „Azon dolgozunk, hogy megfelelő bázist hozzunk létre a gyártáshoz és a karbantartáshoz Ukrajnában. A fegyverek széles skálájáról beszélünk: a tankoktól a tüzérségig."

Megállapodtak abban, hogy előkészítik a BAE Systems ukrajnai irodájának megnyitását, majd ezt követően felállítják a cég gyártási és karbantartási létesítményeit. Zelenszkij szerint "Készen állunk arra, hogy a BAE Systems különféle típusú termékeinek fő regionális gyártási központjává váljunk, és a jelenleginél globálisabb kapcsolatok iránt érdeklődünk."

Rheinmetall tankok Ukrajnában

Két hete a német hadiipari óriás, a Rheinmetall megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a düsseldorfi fegyvergyártó szoros együttműködést kezd a 65 ezer alkalmazottat foglalkoztató ukrán hadiipari konszernnel, az UkrOboronPrommal. Mindenekelőtt július közepéig vegyesvállalatot alapítanak, ahol a Rheinmetall birtokolja a többséget 51 százalékkal, és az üzletmenetet is irányítja.

A Rheinmetall-UkrOboronProm vegyesvállalat első feladata a katonai járművek, különösen az EU által biztosított járművek karbantartása lesz. Hosszú távon a két csoport közös vállalkozásukkal a Rheinmetall páncélozott járműveket is szeretne gyártani Ukrajnában. A beszámolók szerint a Fuchs kerekes harckocsival lehetne kezdeni, amely páncélozott szállítóként, vagy kommandós egységként is használható.

Ezután következhet a Lynx (KF41) gyalogsági harcjármű és az új Panther (KF51) nehéz harckocsi. Az ipari körökben a Panther ukrajnai gyártását a Rheinmetall számára messzemenő jelentőségű áttörésnek minősítik. A csoport a járművet a Leopard 2 lehetséges utódjaként fejlesztette ki, és versenyez vele a német-francia MGCS-vel, amelyet a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) fejleszt a francia Nexterrel együttműködve.

Rheinmetall tankok lepik el Ukrajnát? Fotó: Depositphotos
Rheinmetall tankok lepik el Ukrajnát? Fotó: Depositphotos

Lőszerek és légvédelmi rendszerek

A Rheinmetall és az UkrOboronProm együttműködése nem korlátozódik a páncélozott járművek gyártására. További két közös vállalatot terveznek, amelyek szintén hamarosan megalakulnak, és lőszert, valamint légvédelmi rendszereket gyártanak majd. Bár a Rheinmetall leginkább a Leopard és más páncélozott járművek gyártásában való részvételéről ismert, a közelmúltban jelentős összegeket fektetett be új légvédelmi rendszerek fejlesztésébe.

Ide tartoznak olyan modern rendszerek, amelyek drónokat megzavarására alkalmasak és elektronikus elrejtést biztosítanak, és olyanok is, amelyek lézerrel, vagy volfrámdarabkák ködével semmisítik meg a beérkező rakétákat.

S noha Ukrajnába telepítésük PR-sikernek bizonyulhat a Rheinmetall számára, Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy ha a német cég a háború alatt harckocsigyárat épít a szomszédban, azt azonnal megsemmisítik. A német cég azonban azt állítja, hogy a gyárat sikeresen meg lehet védeni azzal a saját technológiájával, amellyel a reguláris fegyveres erők táborait is oltalmazzák a támadásoktól.

Az állami tulajdonban lévő UkrOboronProm a védelmi rendszerek gyártásának különböző területein dolgozik - beleértve a páncélozott járművek, rakéták és tüzérség gyártását és azok karbantartását. 2010 óta több mint száz ukrán hadiipari vállalat egyesült a konszernben. Valóban, Kijev „a világ egyik legerősebb védelmi ipara” létrehozására akarja felhasználni.

A háború kezdete óta több más országbeli cég is megkezdte az együttműködést az UkrOboronPrommal, például közös lőszergyártás formájában - igaz, ezt Lengyelországban, hogy megvédjék magukat az orosz támadásoktól.

"Védd meg az országot"

Az új Rheinmetall-UkrOboronProm vegyesvállalattal a jelek szerint a német cég az ukrán szárazföldi haderő egyik legfontosabb beszállítójává válhat. „A Rheinmetall mobil légvédelmi és tüzérségével lefedett „gyalogos és páncélos egységek”, amelyeket szintén a Rheinmetall gyárt, „megvédhetnék az országot az orosz támadóktól” – áll egy jelentésben: A düsseldorfi fegyverkovácsok segítségével a Ukrajna a legmodernebb fegyver-ipari bázishoz jutna hozzá.

A Rheinmetallnál azt is elmondják, hogy az Ukrajnában közösen gyártott fegyvereket - mint például a Panther nehéz harckocsit -, nyereségesen lehetne harmadik országokba exportálni. A tervek alkalmasak arra, hogy felgyorsítsák a Rheinmetall további felemelkedését a globális fegyveriparban. Ukrajna NATO-szabványoknak megfelelő nagyívű felfegyverzése egyben hozzájárul a Kijev által megkövetelt biztonsági garanciákhoz.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG