4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egykor Afrika éléskamrája és a kontinens legígéretesebb gazdasága volt, most viszont a hiperinfláció rémével fenyegetett, tönkre ment ország lett Zimbabwe - ahogy ez ilyenkor gyakran lenni szokott, a hadsereg elkezdett rendet tenni. Egyelőre csak reménykedni lehet benne, hogy békés lesz az átmenet - Mugabe elnök hatalma 37 év után érhet véget.
Katonák páncélos járművel zárják le a Robert Mugabe zimbabwei elnök irodájához vezető utat az alkotmánybíróság épületénél Hararében 2017. november 15-én, miután a hadsereg közölte az általa elfoglalt ZBC állami televízióban, hogy átvette az ország irányítását Mugabe kormányától. (MTI/AP/Tsvangirayi Mukwazhi)

Katonai puccs történik, de még bíznak a békés átmenetben

Szerda reggel a zimbabwei hadsereg magához ragadta a hatalmat: azt közölték, hogy az elnök közvetlen környezetében lévő bűnözőket szeretnék eltávolítani, a 93 éves Robert Mugabe elnök és családja pedig sértetlen és biztonságban van. A Reuters tudósítása szerint katonák és páncélozott járművek blokkolják az utakat a kormányhivatalok, a parlament és a bíróságok környékén Harare főváros központjában.

A hadsereg egyik tábornoka szerint a Mugabe körüli bűnözők tehetnek a kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzetről, így őket az igazságszolgáltatás elé kell állítani. Ha ezt sikerül véghezvinni, a helyzet visszatérhet a normális kerékvágásba - ígérik. Mindenesetre amióta a puccs elkezdődött, Mugabe elnököt és befolyásos feleségét senki sem látta.

Komolyabb erőszakról egyelőre nincs hír, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hadsereg bevette a (Mugabéhoz hű) állami televízió székházát és mindenkit hazaküldtek. A Reutersnek nyilatkozó helyiek szerint ezután három robbanás is hallatszott a fővárosban, de ezek forrásáról egyelőre nincs hír. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azt javasolja Hararében tartózkodó állampolgárainak, hogy maradjanak otthon a "politikai bizonytalanság" miatt.

A videofelvételről készült képen Sibusisiwe B. Moyo dandártábornok, a zimbabwei védelmi erők szóvivője a hadsereg által elfoglalt ZBC állami televízió hararei stúdiójában bejelenti, hogy a katonaság átvette az ország irányítását Robert Mugabe zimbabwei elnök kormányától 2017. november 15-én. (MTI/AP/ZBC)
Kormányzati források szerint Ignatius Chombo pénzügyminisztert letartóztatta a hadsereg.

Az ellenzék, a Demokratikus Változásért Mozgalom abban bízik, hogy békés úton térhetnek vissza az alkotmányos demokráciához, és remélik: a hadsereg beavatkozása egy stabil, demokratikus és fejlődő ország megalapozásához vezet. Az országban komoly befolyással bíró zimbabwei háborús veteránok szervezete szerint most a szakadék széléről kell visszahozni az országot; ami most történik, az egy fájdalmas és szomorú fejezet vége, amelyben egy megöregedett diktátor átengedte a hatalmat a felesége körül lebzselő tolvajbandának - közölték.

Romokban a gazdaság

Robert Mugabe 37 éve irányítja az országot. Afrikában rendkívüli elismertségnek örvend, a nyugat szerint azonban az elnök egy olyan despota, aki katasztrofális vezetéssel romba döntötte a gazdaságot, és az erőszaktól sem riad vissza, hogy megtartsa hatalmát - ezzel gyakorlatilag tönkretette Afrika egyik legígéretesebb államát.

A zimbabwei gazdaság tényleg katasztrófa-közeli állapotban van: alig egy évtizeddel azután, hogy a hiperinfláció (amely egyes számítások szerint elérte az 500 milliárd százalékot) elértéktelenítette a zimbabwei dollárt és vele együtt az emberek nyugdíját és megtakarításait, a délkelet-afrikai országban ismét jelentősen nőni kezdtek az árak. Az egykor virágzó gazdaság totálisan összeomlott, az egykor Afrika éléskamrájának nevezett országban akkor súlyos élelmiszerhiány alakult ki.

Az elmúlt nyolc évben ugyan nagyjából stabilizálódott a pénzügyi helyzet, az elmúlt hónapokban azonban akuttá várt a devizahiány és ebből adódóan sok termék eltűnt a boltok polcairól, más cikkeknek az ára pedig szinte naponta emelkedik.

Most kell figyelni, mit lépnek a gazdag országok, akik hasznot akarnak húzni Afrikából

Az óriási nyersanyag-kincsek ellenálhatatlan erővel bírnak a nagy- és középhatalmak számára. A stratégiai pontokon sorra jönnek létre a katonai bázisok is. India és Japán 40 milliárd eurós közös befektetési tervvel próbálja meg Kína befolyását kiegyensúlyozni - gyilkos hajsza indult Afrika kincseiért, ne higgyük, hogy tétlenül fogják nézni a politikai folyamatokat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG