5p

Egy széleskörű felmérésből az az érdekesség derült ki, hogy a női tulajdonosok átlagosan 30 dollárral olcsóbban adják ki egy éjszakára az ingatlanjaikat, mint a férfi lakástulajok.

Az új tanulmány arra világít rá, hogy az Egyesült Államokban élő női Airbnb-tulajdonosok átlagosan 25 százalékkal keresnek kevesebbet évente, mint férfi társaik. Ez valamivel magasabb, mint az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala által jelentett éves, nemek közötti bérszakadék, ami azt jelenti, hogy több mint 4000 dollárral alacsonyabb bevételt jelent ez évente a nőknek.

A kutatáshoz az Egyesült Államok több városából választottak ki 8000 ingatlantulajdonost, akinek a nyilvános profiljából vett adatait vetették össze. Azokra az adatokra összpontosítottak, amelyek csak egy pénztárgéppel és csak egy aktív adatlappal rendelkeznek. Ahol egyértelműek voltak a férfi és női nevek, azokat simán bekódolták a nemek szerint, de ahol a nevek félreérthetőek voltak a nemi hovatartozást illetően, azokat kizárták – írja az érdekes vizsgálatról The Conversation.

A házigazdák éves bevételének meghatározásához elemezték az egyes hirdetésekben szerepelő egy éjszakás árakat, az évi tartózkodások számát és az átlagos tartózkodási időt. Más tényezőket is megvizsgáltak, amelyek hozzájárulhatnak a bevételi különbséghez, például az elhelyezhető vendégek számát és azt, hogy az egyes vendéglátók hány éve aktívak a platformon.

A nemek közötti ingatlanértékek közötti különbséget pedig úgy határozták meg, hogy a Zillow.com platformján található ingatlanok irányítószáma alapján ingatlanbecslést végeztek.

Az elemzésnek köszönhetően az derült ki, hogy a női házigazdák egy éjszakára érvényes átlagos díja jóval kevesebb, akár 30 dollárral is olcsóbb, mint a férfi házigazdáké. Ezenkívül a női tulajdonosoknál kevesebb foglalás is történik, és az ott tartózkodások alkalmával általában kevesebb vendég is száll meg.

A kutatás készítői azt találták, hogy az ingatlanok több, mint felének, - 53 százalékának – nők a tulajdonosai, s hogy ezek a lakások, vagy házak valamivel értékesebbek és szebbek is, mint a férfiaké. Viszont a kutatók nem találtak szignifikáns különbséget a női és férfi házigazdák között a platformon eltöltött éveik tekintetében.

Úgy tűnik, hogy a kereseti különbség akkor a legmarkánsabb, amikor a vendéglátó egy egész lakást ad ki, nem pedig egy privát szobát kínál a saját lakóhelyén belül. És bár a rés szűkül, miután számos, a kiadással kapcsolatos tényezőt – például az otthoni átlagértéket – ellenőrizték, a bevételek különbsége továbbra is fennáll. Mindez arra utal, hogy tovább kell menni az Airbnb adatain, hogy meg lehessen magyarázni a különbséget.

További okok

A felmérés arra ösztönözte a kutatókat, hogy kicsit mélyebbre ássanak, vajon milyen tényezők járulhatnak hozzá a nemek között észlelhető keresetbeli különbségekhez. Az Egyesült Államokban a teljes munkaidőben dolgozó nők még mindig körülbelül minden egyes dollárból csak 80 centet keresnek a férfiakkal szemben, ezen kívül jóval több nő él szegénységben, mint férfi. 

Ez a jövedelemhiány gyerekek millióit is érinti, mert a Népszámlálási Iroda szerint az olyan családokban, ahol a nő a családfenntartó, 1 biztosan szegénységben él, míg a férfiaknál ez az arány 10 az 1-hez.

A bérszakadék ismert okai között szerepel még, hogy a nők a férfiaknál nagyobb valószínűséggel választanak olyan állásokat, amelyek részmunkaidősek, vagy rugalmas időbeosztással végezhetőek. A rövidebb munkaidő és a mobilis időbeosztás azoknak a munkavállalóknak valóban előnyösebb, akiknek több otthoni kötelezettsége van, de ezek a munkák gyakran alacsonyabb fizetéssel is járnak.

Az Airbnb-tulajok azonban teljes egészében saját maguk osztják be a napi teendőiket és a foglalások intézését, és itt a nők is szabadon, ömmaguk határozzák meg az áraikat. Tehát a napi ütemezési rugalmasság hiánya nem lehet oka annak, hogy a gyengébb nem miért keres kevesebbet a platformon, mint a férfiak.

Ismeretlen tényezők

A legfontosabb ismeretlen tényező ezen a kutatási területen az, hogy vajon a nők tisztában vannak-e azzal, hogy alacsonyabb árakat kínálnak, mint a férfiak. Új szempontokat vethet fel egy szélesebb körű vizsgálat, hogy vannak-e nemi alapú kereseti különbségek más vendéglátó platformokon is, mint például a Vrbo vagy a Homestay.

Az sem világos, hogy a férfi és a női házigazdák valóban elétrő megközelítést alkalmaznak-e az Airbnb-díjak meghatározásában, és ha igen, miért. Egy 2007-es tanulmány megállapította, hogy alkuhelyzetekben a férfiak a nőkhöz képest magasabb fizetést érnek el. Egy 2009-es, nemek közötti különbségeket vizsgáló tanulmány, amely a szakértői díjak meghatározását elemezte, azt találta, hogy a nők jellemzően kevesebbet számolnak fel ugyanazért a szolgáltatásért, mint a férfiak. Ennek oka, hogy a gyengébb nem hajlamos figyelembe venni az ügyfeleikkel kialakult kapcsolataikat, aminek köszönhetően végül alacsonyabb árakat számítanak fel. Azaz végső soron odajutunk, amit mindig is tudtunk, hogy a nők empatikusabban működnek az életben, ami a pénzhez való hozzáállásukat is befolyásolhatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG