Négy évtizede kezdődött a II. világháborút követő háborúk közül a legpusztítóbbak közé tartozó iraki-iráni háború. Az 1980. szeptember 22-én Irak által megindított és villámháborúnak szánt támadás végül 8 évig tartó harcokba torkollott, amely során Bagdad tömegpusztító fegyvert vetett be iráni civilek ellen. Egyes becslések szerint a háborúban 1 milliónyian is odaveszhettek, katonák és civilek egyaránt.
Csupán négy, ennél pusztítóbb háború volt a 20. század második felében (a koreai és a vietnami háború, illetve a kongói és a második szudáni polgárháború). A harcok azonban nem csak az emberek körében, illetve az érintett országok - főleg Irak - gazdaságában végeztek szinte mérhetetlen pusztítást, hanem jelentősen felborították a térség ingatag egyensúlyát, az általa keltett diplomáciai hullámok máig hatnak.
A háborúhoz vezető út
A háború kitörése nagyban Szaddám Huszein iraki diktátor becsvágyának és hatalmi törekvéseinek következménye. Huszein szerette volna megszerezni a többségében arabok lakta, nyersanyagban - olajban - gazdag iráni tartományt, Khuzesztánt, és ennek segítségével az arab világ vezető hatalmává tenni országát. A tartomány a térségben - Mezopotámia, illetve Perzsia területén - a történelem során fennálló hatalmak már-már hagyományos vetélkedésének tárgya volt. A modern Irak már 1959-ben kinyilvánította területi igényét a térségben fekvő Abadanra és Korramshahrra.
Irak és Irán között mégis csak 1971-ben szakadt meg a diplomáciai kapcsolat, miután előbbinek nem tetszett, hogy több, a Hormuzi-szoros közelében fekvő addig brit fennhatóság alatt lévő sziget - Abu Músza, Nagy-Tunb és Kis-Tunb - iráni fennhatóság alá került.
Az erőszakot végül a Tigris és az Eufrátesz közös torkolata, a Satt el-Arab birtoklásán, illetve használatán kialakult vita váltotta ki közvetlenül. A vízi útvonal ugyanis roppant fontos gazdasági jelentőséggel bírt mindkét állam olajexportja szempontjából. 1974-ben Irak fegyveres támadást is indított Irán ellen, illetve a két hatalom a másik területén élő kisebbségeket igyekezett fellázítani, hogy destabilizálja az ellenfelet: Irán a kurdokat, Irak a khuzesztáni arabokat. A vízi úttal kapcsolatos területi vitákat és fegyveres konfliktust az 1975-ben megkötött algíri megállapodásban igyekeztek rendezni, ám ehhez utóbb egyik állam sem tartotta magát.
A mullahok tisztogatása
Akkor 35 millió fővel Iránnak csaknem háromszor akkora lakossága volt, mint Iraknak. Az 1970-es évek végére 415 ezer katonát, és 459 – többségében amerikai gyártmányú – vadászgépet tartott hadrendben. De az 1978-as iráni iszlám forradalom utáni zűrzvarban a francia titkosszolgálat becslése szerint a harci eszközök 70 százaléka használhatatlanná vát.
Ráadásul csakúgy, mint Sztálin a második világháború előtt, az iráni forradalmi kormány is saját magát gyengítette véres tisztogatásokkal - 1979 februárja és szeptembere között kivégeztek 85 tábornokot. 1980 szeptemberéig pedig 12 ezer tisztet rúgtak ki az állományból. Másfél évvel az iráni sah bukása után a rakikális mullahok még bizonytalan rezsimje uralta Iránt, és Bagdad elérkezettnek látta az időt a támadásra.
Az iraki hadsereg mintegy 220 ezer katonából állt, 2300 – többnyire szovjet gyártmányú – vadászgéppel. A háború az esetleges irányítás és a hiányos felszerelés következtében hamarosan az első világháborúhoz hasonló, gyalogos rohamokkal és vegyi támadásokkal tarkított lövészárok-háborúvá változott.
Gyerek kamikazek
A fronton kialakult egyensúlyt különböző módszerekkel igyekeztek megbontani a felek. A jobb iraki felszereléssel szemben Irán nagyobb embertömeget vetett be. A háborúban alkalmazott emberhullám-taktika emberek - gyakran gyerekek - ezreit vitte a biztos halálba. Az első, 13 éves kamikaze gyerekkatona gránátokkal felszerelve 1980 november 10-én vetette magát egy iraki tank alá és robbantotta fel magát.
A becslések 95 ezer gyerekkatona haláláról számolnak be. Megfelelő felszerelés híján ugyanis csak ezt a módszert látták az iráni katonai vezetők a jóval profibb iraki hadsereg által telepített aknamezők felderítésére. A Paszdaran és Baszidzs milíciák "önkéntesei" között állítólag kilencéves gyermekek is voltak.
Egyes beszámolók szerint előfordult, hogy gyermekek ezreit küldték a csatába, körülbelül húszas csoportokba összekötözve (hogy megakadályozzák a gyávábbak menekülését). Más beszámolók szerint lányokat is bevetettek, őket főként aknamentesítésre használták, míg a tizenéves fiúkat Allahra bízták, és fegyvertelenül küldték az iraki lövészárkok ellen, azzal a céllal, hogy így rettentsék el az ellenfelet.
Nyugati vegyi fegyverek
Irak egy idő után vegyi fegyverekkel próbálta meg kicsikarni a győzelmet. A nemzetközi színtéren Irán ellen megnyilvánuló antipátia következtében a Szaddám-rezsim gyakorlatilag büntetlenül alkalmazhatott tömegpusztító fegyvereket a harcok során, melyekhez ráadásul jelentős nyugati segítséggel jutott. Irak tabunt, mustárgázt, szarint és cikloszarint vetett be a harctéren.
A bevetett mennyiségre jellemző, hogy a világban - Japán után - Irán áll a második helyen a tömegpusztító fegyverek által leginkább sújtott nemzetek sorában. Hivatalos adatok szerint - ami nem tartalmazza a civil áldozatok számát - több mint 100 ezer iráni halt meg a vegyi támadásokban.
Iraknak számos nyugati állam, cég - Hollandia, Egyesült Királyság, NSzK, Egyesült Államok, Belgium, Spanyolország, sőt még Brazília és India is - nyújtott segítséget a vegyi és hagyományos fegyverek beszerzésében, fejlesztésében és előállításában. Így érthető, hogy a háború alatt és még utána pár évig a Nyugat miért nem igyekezett megbüntetni ezek használata miatt a Szaddám-rezsimet.
Irán ezt sokáig nehezményezte, miközben számos iráni veteránszervezet indított pereket különböző nyugati államok és cégek ellen a vegyi fegyverektől elszenvedett egészségügyi károk miatt. Nyugaton csak akkor telt be a pohár, amikor a végletekig eladósodott Irak 1990-ben megszállta Kuvaitot - amelynek 40 milliárd dollárral tartozott -, de még akkor sem annyira, hogy megdöntsék a diktátor hatalmát.
Erre még bő tíz évet kellett várni. A 2001. szeptember 11-i támadások után terrorellenes háborút hirdető USA 2003-ban támadta meg Irakot és döntötte meg Szaddám rezsimjét.
Bíztatóan indult 2026, de a január már nem volt ilyen rózsás. 
