Az oroszok által blokád alá vett és porig rombolt Mariupol városa lett századunk Guernicája. Mindez egy olyan hadműveletben, amelyet a Kreml még háborúnak sem ismer el, és egy olyan országban, amely Putyin szerint nem is létezik.
Oroszország nem tudja, hogy február 24-én megindított háborúját hogyan fejezze be, Ukrajna pedig nem tudja, hogyan tudna ebből az egészből kimászni. Ebben a szürreális színjátékban Biden nem tárgyal Putyinnal, Putyin pedig nem tárgyal Zelenszkijjel.
Tanulságok Ázsia számára
Az ukrán háború komoly dilemmákat okozott Ázsiában is, hiszen rámutatott arra, hogy Washington és a Nyugat csak korlátozottan képes megvédeni egy olyan baráti országot, amely nem tagja a védelmi szövetségének. Ráadásul míg Ukrajnát az Egyesült Államok elismeri független államként, addig Tajvan státusza ennél jóval alacsonyabb szintű.
Nem véletlen, hogy az orosz invázió elítélése a március 3-ai ENSZ-szavazás során súlyosan megosztotta Ázsiát. A fejlett, demokratikusnak tekinthető Japán, Dél-Korea és Szingapúr nemcsak elfogadták a határozatot, hanem azóta már szankciókat is bevezettek Moszkva ellen. Ez az álláspont újabb hasadást idéz elő az autokrata Kínával szemben.
Bár Tajvan nem ENSZ-tagállam, a szigetország is elítélte az orosz háborút és csatlakozott a nyugati szankciókhoz.
Motivációk a semleges állásponthoz
Több ázsiai ország viszont semleges álláspontot vett föl, közülük is legjelentősebb Kína és India.
Peking nagyhatalmi konfliktusként tekint az orosz-ukrán háborúra. Ennek eredményeképpen a kínai elit szerint a konfliktust elsősorban a NATO idézte elő és a szövetség felelőssége, hogy megoldja. De Kínának nem érdeke a mielőbbi béke megkötése sem, mert az amerikai figyelem azonnal visszafordulna rá.
Indiának mások voltak a motivációi, amikor tartózkodott az ENSZ-szavazásánál. Új-Delhit nem különösebben zavarja a nagyhatalmi versengés, viszont hosszú távon érdekelt az orosz-indiai barátságban. Ez több évtizedre nyúlik vissza és szilárd alapja az 1971-es barátsági szerződés, amelyet a két ország az India-Pakisztáni Háború során írt alá.
Az indiai fegyverek több, mint 60 százalékát Moszkva szállítja és tavaly decemberben Putyin is Indiába látogatott, miközben kihagyta az októberi római G20-as csúcstalálkozót és a novemberi COP26 klímacsúcsot Glasgow-ban. Narendra Modi miniszterelnök és Putyin 99-pontos közös nyilatkozatot tettek közzé a csúcstalálkozójuk után. Aláírtak 28 befektetési egyezményt, és ígéretet tettek a kétoldalú kereskedelem 30 milliárd dollárra növelésére.
India tartózkodása hasadást idéz elő a „Quad” tagjai között, különösen India és Japán vonatkozásában. Moszkva annyira biztos akart lenni India pozíciójában, hogy a kritikus napokban még a pakisztáni kártyát is kijátszotta, hogy sakkban tartsa Új-Delhit.
Az ASEAN tagállamainak többsége támogatta Oroszország elítélését, de Vietnám és Laosz tartózkodott.
A COVID-járvány után az ukrajnai háború is rámutatott arra, hogy a túlzott gazdasági kitettség ellenérdekelt országok felé elfogadhatatlan. Ezért sok ázsiai ország számára a szállítási láncok újjáépítésekor Kína kikerülése nemzeti prioritás lesz. A Biden-kormányzat erre vonatkozó, átfogó tervét („Indo-Pacific Economic Framework”) az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra, és ez jelentős lépés abba az irányba, hogy kiválasztott szektorok leváljanak Kínáról.
Világos háborús üzenet
Az orosz inváziónak van egy világos üzenete: ha vannak atomfegyvereid, akkor senki sem mer veled komolyan konfrontálódni. Alig pár nappal az ukrán behatolás után Putyin riadókészültségbe helyezte az orosz nukleáris erőket, világos üzenetet küldve a Nyugatnak. És valóban, az orosz terror-bombázások ellenére az USA nem vezetett be repülési tilalmi zónát, Zelenszkij könyörgése mit sem használt.
Az ukrán háború megerősítette azon országok pozícióját, amelyek atomfegyvereket fejlesztettek ki, és ezentúl csak még aktívabban fejlesztik tovább azokat. Nem véletlen, hogy Kim Dzsong-Un, észak-koreai diktátor az elmúlt hetekben több rakéta-kísérletet hajtott végre.
De Kína az, amelyet kiemelten figyelnünk kell.
Az Egyesült Államok 2017 decemberi Nemzetbiztonsági Stratégiája 23 alkalommal említi Kínát, és mindannyiszor negatív összefüggésben.
Az amerikai célkeresztben levő ország 1964-ben hajtotta végre első atomfegyver-tesztjét és azóta gyakorlatilag a „minimum elrettentés” doktrínájához tartotta magát – csak annyi nukleáris robbanófejet tárolva, amellyel ellencsapást tud végrehajtani, ha atomtámadás éri. Ezért van csak mintegy 350 robbanófeje, ellentétben Amerikával (5550) és Oroszországgal (6000).
De az új hidegháború megváltoztatta Kína stratégiai számításait, és már tavaly decemberben a Pentagon figyelmeztetett, hogy 2027-re Peking meg akarja duplázni nukleáris robbanófejeinek a számát.
Az ukrajnai háború még inkább fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot és a japán, valamint a dél-koreai politikai vezetést is eddigi, atomfegyvert elutasító álláspontjuk újragondolására késztetheti.
A szörfösök életmentői kritikus szerepet játszottak a támadás utáni időszakban. 
