5p
Oroszország reméli, hogy a nyugati országok nem szánják rá magukat az iraki vagy a líbiai forgatókönyv szerinti "kalandra" Szíriában.
Holttesteket azonosítanak hozzátartozók egy állítólagos gáztámadás után a Dzsejs al-Iszlám szíriai felkelőcsoport kezén levő Dúmában 2018. április 8-án. Az előző napon legkevesebb negyven ember halt fulladásos halált a Damaszkusz melletti Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás következtében. A szíriai kormány és orosz szövetségese tagadják, hogy gáztámadás történt Dúmában. (MTI/EPA/Emad Aldin)

Ha Amerika támad, jönnek a migránsok?

Szergej Lavrov azt mondta: "Ne adja az Úr, hogy ismét valami kalandorságot kövessenek el Szíriában a Líbiában vagy Irakban tapasztaltak szerint (...). Azt remélem, hogy most senki sem merészkedik ilyen kalandra" - mondta az orosz diplomácia vezetője. "Még a jelentéktelen kilengések is ismét migránsok új hullámaihoz vezetnek majd Európában" - tette hozzá.

Az oroszok szerint nem volt vegyifegyveres támadás

Ahogy arról már korábban írtunk, komoly összecsapásra készült Szíria felett Amerika és Oroszország, egy múlt szombati vegyi támadás miatt.

Lavrov szerint Oroszország cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy a dúmai vegyifegyver-támadás megrendezett volt, és hogy ahhoz közük van egy olyan - általa meg nem nevezett - ország szakszolgálatainak "amely most furakodik, hogy az oroszellenes kampány első soraiban lehessen".

Háttérelemzésünk: Összecsapás készülődik az eurázsiai tengely és az angolszász térség között. Berlin bölcsen ki akar maradni ebből a vérzivatarból. Kína a jelek szerint szinte azonnal belesodródna a globális konfliktusba Tajvan lerohanásával - részletek >>

Mint mondta, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) missziója "nem túl gyorsan és nem túlzott lelkesedéssel" ugyan, de orosz és szíriai nyomásra elindult Damaszkuszba, ahová szombat reggel kell majd megérkeznie. Kifejezte reményét, hogy a csoport haladéktalanul Dúmába utazik majd, ahol a terepet átvizsgáló orosz szakemberek "semmilyen megerősítést nem találtak a vegyi fegyver bevetésére".

Donald Trump amerikai elnök a támadás után azt írta a Twitteren: az oroszoknak nem kéne partnerségben lenniük egy "Gázzal Gyilkoló Állattal", aki a saját népét öli és még élvezi is. Azt üzente az oroszoknak, készüljenek: jönnek az amerikai rakéták, amelyeket Szíriára lőnek majd ki. Később aztán finomított, és azt írta: "soha nem mondtam, mikor kerül sor a Szíria elleni támadásra, lehet, hogy nagyon hamar, lehet hogy egyáltalán nem hamar".

A Szkripal-ügyben sem látnak orosz szálat az oroszok

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy Oroszország alaposan tanulmányozni fogja az OPCW-nek a Szkripal-ügyről kiadott jelentését, és hamarosan felhívja a figyelmet a dokumentum "érdekes" mozzanataira. Lavrov szerint az OPCW-jelentés Boris Johnson brit külügyminiszter nyilatkozataival ellentétben, amelyek szerint az London minden következtetését alátámasztja, "kizárólag a vegyi anyag összetételét erősítette meg".

Elmondta, hogy a dokumentum nem nyilvános része csak a hatóanyag hosszú vegyi képletét tartalmazza, annak "irodalmi" elnevezését - vagyis a brit kormány által emlegetett "Novicsok" nevet - nem. Beszámolója szerint az OPCW megállapította, hogy a kérdéses vegyi anyag nem szerepel a vegyifegyver-tilalmi egyezményben foglalt tiltólistán, "amely alapján a tagállamok elszámolni kötelesek".

Emlékeztetőül: Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.

A Szkripal-ügy miatt tömegesen utasították ki az orosz diplomatákat a nyugati országok, az oroszok pedig válaszul ugyanannyi nyugati diplomatát raktak ki az országból.

A malajziai utasszállítót pláne nem ők lőtték le

Lavrov, aki a Stef Blok holland külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón nyilatkozott ezekről a kérdésekről, egyebek között azt is nehezményezte, hogy a Donyec-medence felett 2014-ben lelőtt, főleg holland utasokat szállító malajziai utasszállító ügyében folytatott vizsgálat során a Moszkva által rendelkezésre bocsátott anyagokat "vagy felületesen, vagy megválogatva, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe".

Hangsúlyozta, hogy Moszkva a holland ügyészségnek az üggyel kapcsolatban megfogalmazott összes kérdésére maradéktalanul válaszolt, és segíti a nyomozást. Kifogásolta, hogy az Oroszország által rendelkezésre bocsátott, az utasszállító lelövésének pillanatára vonatkozó, elsődleges "objektív" rádiólokációs adatokat, amelyek egyebek között arra is vonatkoznak, hogy milyen irányból nem lőhettek ki a gépre légelhárító rakétát, "anonim cáfolatokat" kapott. Nehezményezte azt is, hogy a vizsgálat nem terjed ki több, Ukrajnával kapcsolatos aspektusra.

Sürgette, hogy az ENSZ BT vonatkozó határozatával összhangban a világszervezet biztonságpolitikai döntéshozó testülete rendszeres tájékoztatást kapjon a nyomozás menetéről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG