Az Északi-sark vidéke gazdag nyersanyagokban és a globális felmelegedés nyomán valamelyest lehetővé válik a tengeri teherszállítás ebben a térségben. Mivel területe hosszan belenyúlik ebbe a régióba, hagyományosan Oroszország a legerősebb játékos ezen a vidéken, ám Ukrajna ellen indított inváziója miatt elvesztette azokat a nyugati nagyvállalatokat, amelyek technológiai támogatást nyújtottak az ottani ásványkincsek kibányászásához.

Kínát azonban mind a nyersanyagkincsek, mind a kincset érő alternatív északi tengeri szállítási útvonal érdekli, és kész kihasználni az oroszok meggyengült gazdasági helyzetét – írta Avesta Afshari Mehr, a Durham Diplomatic Society kutatóintézet elemzője a Moscow Timeson megjelent véleménycikkében. A felszínen Oroszország és Kína egyre mélyebb együttműködést alakít ki a világ északi-sarki területeinek kihasználásában. Az ázsiai ország orosz energiaprojektekbe invesztál, együttműködik az Oroszország északi tengerpartján folyó infrastruktúra-fejlesztésekben, amelyek az ottani tengeri útvonal létrehozását támogatják (Northern Sea Route, NSR).

Kutya–macska barátság, avagy ki fújja a passzátszelet?

Az elemző szerint eközben nyitott kérdés, hogy Peking vajon valódi partnere-e Moszkvának ezen a téren vagy csak ki akarja használni az oroszok meggyengült helyzetét? Vajon az oroszok fenn tudják-e tartani domináns pozíciójukat az északi térségben vagy teljesen elgyengültek, ami a kínaiak malmára hajtja a vizet? Kína ugyan nem határos az Északi-sarkkal, ám a pekingi kormány már 2018-ban „Északi-sark közeli országnak” minősítette. Tudományos kutatási érdeklődésre hivatkozott, ám nehéz lenne tagadni, hogy részt akar szerezni a Föld legészakibb részének kiaknázásából és az ottani folyamatok irányításából. Miután az ukrajnai háború miatt a nyugati cégek levonultak ebből a térségből is, a kínai állami vállalatok titokban igyekeznek átvenni a helyüket Oroszország északi energiahordozó-kincseinek kiaknázásában. Például részt vesznek a LNG 2 földgáz-cseppfolyósítási projekt végrehajtásában. Emellett kikötőfejlesztésekbe és a jégtörőhajók fejlesztésébe is beszálltak.

Az oroszoknak egyszerűen nincs elég tőkéjük ahhoz, hogy az NSR kiépítéséhez szükséges feltételeket megteremtsék, a kínaiaknak viszont van. Ez azzal a következménnyel járhat, hogy miközben a projektek de jure a nevük alatt futnak, de facto puszta végrehajtóvá válnak. Az oroszok biztonsági kérdésként tekintenek országuk északi partja mentén történő fejleményekre, míg a kínaik gazdasági stratégiai előnyöket keresnek ezekben. Ez hosszabb távon feszültségekhez vezethet köztük, amit jól mutat Moszkva magatartása. Miközben üdvözlik a kínai részvételt a gazdasági fejlesztésekben, nem engedték, hogy az ázsiai szomszéd növelje befolyását olyan regionális nemzetközi szervezetekben, mint például az Északi-sarkvidéki Tanács (Artic Council).

Az Egyesült Államok is betenné a lábát a Föld eddig elhanyagolt, fagyos területére

Az Egyesült Államok a hidegháború után beérte azzal, hogy a Dániához tartozó Grönlandon három megfigyelőállomást és repülőteret üzemeltetett. Így tartotta rajta a szemét a szovjetek északi tevékenységén. Figyelték azt az útvonalat, amelyen akár a tengeren, akár a víz alatt északról támadhattak volna rá a NATO-országokra.

A Szovjetunió összeomlása után a három katonai bázisból egy maradt. Az NSR azonban olyan lehetőség, ami a világ vezető hatalmát is érdekli. Ezzel függ össze, hogy a 2025 januárjában hatalomra került új amerikai vezetés felvette Grönland Egyesült Államokhoz csatolását. A fagyos szigeten jelentős nyersanyagkincsek is vannak, ami szintén érdekelné az amerikaiakat. A történet vége az, hogy mind Oroszország, mind Kína, mind az Egyesült Államok és szövetségesei odafigyelnek a Föld korábban nagyon-nagyon távolinak tűnő északi-sarki térségére. Ez a régió vélhetően szerencsétlenségére a nagyhatalmak új küzdőterévé válhat