Az őrült, aki felrobbantaná a nemzeti bankot és naggyá tenné Argentínát

„Őrült” – válaszolta egy, Uruguayban élő, idősebb korosztályhoz tartozó ismerősöm, amikor a szomszédos nagytestvér, Argentína új elnökéről kérdeztem. – „Ez az agyalágyult dollárt vezetne be a peso helyett, eltörölné a jegybankot és lehetetlen dolgokat akar csinálni.”

Az őrült, akiből elnök lett

A vasárnapi elnökválasztás nyertese, Javier Milei még Dél-Amerikában is kvázi őrültnek számít, pedig a Földnek az a vidéke alapból bolond hely, jó és rossz értelemben is.

Az argentinok most rátettek még egy lapáttal: 14,5 millióan voksoltak egy olyan emberre, aki kutyáitól kér tanácsot, élő adásban veri szét a jegybank makettjét, láncfűrésszel hadonászik a színpadon kampánya közben – a sort még hosszan folytathatnánk.  

De ki ő valójában, és hogyan került Dél-Amerika második legnagyobb országának az élére?

Az olasz származású Javier Milei Buenos Airesben született – ez eleve jó belépő az őrültséghez –, apja buszsofőr, anyja háztartásbeli volt. Katolikus iskolákba és magánegyetemekre járt, és már az iskolában „Az őrült”-nek hívták dühkitörései és agresszív retorikája miatt. Saját bevallása szerint szülei verték és verbálisan bántalmazták, amiért egy évtizedig nem beszélt velük.

Gyerekként focizott és rockegyüttesben énekelt. 18 évesen, a 80-as évek végét jellemző hiperinfláció idején – ami szintén nem ritka Argentínában – úgy döntött, hogy közgazdászként fog karriert csinálni. Meg is tette, közgazdászként végzett a Belgrano Egyetemen, később mesteri fokozatokat is szerzett.

A mikro– és makroközgazdaságtan, a gazdasági növekedés és a matematikai közgazdaságtan professzora, számos egyetemen tanított Argentínában és külföldön – azaz minden „őrültsége” ellenére (vagy talán éppen azért) vág az esze.

Hosszú évekig a pénzügyi szektorban, valamint a közszférában is dolgozott vezető közgazdászként. Több könyvet írt – az „Egy libertáriánus útja” például tavaly jelent meg.

Meghódította a médiát

A nagyközönség a televíziós vitaműsoroknak köszönhetően figyelt fel rá a 2010-es években retorikájának és szabadszájúságának köszönhetően.

Egy felmérés szerint 2018-ban ő volt a legkeresettebb közgazdász a televízióban – egy év alatt 235 interjú készült vele –, 2019-ben pedig a Noticias című helyi lap már az egyik legbefolyásosabb embernek nevezte. Ezen évek alatt alapozta meg ismertségét,  amely elengedhetetlen volt politikai karrierjéhez.

Saját rádióműsora is van, beszédes címmel (Mítoszok lerombolása).

2020-ban csatlakozott az Avanza Libertad nevű, liberális-konzervatív politikai formációhoz, amely a liberális gazdaságpolitika, azaz a kis állam és a szabadpiac híve. Népszerűsége egyre növekedett, retorikájával főleg a fiatal, 30 év alatti választókat tudta megszólítani, akik az 1998-2002 közötti nagy argentin gazdasági válság idején születtek.

Hadüzenet az elitnek

2021-ben megalapította a La Libertad Avanza nevű koalíciót, amely a harmadik helyet szerezte meg a parlamenti választásokon. Mozgalmát rendszerellenes, új erőként prezentálta, amely le akarja váltani a korrupt politikai elitet.

„Nem birkákat akarok vezetni, hanem fel akarom ébreszteni az oroszlánokat”, hangoztatta. A politikai elitet „haszontalan, parazita politikusoknak” nevezte, „akik sosem dolgoztak,” és azért jött, hogy „kirúgja ezeket a bűnözőket”.

Magáról azt mondta: „liberális libertariánus vagyok. Filozófiai szempontból pedig piaci anarchista.” Ehhez igazította megjelenését is, amely leginkább egy félbolond rocksztáréra hajaz. Stílusával és üzeneteivel még népszerűbb lett a fiatalok között.

Politikai kommentátorok jobboldali libertariánusnak, populistának és politikaellenesnek szokták nevezni, egyes elemzők ugyanakkor ultrakonzervatívnak és szélsőjobboldalinak tartják.

Az elnökválasztásokon a Libertariánus Párt tagjaként, a La Libertad Avanzával a háta mögött indult, miközben az infláció már 100 százalék fölé emelkedett. Az első fordulóban a voksok 30 százalékát szerezte meg, a második fordulóban pedig – itt már csak egy ellenfele volt –  a szavazatok 56 százalékát söpörte be, és több mint 10 százalékponttal előzte meg balközép riválisát, Sergio Massát.

Győzelmét a populista jobboldal ünnepelte: Donald Trump korábbi amerikai elnök például azt mondta, hogy „Milei ismét naggyá teszi Argentínát”, Jair Bolsonaro volt brazil elnök pedig reményét fejezte ki, hogy "Dél-Amerika ismét ragyogni fog.”

De mit fog csinálni?

A magát libertariánusnak (a szabad piac, az egyéni felelősség, a korlátok nélküli szabadság és az individualizmus pártolója) és anarchokapitalistának tartó Milei azzal kampányolt, hogy radikálisan megvágja az állami (ezen belül a jóléti) kiadásokat (erre utalt a láncfűrészes performanszával), és csökkenti a bürokráciát: bezárja például a kulturális és az oktatási minisztériumot.

Azt is hangoztatta, hogy felszámolja majd a nemzeti bankot és az amerikai dollárt teszi fizetőeszközzé az argentin peso helyett. A nemzeti bank „felrobbantása” mellett pedig azzal érvelt, hogy az a pénznyomtatással csak fokozza az inflációt.

Győzelme után arról is beszélt, hogy privatizálná Argentína energiapari óriáscégét, az YPF-t, valamint a közszolgálati médiát. „Minden, amit magánkézbe lehet adni, magánkézbe lesz adva”, mondta.

Bejelentette azt is, hogy nullára csökkenti az „állami munkákat”, a folyamatban lévőkre pedig tendert ír ki, hogy „ne legyen több állami költés”. Emellett könnyítené a fegyverhez jutást, betiltaná az abortuszt és engedélyezné az emberi szervkereskedelemet.

És miért nyert?

Győzelmére az egyik magyarázat, hogy Argentína (korántsem először) mély gazdasági válságba csúszott: az infláció 143 százalék, az emberek 40 százaléka szegénységben él. Érthető, hogy sokan változást, valami teljesen újat akarnak – bár nem tudjuk, mit szólnak majd a szegények ahhoz, ha még az eddigi szociális juttatásokat is elveszik tőlük.

Milei sikeresen hitette el magáról, hogy teljesen különbözik elődjeitől, és végre leváltja azt a korrupt politikai osztályt, amely a szakadék szélére vezette az országot.

„Véget ért a dekadencia modellje. Nincs visszaút. (…) Ma magunkévá tesszük a libertariánus modellt, és ismét globális hatalom leszünk”, mondta győzelmi beszédében, egy új éra kezdetét ígérve.

Ilyen ígéretből persze már volt néhány a történelemben, ráadásul pártja csak kis befolyással bír a parlamentben. Ugyanakkor személye mégis valami teljesen újat ígér – már csak az a kérdés, hogy látványos feltámadás vagy iszonyatos bukás lesz a vége.

A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják. Korábbi helyszíni beszámolónkat Argentínából pedig itt olvashatják: