Vírusvadászat” címmel október 10-én jelent meg közös könyvük. Barát Józsefnek már a negyedik, ám Kemenesi Gábornak az első könyve. Hogy jött létre a közös munka?
Kemenesi Gábor: Soha az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer könyvszerzőként debütálok, pláne úgy, hogy még a borítón is magamat látom, kutatóként ez igen távol áll tőlem. Az én világom a labor, ahol tudok gondolkodni és pörögni is. Egyébként a könyv ezt a rejtett világot is megmutatja, hiszen eddig alig tudtak a munkánkról valamit az emberek. Valójában a könyv egy féléves közös munka eredménye, amely során rengeteget beszélgettünk, s többek között ezeket az eszmecseréket varázsolta könyvvé Barát József. Az ő ötlete volt, hogy ezt a nem mindennapi témát fel kell dolgozni, hiszen nem mindig adódik ilyen pandémia az ember életében.
Barát József: Én is úgy tudom, hogy a miénk a nemzetközi mezőnyben is az első olyan Covid-könyv, amely nem tudományos mű, és nem szubjektív reflexiók gyűjteménye, hanem több lábon álló kordokumentum. 2020 elején olvastam Gáborral pár interjút, amikor azt gondoltam, könyvet kellene írnia a témából, olyan érdekeseket mond. Aztán kiderült, hogy járvány idején a virológus nem könyvet ír, hanem dolgozik, a maradék szabadidejében pedig a tudomány népszerűsítésével foglalkozik. Rájöttem, ebből csak egy esetben lesz könyv: ha rábeszélem az együttműködésre.
A 2020-ban nyakunkba szakadt koronavírus-járvány mely időszakát öleli fel a könyv?
K.G.: A járvány legjavának egy-másfél évét dolgozzuk fel. A tavaly kezdődött sorozatos hullámokat, a nyári megnyugvást, aztán az újbóli kétségbeesést, amikor nem tudtuk, mi fog történni, végül eljutunk a harmadik hullámig, és érintjük a negyedik hullámot is. Felelevenítjük azokat az emlékeket, a sokféleséget, ahogy az embereket megérintette egy új, ismeretlen helyzet. Én a kutató szemszögéből szerettem volna ehhez egyfajta tudományos vezető fonalat adni az események megértéséhez.
Azt szeretnénk, hogy a könyvünk felkerüljön majd a polcokra egyfajta mementóként. Hogyha ismét ránk szakadna egy olyan helyzet, hogy kivételesen nem mi irányítunk, akkor lássuk azt, mennyire összetett egy ilyen szituáció, amin mégis túl lehet lenni, és túl tudjuk élni. Hogy ebből mindenki tanult, én is, más is, mindenki.
B.J.: Gábor nagyon jó abban, hogy a vírus körül lássa az embert, és az ember körül meglássa a szűkebb-tágabb környezetét. Hónapról-hónapra van egy fejezet 2020-ból, de természetesen átnyúlunk 2021-re is. Minden fejezetben van egy beszélgetésünk a vírushelyzetről, az akkori kutatásokról, de arról is, hogy a járványhelyzet hogyan alakította át életünk kereteit. Hogyan reagáltak a közösségek, az adott országok politikusai. Hogyan változtak meg életünk körülményei. Hogyan álltak le a légiflották, hogyan költöztek át munkahelyek Zoom-ra.
Akkor a harmadik, egyben legdurvább hullámról is olvashatunk érdekességeket?
K.G.: - Abszolút, illetve vannak benne olyan témák is, amelyek kicsit messzebbre vezetnek. Például a nyári megnyugvásos heteknél bemutatjuk, hogy amikor sokan felsóhajtottak, végre vége, túl vagyunk rajta, igazság szerint akkor is ott van a háttérben mindig, hogy egyáltalán nem vagyunk még túl az egészen.
B.J.: A könyvből kiderül, hogyan vette be és terítette le a vírus Vuhant, Bergamót, New Yorkot, vagy éppen Indiát, s akkor éppen hol tartottak a kutatások. Az idei tavaszt is természetesen bemutatjuk, ami igazság szerint több helyen is az önhittség jegyében telt. Példának okáért Indiában, ahol büszkék voltak, hogy náluk nem terjed a vírus, miközben ők gyártják a legtöbb vakcinát, aztán rá két hónapra máglyákon égették el Covid-halottjaikat. És természetesen érintjük a hazai helyzetet, s azt, hogy a John Hopkins Egyetem adatai szerint lakosságarányosan több halott volt nálunk, mint Indiában.
Újra összegezve és visszatekintve a közelmúlt pandémiás történéseire, adódik-e olyan esszencia, vagy gondolat, ami csak mindig utólag áll össze az ember fejében, mint egy puzzle?
K.G.: A sokszínűség. Nekem például ez az időszak kicsit ki is esett, olyan, mintha egy robogó vonatban ültem volna, ezért is volt jó sorba venni mindent. Mindenkire nyomás nehezedett, miközben tartott az ismeretlen szituációktól, tehát nem volt olyan ember, akit ne érintett volna meg így, vagy úgy. A könyv kronologikusan foglalja össze a történteket, az akkori érzelmeket közvetítve, s emlékeztet arra, hogy egy járvány mennyire sokrétű, s lélektanilag hogyan tudunk vele megküzdeni.
B.J.: A vírustól a nagyobb közösségek működéséig próbáljuk követni a folyamatot, amiből kiderül, hogy a klímaválság, a növekvő járványveszély miatt hosszútávon nem működőképes az a szerkezet, amiben élünk.
Nevezetesen az, hogy a politikusok és kormányok a következő négy év szerint próbálnak dönteni, és a saját újraválasztásuk hatalmi szempontjait helyezik a központba a jövő feltételei helyett. Mert ez egyre rosszabb következményekhez vezet.
A virológusok ugyanis már jó ideje próbálták figyelmeztetni a politikusokat, hogy egész közel van egy világjárvány, de ők nem reagáltak erre a nyugati világban. Azt mondták, hogy a járványokat legyőztük, s ma már csak a krónikus betegségekkel, például a rákkal vagy a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kell foglalkoznunk.
Ugyanakkor a koronavírus-járvány amennyire negatív zuhanyként érte az emberiséget, a virológusoknak, sőt még az újságírónak is annyira nagy esély és téma.
K.G.: Valóban. Folyamatosan kutatunk kisebb-nagyobb járványokat, na de egy pandémia nem mostanában volt utoljára, tehát egyedülálló lehetőség a kutatóknak. Hatalmas motiváció számunkra, ami most szinte mindent felülír. A koronavírus átrendezte a laborjainkban a sorokat, s a többi kutatást jó időre kiszorította a világon mindenütt. Az eddigi békés kutatói munka helyett most arról szól az élet, hogy minél gyorsabban, minél több adatot és ismeretet tudjunk meg és nyújtsunk át a világnak a koronavírusról. Csak az elmúlt öt hónapban kezdtek visszaszivárogni a régi projektjeink, de párhuzamosan mennek tovább a koronavírus-kutatások is, amelyek gigantikus csapatmunkák. Ha valamelyiket ki kéne emelnem a sok közül, akkor talán a gyógyszerek fejlesztése és kutatása, amelyek a közeljövőben a koronavírus vagy akár más vírusok ellen is hadbevethetőek lesznek. És a tudomány csodálatos.
Gondoljunk csak az első, 2002-es SARS-CoV-járványra! Megjelenésekor rögtön 33 vakcinafejlesztés indult el, de mivel időközben a járványügyi intézkedésekkel legyőzték a vírust, a vakcinákat nem kellett bevetni. De ez nem mentek kárba, hiszen ezért lehetett most tíz hónap alatt oltóanyaga a világnak, mert az elmúlt húsz évben foglalkoztak vele a kutatók.
Hazai szakértők sokat hangoztatják, de virológusként Ön is sokat posztol a közösségi oldalán a negyedik hullám felfelé ívelő szakaszában a maszkhasználat fontosságáról. Mit gondolnak, a döntéshozók miért nem fogadják meg a szakemberek tanácsát?
K.G.: Nem tudom. Nem állok a tábornoki asztalnál, ahol tologatják a bábukat, és nem látom, milyen döntési rendszerek vannak. Nem lennék most politikus, mert iszonyú nehéz lehet a helyzetük, hiszen mindent mérlegelni kell.
Egyszer már mondtam valahol félig viccesen, ne jöjjön el az a világ, hogy csak a virológusok döntsenek, mert ha így lenne, én mindent bezárnék három hétre. Ezalatt eltűnne a vírus, s élhetnénk tovább.
Nyilván ennek nincs realitása. Amit tehetünk, hogy tovább kommunikálunk erről, hogy ha egyénileg tehetünk valamit, miért ne tennénk? Ilyen például a maszkviselés.
B.J.: Gazdag tényanyagot mozgat meg a könyv, aminek a végére érve akár figyelmeztetésnek is fel lehet fogni azt az üzenet, hogy ennél a vírusnál nem lehet büntetlenül kikerülni a tesztelést, a kontaktkutatást és az izolációt. Magyarország folyamatosan elszalasztotta ezeket, ami megbosszulja magát.
Társadalmi szempontból pedig talán az a legizgalmasabb, hogy bebizonyosodott: ahol a politika le akarja nyomni a tudományt, és önmaga hatalmi érdekekéből próbál dönteni, szintén megbosszulja magát.
Az egyik fejezetben arról ejtünk szót, hogyan csinálták ezt Új-Zélandon, ahol a tudománynak adták át a döntést és nagyon sikeres védekezés valósulhatott meg.
Most ugyan a negyedik hullámot éljük, de jövőre jön majd az ötödik és hatodik is?
K.G.: Igen, az ötödik-hatodik hullám is jönni fog. De nem kell, hogy gyomorgörcsbe ránduljon a gyomrunk. Az már látszik, hogy ez a vírus velünk marad, ám nem mindegy, hogy a társadalom mennyire lesz védett, és hogyan fogadja. Előbb-utóbb levetkőzzük a szörnyű hatását ennek a vírusnak, de most még a világ döntő többsége nincs beoltva, a járvány még nagyon is tart. Az csak egy illúzió, amiben mi élünk, mert Afrikában, Délkelet-Ázsiában az átoltatlanság miatt ez még nagyon messze van. De jövőre tovább tudunk szelídíteni ezen a víruson a folyamatosan fejlesztett vakcinákkal.
Mennyire volt nehéz címet választani a könyvnek?
K.G.: Erre már alig emlékszem, az biztos, hogy sokat beszélgettünk Józseffel a labormunkáról, ahol valóban vírusokat vadászunk. Megpróbáljuk őket megismerni azelőtt, hogy ránk rúgnák az ajtót.
B.J.: Munkacímnek adtuk, aztán nem találtunk ennél jobbat. De mivel Gábor alapvetően vírusvadász, nem is lehetne találóbb. Dzsungelekbe, expedíciókra jár, ahol denevérek szervezetéből, guanójából gyűjt be. A több millió éve velünk élő deneveréket egyébként vírusmúzeumoknak nevezi, mert ősi vírusokat lehet találni bennük.
Végül, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy idén még sem kapott Karikó Katalin Nobel-díjat, mit szólnak ehhez?
K.G.: Nagyon nagy ziccert hagyott ki a Nobel-díj bizottság, bár biztos alapos elemzések vannak a döntéseik mögött. Nekem magyarként és kutatóként is jól esett volna, ha idén ő kapja. De Nobel-díjat később is oda szoktak ítélni, és szinte biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz.
A ziccert ott hagyta ki a bizottság, hogy pont most lett volna itt az ideje, hogy sok embert lelkesítsen az elismerése.
B.J.: Ne felejtsük el, a Nobel-díj bizottság malmai nagyon lassan őrölnek. Februárig várják a jelöléseket és az idei év elején még nem lehetett látni, hogy melyik vakcina mennyire lesz eredményes. Jövőre sokkal jobbak lesznek Katalin esélyei! Egyébként pár hónapja írásban megkerestem, mert egy fotót szerettem volna kapni tőle a könyvünkhöz. Elküldtem neki a róla szóló fejezetet is, amit szívesen lektorált, s végül az egész kötetet elolvasta és számos részletet pontosított. Ahogyan ez szerepel a borítón is, sok sikert kívánt a könyvhöz, amire persze büszkék vagyunk.
Népszavazással akár Oroszországhoz is csatlakozhatnak. 
