Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
Lassan két hete tart a migráns- és menekültválság Ceutában, Spanyolország alig 19 négyzetkilométer területű észak-afrikai enklávéjában. A szomszédos Marokkó ugyanis május 17-én felfüggesztette a ceutai határ ellenőrzését, és három nap alatt átengedett több, mint 8000 embert a spanyol autonóm városba. Bár ezek többségét a kezdeti zűrzavar után deportálták a spanyol hatóságok, ezt egyik pillanatról a másikra törvényileg nem tehetik meg a kísérő nélküli kiskorúakkal, így mintegy 800 gyereknek üres raktárakban adtak ideiglenes menedéket.
A marokkói játszma
Európában radikálisan megváltozott a politikai széljárás a 2015-ös 'Willkommenskultur' óta és Brüsszel, valamint Berlin azonnal Spanyolország oldalára állt a határ megvédésének ügyében. Az Európai Bizottság belügyi biztosa, Ylva Johansson szintén leszögezte, hogy a ceutai események aggodalomra adnak okot, látva a szinte kezelhetetlenül nagy tömeget, köztük a több száz gyereket.
Valójában a migránsokat és menekülteket Marokkó politikai játszmájához használja fel. Az EU-tól egyrészt politikai támogatást akar szerezni a nyugat-szaharai konfliktusához és másrészt minden jel szerint még több pénzügyi támogatást bezsebelni. Rabat pontosan látja, hogy Ankara milyen kedvező feltételeket tudott kialkudni Brüsszellel, hiszen az Unió mindent meg akar tenni, hogy elkerülje a nemkívánatos migránsok beáramlását. Törökország eddig az ezirányú szolgálataiért mintegy 6 milliárd eurót vett föl az EU-tól, míg Marokkó csupán 238 millió eurót.
Mindezek mellett Marokkót felháborítja, hogy a Spanyolország orvosi kezelésben részesíti a koronavírussal küzdő, 73 éves Brahim Galit. Gali hosszú éveken át a Nyugat-Szahara területén működő gerilla hadosztály, a Polisario Front kötelékébe tartozott, mely évtizedek óta kilátástalan függetlenségi háborút folytat Marokkóval szemben.
Nyugat-Szahara kérdése
A 267 ezer négyzetkilométer területű Nyugat-Szaharát nyugatról az Atlanti-óceán, északról Marokkó, északkeletről Algéria, délről és keletről pedig Mauritánia határolja. Egy többnyire kősivatagos, vízben és nyersanyagban szegény területről van szó; fő bevételi forrását a halászat és a turizmus képezi, minden más téren viszont teljesen ki van szolgáltatva az importnak, a marokkói hatóságok jóindulatának és a külföldi segélyeknek.
A terület bővelkedik a foszfátban – a marokkói lelőhelyeket is beszámítva itt található a Föld foszfátkészleteinek 72 százaléka –, ám ennek kitermelése veszélyes, a rossz infrastruktúra miatt pedig költséges, ráadásul a területi viták következtében egyetlen külföldi vállalat sem bányászhat legálisan a térségben.
A térséget 1884-ben Spanyolország szerezte meg, és Rio de Orónak (Arany-folyónak) nevezte el. A spanyol vezetés öröme azonban korántsem volt felhőtlen, hiszen a helyiek már kezdettől fogva folyamatosan lázadtak a külső uralom ellen, s harcukhoz a Spanyolországgal rivális Franciaország is nem egyszer segítő kezet nyújtott.
A terület Spanyol-Szahara néven spanyol gyarmat volt egészen az 1973-as madridi szerződés aláírásáig, amikor a spanyolok kivonták a csapataikat, és lemondtak a térségről. A területet Marokkó és Mauritánia egymás között osztotta volna fel, a nyugat-szaharaiak ellenben fegyvert fogtak, hogy kivívják a függetlenségüket. Mauritánia időközben békét kötött a lázadókkal, a Marokkóval szembeni fegyveres konfliktus ellenben egészen az 1991-es, ENSZ által szorgalmazott fegyverszünet aláírásáig fennállt.
Tavaly októberben az al-Karkarát nevű falunál a Polisario Front fegyveresei feltartóztattak kétszáz Maurtániából érkező marokkói sofőrt, és nem engedtek át őket a határon. Erre Rabat először mozgósítással, majd november 13-án kiterjedt, több ponton indított katonai hadművelettel válaszolt. A politikai és katonai feszültség tehát továbbra is tart. Az ENSZ békefenntartó missziójában (MINURSO) pedig jelenleg öt magyar katona is ott van a frontvonalban.
Trump búcsúajándéka
Tavaly decemberben a leköszönő amerikai elnök, Donald Trump kavarta fel az állóvizet, miután elismerte a marokkói területi igények jogosságát a térségben, cserébe pedig Marokkó elismerte Izraelt. Amerikai médiaértesülések szerint Washington még 3 milliárd dollárt is fizetett az International Development Finance Cooperation nevű holdingnak, amelyen keresztül a marokkói király tulajdonában álló cég is részesedett.
Az EU a mai napig nem ismeri el Marokkó fennhatóságát Nyugat-Szahara fölött. Brüsszel nem akarja megrontani diplomáciai viszonyát Marokkóval, de egyidejűleg nem akarja megsérteni vállalását a jelenleg is folyó ENSZ békefolyamat irányába.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
