4p

A Monetáris Tanács ülése után kiadott közleményből egyebek mellett arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) belátható időn belül nem hajt végre kamatcsökkentést.

Mint arról beszámoltunk, a Monetáris Tanács mai ülésén az alapkamatot 0,6 százalékon, az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszközök kamatát 1,85 százalékon változatlanul tartotta. A kamatdöntés után kiadott közlemény szerint az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg, amellyel a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödésére reagál. Ameddig az inflációs kockázatok indokolják, addig a jegybank az alapkamat (0,6 százalék) és az egyhetes betéti eszköz kamata (0,75 százalék) között különbséget tart fenn – ez fontos üzenet a piaci szereplők felé, azt sugallja ugyanis, hogy nem lehet számítani kamatváltozásra.

Ezúttal nem hoztak fajsúlyos döntéseket Matolcsy Györgyék. Fotó: MTI
Ezúttal nem hoztak fajsúlyos döntéseket Matolcsy Györgyék. Fotó: MTI

A tanács úgy ítéli meg, hogy az árazási döntéseket a következő negyedévekben is nagy változékonyság jellemzi. A dohánytermékek jövedéki adójának év eleji emelkedése és bázishatások következtében a fogyasztóiár-index a tavaszi hónapokban várhatóan átmenetileg 4 százalék körül alakulhat az MNB szerint. Úgy számol, hogy az indirektadó-változások összességében az inflációt 2021-ben 0,8, míg 2022-ben 0,1 százalékponttal emelik. Ezzel szemben a mérsékelt külső inflációs környezet mellett a gyenge belső kereslet is az árnövekedés lassulásának irányába hat. Összességében az infláció 2021-ben a 3,5–3,6 százalékos tartományban, míg 2022-től újra a jegybanki cél (3 százalék) körül alakulhat. A járványhelyzet időbeli lefutása és a gazdaság várható helyreállása a továbbiakban is változékony árazási mintázatokat eredményezhet, ezért a tartósabb inflációs hatások megítélésében a szokásosnál is nagyobb óvatosságot tartanak indokoltnak a Szabadság téren.

A 2020-ban átmenetileg a GDP 81 százalékára emelkedett államadósság a Monetáris Tanács megítélése szerint a gazdasági növekedés helyreállásával és a hiány mérséklődésével párhuzamosan ismét csökkenő pályára fog állni, mondván, az adósság finanszírozása stabil, melyet a belső megtakarítások is nagyban támogatnak. A tőkemérleg többlete hozzájárul az ország tartós, pozitív külső finanszírozási képességének fenntartásához, amelynek hatására az ország nettó külső adóssága a következő években tovább mérséklődik – olvasható a tanács közleményében.

Az MNB januárban kiterjesztette az állampapír-vásárlásokat a tízévesnél rövidebb lejáratú állampapírokra is, ezzel biztosítva a folyamatos állampapírpiaci likviditást a hozamgörbe középső szakaszán. Heti állampapír-vásárlásainak összegét továbbra is rugalmasan alakítja, ami során a korábbinál nagyobb arányban hajt végre közvetlen másodpiaci vásárlásokat. Fontos kitétele a közleménynek, hogy az MNB az állampapír-vásárlási programot tartós piaci jelenlét mellett, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni és továbbra is kiemelt fontosságúnak tekinti a hosszabb futamidők súlyának növelését az államadósság lejárati szerkezetében.

A Monetáris Tanács szerint az NHP Hajrá kiemelt fontosságú a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompításában. A konstrukció keretében 2021. február közepéig több mint 26 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vette igénybe a kedvező finanszírozási lehetőséget, 1700 milliárd forintot meghaladó összegben. Emellett a nagyvállalatok a Növekedési Kötvényprogram kezdete óta február közepéig összesen közel 900 milliárd forint értékű forrást vontak be. A programok keretei között kibocsátott többlet pénzmennyiséget az MNB továbbra is a preferenciális betéti eszköz segítségével, teljes mértékben semlegesíti.

Az előző negyedévekhez hasonlóan az MNB március végén ismét eurolikviditást nyújtó devizaswap-tendereket tart, miután kiemelt szempontnak tartja, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a Monetáris Tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak. Az aktív piaci jelenléttel az MNB tompítja a nemzetközi swappiaci feszültségek hazai begyűrűzését, hozzájárulva a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez és ezen keresztül az árstabilitás fenntartásához.

A Monetáris Tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását. A jelenlegi, gyorsan változó környezetben kiemelten fontos, hogy a rövid oldali hozamok biztonságos távolságban maradjanak a nullaközeli tartománytól – szögezi le a Monetáris Tanács közleménye, ami jelzés a piacok felé, hogy a 0,6 százalékos jegybanki alapkamat csökkentésére egyelőre nem kell számítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG