3p

A kínai kormány új intézkedéscsomagot jelentett be a foglalkoztatás és a gazdaság stabilizálására, valamint a magas színvonalú fejlődés előmozdítására – közölte Csao Csen-hszin, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) alelnöke a tárca hétfői sajtótájékoztatóján.

A kínai kormány ötpontos intézkedési csomagot dolgozott ki a foglalkoztatás támogatására, a külkereskedelem fejlődésének stabilizálására, a fogyasztás ösztönzésére, a hatékony beruházások aktív bővítésére, valamint a stabil fejlődéshez kedvező környezet megteremtésére.

A tervek szerint Kína ösztönözni fogja a vállalatokat a foglalkoztatás stabilizálására, bővíti a munkaalapú támogatási programokat, erősíti a külkereskedelmi cégeket, valamint a szolgáltatási fogyasztás és az autóvásárlások bővülését is támogatja. Emellett javítja a fogyasztási infrastruktúrát, és élénkíteni kívánja a magánberuházásokat.

A mai bejelentést megelőzően, múlt pénteken a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve arról döntött, hogy Kína tartós gazdasági fellendülésének alapjait tovább kell szilárdítani. A testület kiemelte: törekedni kell a foglalkoztatás, a vállalkozások, a piacok és a várakozások stabilizálására, miközben a gyorsan változó külső környezet okozta bizonytalanságokra magas színvonalú fejlődéssel kell reagálni.

Kína a „külső környezet gyors változásainak bizonytalanságára” gyorsan és határozottan válaszolt, megtéve a szükséges ellenintézkedéseket. Ezzel párhuzamosan összehangolta a belföldi gazdasági munkát a nemzetközi kereskedelmi küzdelmekkel, és megerősítette a legrosszabb forgatókönyvekre való felkészülést. "

Akárhogy is változik a nemzetközi környezet, Kína a saját ügyeire fog koncentrálni" – hangsúlyozta Csao.

Kína közölte, hogy felgyorsítja a korábban bejelentett gazdaságélénkítő programok megvalósítását, különös tekintettel a fogyasztás ösztönzését célzó kampányokra és az 5 billió jüan (694 milliárd amerikai dollár) értékű országos beruházási alap felhasználására. Csao szerint az intézkedések többsége várhatóan a második negyedévben lép hatályba.

Kína az idei évre 5 százalék körüli gazdasági növekedést tűzött ki célul, és az első negyedévben az ország gazdasága 5,4 százalékkal bővült, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat. 

Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államok által bevezetett vámemelések a következő években a piac zsugorodásához vezethetnek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG