2p

Az amerikai pénzügyminiszter derűlátóan nyilatkozott pekingi látogatásának eredményéről.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok most már "szilárdabb alapokon állnak" - jelentette ki vasárnap Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter, aki derűlátó volt négynapos pekingi útja után, amelynek célja a világ két vezető hatalma közötti feszültség enyhítése volt. A kínai fővárosba csütörtökön érkezett Yellent több magas rangú kormánytisztviselő, köztük Li Csiang miniszterelnök fogadta, a találkozókon a felek a két ország közötti nézeteltérések ellenére továbbra is több együttműködésre szólítottak fel. 

"Általánosságban úgy gondolom, hogy kétoldalú találkozóim - amelyek összesen mintegy 16 órán át tartottak - előrelépést jelentettek az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok szilárdabb alapokra helyezésére irányuló erőfeszítéseinkben" - mondta Yellen vasárnap az amerikai nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón. 

Az amerikai pénzügyminiszter látogatását korábban megelőzte Antony Blinken külügyminiszter vizitje, amely a Joe Biden elnök vezette kormányzat azon törekvését jelzi, hogy kész stabilizálni a feszült kétoldalú kapcsolatokat. 

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Ho Li-feng kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélése közben a pekingi Tiaojütaj állami vendégházban 2023. július 8-án. Fotó: MTI/AP pool/Mark Schiefelbein
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Ho Li-feng kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélése közben a pekingi Tiaojütaj állami vendégházban 2023. július 8-án. Fotó: MTI/AP pool/Mark Schiefelbein

"Mindkét nemzetnek kötelessége felelősségteljesen kezelni ezt a kapcsolatot: megtalálni a módját annak, hogy együtt éljünk és osztozzunk a globális jólétben" - mondta a pénzügyminiszter, hangsúlyozva a magas szintű kapcsolatok "létfontosságát.  "Hisszük, hogy a világ elég nagy ahhoz, hogy a két ország együtt tudjon működni". 

A hivatalos kínai hírügynökség hangsúlyozta, hogy Janet Yellen és Ho Li-feng miniszterelnök-helyettes szombati találkozóján megállapodás született "a kommunikáció és az együttműködés megerősítéséről a globális kihívások kezelése érdekében". 

Bár az amerikai pénzügyminiszter vasárnap elismerte, hogy a két ország között "jelentős nézeteltérések" vannak, a pekingi megbeszéléseket közvetlennek, érdeminek és eredményesnek nevezte.

(MTI/AFP)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG