2p

Egyértelműen nyugat-párti új bolgár kormány megalakítására tett ígéretet keddi sajtótájékoztatóján Bojko Boriszov, a vasárnapi előrehozott parlamenti választáson győzelmet arató, jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt elnöke.

 Az orosz elnök, Vlagyimir "Putyin-ellenes kabinetet akarunk létrehozni. A szavazók 67 százaléka emellett tette le a voksát" - jelentette ki Boriszov.

Kifejtette, hogy Bulgáriának határozottan nyugat-párti irányultságot kell felvennie, és a nyugat-barát pártok tárgyalódelegációinak konkrét programról kell megállapodniuk az ukrajnai háborúval kapcsolatos bolgár álláspont kialakítása, az infláció kezelése, az euró bevezetése és a gázszállítmányok diverzifikálása terén.

Bojko Boriszov nyugat-párti kormányalakításra tett ígéretet. Fotó: MTI
Bojko Boriszov nyugat-párti kormányalakításra tett ígéretet. Fotó: MTI

Az MTI szerint Boriszov azt javasolta, hogy a koalíciós tárgyalások lefolytatására hozzanak létre kontaktcsoportot, amelynek - mások mellett - Roszen Plevneliev volt államfő és Salomon Passi egykori külügyminiszter is tagja lehetne.

"Nagyon nehéz lesz a pártelnökök nélkül tárgyalni, de a siker érdekében kész vagyok félreállni" - fogalmazott a GERB elnöke, aki már háromszor volt Bulgária miniszterelnöke.

A stabil parlamenti többség kilátásait jócskán beárnyékolják Bulgáriában a Nyugat-barát pártok - a GERB, az eddig hivatalban lévő Folytatjuk a Változást (PP) és a jobboldali Demokratikus Bulgária (DB) - közötti nézeteltérések.

A GERB a szavazatok 25,37 százalékát szerezte meg, a PP második helyen végzett, a szavazatok 20,21 százalékával, a DB pedig 7,4 százalékot kapott. Együtt a három pártnak elvileg stabil többsége lehetne a törvényhozásban, viszont a PP és a DB is kizárta, hogy Boriszovval koalícióra lépjen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG