Az önmagában érthető, hogy odafigyelünk a kínai gazdaságra, hisz hosszú ideje a világgazdaság húzómotorja. Sokan úgy gondolják, hogy ha ott bármi gond van, akkor az rögtön visszaveti a világgazdaságot. Ennek nyilván van realitása, de azért jó adag túlzás is van benne. Sokan figyelmen kívül hagyják, hogy nem csak Kínából áll a világ: van még rengeteg, Kínánál olcsóbb bérszínvonalú ország, amely kezdi vonzani a tőkét, hisz Kína 30 év szakadatlan fejlődés során meglehetősen magasra jutott. A fák nem nőnek az égig, Kína lett gyakorlatilag a világ legnagyobb gazdasága, itt már óhatatlanul alacsonyabb növekedési ütem következik.
Rettegnek
Ettől megijed a világ is és a kínai kormány is, pedig utóbbinak is kellett tudnia, hogy a 10 százalékos növekedés nem tarthat örökké: így is csoda, hogy évtizedekig kitartott. De úgy tűnik, a kormány képtelen szembenézni a realitásokkal, hisz még azt sem hajlandó elfogadni, hogy a tőzsdén az árak nem csak fel, hanem lefelé is mozognak. Most pedig a növekedési ütem csökkenésére reagálnak pánikszerűen.
De mi is a gond a jüan árfolyamával, és miért ekkora ügy egy kis leértékelés? Nos, a jüan árfolyamával kapcsolatosan évek óta tart az ötletelés, hogy mi lenne a megfelelő. Amerika a nagy kínai többlet miatt a jüan felértékelését szerette volna mindig is, most pedig Kína az élénkítés érdekében választotta a leértékelést. Önmagában mindkettő logikus, de van egyrészt még egy tényező, amit nem szoktak figyelembe venni, másrészt lenne az egész problémára egy optimális megoldás.
Nem csak a dollár van a világon
Nos, a zavaró tényező az, hogy a jüan árfolyamát a dollárhoz képest határozzák meg, miközben Kína nem csak Amerikával, vagy más dollár elszámolású országgal van kapcsolatban, hanem Európával, Japánnal, sőt lényegében a világ összes országával. Ennek megfelelően nagyon lényeges a jüannak az euróval és a jennel szembeni árfolyama is. De miután a dollár az elmúlt időszakban sokat emelkedett az említett valutákhoz képest, a jüant is felrángatta velük szemben.
Ha tehát egy valuta a dollárhoz (vagy egy másik nagy valutához) van kötve, akkor árfolyam torzul a többi valutához képest, ha a dollár túlzottan elmozdul. Ebbe a csapdába korábban Argentína és Brazília is beleesett, de az 1997-es ázsiai válság is így robbant ki. Nos, most a jüan is erősen felértékelődött az euróhoz és a jenhez képest, és ez kedvezőtlenül is hatott a kínai exportra. A dollárhoz való mostani 4 százalék leértékelés mindennek csak kis hányadát kompenzálta, így tehát mondjuk egy évre visszamenőleg még mindig felértékelődésről beszélhetünk.
A megoldás
Ezt a problémát Kína úgy oldhatta volna meg, hogy nem a dollárhoz képest határozza meg az árfolyamot, hanem a világvalutákból létrehoz egy valutakosarat nagyjából külkereskedelmének megfelelő arányban, és ehhez képest alakítja az árfolyamot. Ilyen megoldást mi is alkalmaztunk a 90-es években: akkor a forint árfolyama egy, a nyugatnémet márkából és a dollárból álló kosárhoz volt kötve, először fele-fele, majd 70-30 arányban. Ebben az esetben nem kell kétségbeesetten kompenzálni, ha egyik vagy másik valuta erősen elmozdul, hisz a kosár tompítja a hatást.
Az igazi megoldás persze az lenne, ha Kína, akár csak a többi nagy gazdaság vagy akár mi magunk, lebegtetni kezdené a valutáját. Ebben az esetben a piac elvégezné azt, amit a párt és a kormány képtelen. Ráadásul a spekuláció sem tudná az árfolyamot érdemben és hosszabb távon eltéríteni, mivel Kína olyan óriási kereskedelmi forgalmat bonyolít az egész világgal, amit semmilyen más tényező nem tudna felülmúlni.
Hogy lesz így világvaluta?
Az IMF is ezt szeretné elérni, most jobb híján a mostani leértékelést tette egy, ebbe az irányba tett első lépésnek, bár szerintünk pont nem arra utal. A Valutaalap gondban van, miután Kína kérte valutájának tartalék-, más néven világvalutává minősítését, amiről még idén kell dönteni. A tőzsdei árfolyamok befolyásolása és ez a mostani valuta ügylet pedig nagyon nem világvalutához illő dolgok. Egy világvalutával szabadon lehet kereskedni, más valutára váltani, tőzsdézni, stb. Ha ezek nem valósulnak meg, akkor nem lesz meg a bizalom iránta, és ezt egymagában az IMF sem tudja pótolni.
A kisbefektetőkre lő a nagybank. 
