3p
A G7-ek pénzügyi vezetői közleménnyel készülnek, Varga Mihály örülne, ha maradnának.
A "Szavazz a maradásra!" feliratot vetítik a londoni Tate Modern Galéria épületére Londonban 2016. június 21-én. Nagy-Britanniában június 23-án tartanak népszavazást az ország esetleges kiválásáról az Európai Unióból. (MTI/EPA/Will Oliver)

Minden nép szuverén döntése, hogy milyen keretek között kívánja élni az életét, a briteknek is meg kell adni ezt a jogot és tiszteletben kell tartani döntésüket, mindazonáltal Magyarország örülne annak, ha Nagy-Britannia az Európai Unióban maradna - mondta Varga Mihály.

A  nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a Nemzetgazdasági Minisztérium minden döntésre felkészül, Magyarországnak a külkereskedelmi kapcsolatokon keresztül kell vizsgálnia az esetleges kilépést. A szaktárca úgy látja, hogy a 4-4,5 milliárd eurós külkereskedelmi forgalom megszenvedné a Brexitet, de az orosz esethez hasonlóan arra kell felkészülni, miként lehet a károkat csökkenteni. Hozzátette: a kilépés pontos jogi procedúráját egyelőre nehéz látni, valószínűleg hosszabb folyamat lesz.

Mit mondanak az elemzők?

Hogyan hathat Magyarországra az esetleges kilépés? Így látják az elemzők >>>

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a gazdasági tárca felmérése szerint a Brexit mintegy 0,3 százalékkal fogná vissza a magyar gazdaság növekedését, tekintettel az erős magyar brit külkereskedelmi kapcsolatokra, de minden helyzethez lehet alkalmazkodni. Magyarország már van olyan erős pozícióban, hogy egy ilyen lépés következményeit is el tudja viselni, le tudja küzdeni - hangsúlyozta a miniszter.

Így nyugtatják a piacokat

Amennyiben a britek az EU-ból történő kiválás mellett szavaznak csütörtökön, a G7-ek pénzügyi vezetői közleményt adnak ki, amelyben jelzik, hogy mindent lehetséges eszközt felhasználnak a piacok megnyugtatása érdekében.

Ezt a közlemény előkészítésében részt vevő, név nélkül nyilatkozó japán kormányilletékesek közölték. Azt is elmondták, hogy a dokumentumot röviddel azután nyilvánosságra hozzák, ha világossá válik, a kiválásra szavazók kerültek többsége.

A források feltárták azt is, hogy a japán pénzügyminiszter külön közleményt is kiad, hogy megakadályozza a jen drasztikus erősödését. Japán illetékesek ugyanis attól tartanak, hogy Brexit esetén a befektetők a biztonságosnak tartott jenbe menekülnek, a megdráguló jen viszont a japán exportképességet sújtaná.

Hírek szerint a világ vezető jegybankjai felkészültek arra, hogy rendkívüli pénzeket pumpáljanak a piacokba, hogy elejét vegyék egy megrázkódtatásnak, ha a britek az EU-ból történő kilépés mellett döntenek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG