3p

A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Klasszis Klubban beszélt erről.

A keleti és déli nyitás, mint kívánatos irány megszületésénél Csaba László jelen volt. Egy konferencián együtt adtak elő Szijjártó Péterrel, aki akkor Martonyi János miniszter államtitkára volt. "Amit akkor mondott Szijjártó, az igaz, nevezetesen, hogy nem Európa a növekedési központ, hozzátéve, az az ügyes politika, ha sikerül átállítani az üzleti kapcsolatainkat azokra az országokra, amelyek az európaiaknál sokkal gyorsabban növekednek – egy évtizeddel ezelőtt ebbe a körbe tartozott Fekete Afrika is, Kína, India és Délkelet-Ázsia mellett. És a térképre nézve ez egy okos gondolat, hiszen azzal kell kereskedni, aki gyorsan növekszik, annak van egy húzó hatás, ezt lokomotív effektusnak is nevezik" - véli a közgazdász-professzor.

Igenám, de ennek szerinte feltételei vannak. A kínai az egész világon az egyik legvédettebb piac. Kína merkantilista gazdaságpolitikát folytat, ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi többlet a cél és nem az egyének jóléte. Ennek következtében a maguk piacát látható és kevésbé látható eszközökkel rendkívüli módon védik. Emiatt a kínai gazdaságban évtizedek óta többszáz millió dolláros többlet jön létre. Erre a hatalmas kínai piacra bejutni a nyelvismeret, a kapcsolatok, a technikák révén rendkívül bonyolult.

Ugyanezt el lehet mondani Indiáról, Indonéziáról, Vietnamról – leginkább ez utóbbiban lenne esélyünk Csaba László szerint, mert van egy nemzedék, amely tagjai nálunk jártak egyetemre és emiatt talán a kapcsolatok kiépítése velük könnyebb lenne. Persze kérdés, hogy ennek mi az ára.

Visszatérve a kínai piacra, az tehát megvan, de nem nekünk, azt a kínaiak keményen védik, leginkább tőlünk. Emiatt egy olyan modell, hogy évek múlva Kína, India, Indonézia és Vietnám részesedése a magyar külkereskedelemben mondjuk 15 százalék lesz, nemigen valósulhat meg.

És akkor még nem esett szó az orosz és a közép-ázsiai piacokról, amelyek kézenfekvők, csak oda el kell jutni, át kell menni például Ukrajnán.

Inkább a növekedési elképzeléseinket kellene hozzáigazítani ahhoz, hogy a német, a francia és a spanyol gazdaság milyen állapotban van - mutatott rá Csaba László.

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A megszorítások csökkentik a nyugdíjakat? Beszédes példa érkezett
Privátbankár.hu | 2024. október 13. 13:19
A szlovák kormány természetesen nem mert hozzányúlni a nyugdíjakhoz megszorító csomagjának bevezetésekor, ám ez nem jelenti azt, hogy nem babrálnak ki az időskorúakkal is. 
Makro / Külgazdaság Razzia Kijevben, likvidálásról szóló hírek Csecsenföldről, hatalmas tűz egy olajfinomítóban
Privátbankár.hu | 2024. október 13. 08:55
Növelte bevételeit Oroszorság a megszállt területeken, közben pedig felpörgött a műtrágyabiznisz. 
Makro / Külgazdaság A németek "képmutatása" miatt betelt a pohár a szomszédban
Privátbankár.hu | 2024. október 13. 08:10
Szerbiai környezetvédők Németország fővárosában adnak hangot annak, hogy a német akkumulátorgyártók, de országuk letarolása árán akarjanak hozzájutni a lítium nyersanyaghoz.
Makro / Külgazdaság Kína eladósodik, hogy ösztönözze a növekedést, de adós maradt a számokkal
Privátbankár.hu | 2024. október 12. 15:49
Kína szombaton ígéretet tett arra, hogy „jelentősen növeli" az adósságot, de nem árulta el az ösztönző csomag teljes méretét, ami létfontosságú részlet.
Makro / Külgazdaság A Fitch negatívra változtatta Franciaország államadósságának kilátásait
Privátbankár.hu | 2024. október 12. 13:18
A hitelminősítő a fiskális politika és a politikai kockázatok növekedése miatt pénteken stabilról negatívra módosította Franciaország kilátásait
Makro / Külgazdaság A Corvinus úgy működik, mint a Mol-csoport egyik érdekeltsége - mondja az egyetemről kirúgott tanár (videó)
Csabai Károly | 2024. október 12. 10:01
Ádám Zoltánnal a lapcsoportunk által működtetett Klasszis Klubban beszélgettünk. Annak apropóján, hogy szinte napra pontosan egy éve tanácsolták el a Budapesti Corvinus Egyetemről, miután nem engedte az egyik Mol-nagyrészvényesnek a követelményeket nem teljesítő fiát levizsgázni. Kirúgása miatt az egyetemi oktató, közgazdász pereket indított, amelyek közül az egyik, a munkaügyi még nem zárult le. Ádám Zoltán elmondta véleményét arról is, hogy a felsőoktatási modellváltás, az irányítás átkerülése az államtól vagyonkezelő alapítványokhoz, milyen következményekkel járt, hogyan hatott az oktatás színvonalára. A Klasszis Klub 4. évfolyamának 60. adását most meg-, illetve visszanézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.  
Makro / Külgazdaság Nagy durranás helyett kevés lett a méz a madzagon, ráadásul ott a nyugdíjdráma is
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 15:02
Nagy várakozás előzte meg a kínai kormány gazdaságösztönző csomagját, amelynek bejelentése előtt elszálltak a tőzsdei jegyzések a kínai tőzsdén. Ezt követően lejtmenet következett, ami a csalódás legbiztosabb jele.
Makro / Külgazdaság Elképesztő, hogy mennyivel nőtt a lakások átlagára
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 12:25
Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő - tudatta a Duna House pénteken az MTI-vel.
Makro / Külgazdaság A Magyarságkutató Intézet ismét túlfutott a büdzsén
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 11:48
A tavalyi zárszámadásból az derül ki, hogy a Magyarságkutató Intézet 2022-höz hasonlóan, 2023-ban szintén közel 400 millió forinttal költött többet a tervezettnél. És azt is megtudtuk, hogy mindeközben szerepet kapott az új Nemzeti Alaptantervben, amely már tartalmazza az intézet történelmi és magyar nyelvi kutatásainak legújabb eredményeit.
Makro / Külgazdaság Megint átléphet egy határt a benzinár
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 09:57
Tovább emelkednek az üzemanyag árak szombattól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG