3p
A pedagógusok háza táján sincs szélcsend: zajlanak az Oktatási Hivatallal közbeékelt iskolaérettségi vizsgálatok, forrnak az indulatok az új NAT körül, s a pedagógusbérek is folyamatos kereszttűzben állnak.
Még mindig a 4 ezres lélektani határ felett. Fotó: depositphotos.com

Tavaly szeptemberben Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára még úgy nyilatkozott, szerencse, hogy 700 üres óvódapedagógusi álláshely van, legalább a frissen diplomázók el tudnak helyezkedni – írta a 444. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy hónappal később már arról beszélt, hogy nincs az országban pedagógushiány. Nahalka István oktatáskutató ugyanakkor januári tanulmányában épp az ellenkezőjét bizonyítja, amit az eduline.hu vett észre. A szakember az Országos Kompetenciafelmérés 8. évfolyamos iskolai kérdőíveinek adataiból számolta ki az oktatási intézményeket egyre jobban sújtó tanárhiányt. Tanulmányából kiderül, hogy nemcsak szinte minden szakot érinti, de folyamatosan nő is a szakemberhiány. Képességfejlesztő pedagógusok és természettudományi tárgyakat tanító tanárok az iskolák harmadában hiányoznak, de átlag minden negyedik iskolában nincs matematika-, nyelv-, informatikaszakos szaktanár és gyógypedagógus sem. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke is megerősíti ezt, mikor azt mondja, az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forintjából inkább a pedagógushiányt kellen orvosolni, nem új intézményeket felhúzni.

A KSH legutolsó, 2019. III negyedéves adatai szerint 4261 pedagógus állás betöltetlen Magyarországon, s az üres álláshelyek aránya 1,6 százalék. A 4000-es határt még 2018. III. negyedévében érte el a tanárhiány, s az adat azóta sem megy lejjebb.

A közszféra állásportálja, a közigallas.hu összesen 4273 pozíciót tartalmaz, ebből a pedagógus keresőszóra e pillanatban 795 üres állás jön fel országos szinten, míg a tanár keresőszóra 891 pozíció, tanító keresőszóra 480 pozíciót hoz fel a portál. E többszázas lista a kisgyermeknevelőtől kezdve a családsegítőn az angol nyelvtanárig az összes pedagógusi státuszt felöleli, de látható szinten a legtöbb esetben óvódapedagógusi állást hirdetnek.

Az allasod.hu a tanítói és tanári állásokat megyei bontásban mutatja, de itt a régi hirdetések is fent vannak, így csak azt néztük meg, hogy a pedagógus keresőszóra hány új pozíciót mutat. Fejér megyében 21, Budapesten 18, Baranya megyében 14, Pest megyében 13, Hajdú-Bihar megyében 12, Komárom-Esztergom és Vas megyében 4, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Veszprém megyében 2, Szabolcs-Szatmár, Heves, Tolna, Somogy, Zala, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Nógrád megyében 1 friss állást hoz fel a mai napon.

A pedagógusok motiválását segítő bérrendezéssel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt mondta a Népszavának, hogy hiába emelte fel a kormány a minimálbért, a pedagógusfizetés vetítési összege még mindig a 2014-ben meghatározott 101 ezer forint. Ennek köszönhető, hogy egy mesterfokozatú oklevéllel rendelkező pályakezdő pedagógus pont annyi pénzt, bruttó 210 600 forintot keres, mint egy szakmunkás végzettséget igénylő állásban dolgozó munkavállaló. A Pedagógusok Szakszervezete nem sokkal ezután sztrájkbizottságot állított fel, több pontos követeléseik között szerepel a pedagógusbérek rendezése is. A kezdeményezést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is üdvözölte, s felajánlotta segítségét a tárgyalások lefolytatásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Blokád a Hormuzi-szorosban: megvan, hány hajó jutott át
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 19:50
Minden próbálkozót visszaküldtek.
Makro / Külgazdaság Jó hírt kapnak azok, akiknek nincsen magyar rendszáma
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 15:57
Csütörtökön árváltozás jön.
Makro / Külgazdaság Bejelentették: tényleg megóvja a választási eredményt a Mi Hazánk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 15:36
Ezt Toroczkai László közölte szerdán.
Makro / Külgazdaság Kongatják a vészharangot Európában az iráni válság miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 14:02
Az EU szerint elhúzódó energiaválság jöhet, ha folytatódik az iráni konfliktus.
Makro / Külgazdaság Felsejlett a technikai recesszió képe a magyar gazdaságban, de mit tehet ellene az új kormány?
Imre Lőrinc | 2026. április 15. 12:59
A legrosszabb forgatókönyv esetén akár technikai recesszióba is süllyedhet idén a magyar gazdaság. Az iráni háború miatti energiaválság hatásait még nem lehet pontosan megbecsülni, de kínálati és versenyképességi oldalon is újabb problémákat okozhat Európában. Idehaza az ipari termelés már februárban is visszaesett, ami nem jó jel.
Makro / Külgazdaság Erste: Az ország érdeke az lenne, hogy az üzemanyagok hatósági árait azonnal kidobjuk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:18
Csütörtökön újabb nagy csökkenés várható a benzin és a gázolaj piaci árainál. Eközben az Erste elemzői azt írják, kiszolgáltatott helyzetbe került az ország energiabiztonsága, ezért azonnal ki kellene vezetni a hatósági árakat az üzemanyagoknál.
Makro / Külgazdaság Magyar Pétert felkérte Sulyok Tamás az új kormány megalakítására
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 11:10
Az új Országgyűlés alakuló ülése május 5-én vagy 6-án lehet.
Makro / Külgazdaság „Kiterjesztjük a rezsicsökkentést” – mondta Magyar Péter a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 10:10
Erősen kezdett a Kossuth rádióban és a köztévében Magyar Péter, őszintén és határozottan beszélt a riporterekkel. 
Makro / Külgazdaság Betlizett az ipar februárban, nehéz lesz a Tisza-kormány dolga
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 08:30
Megerősítette az első becslésben szereplő adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari termelés éves és havi alapon is csökkent Magyarországon februárban.
Makro / Külgazdaság 390 milliárdos informatikai közbeszerzés: megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 08:19
A Digitális Kormányzati Ügynökség óriási tenderén több tucat informatikai vállalkozás osztozik, ismerős nevek is vannak a nyertesek között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG