5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Peking jelentősen csökkenti az e-autók gyártására felvehető állami támogatást. Emiatt a rohamosan fejlődő, de ezzel együtt masszívan veszteséges helyi startupoknak muszáj lesz árat emelniük, ez pedig várhatóan 20 százalékkal veti majd vissza az iparági növekedést az év második felében. Sorozatos csődök várhatók, és ezzel egy időben, kínai gyáraik megnyitásával beindul a nyugati brandek térhódítása is.
A Nio ES8-as e-autó modellje. (Fotó: Yu Nakamura / asia.nikkei.com)

Hiába vannak első látásra irigylésre méltó pozícióban Kína elektromosautó-gyártó startupjai, könnyen lehet, hogy hamarosan mégis padlót fognak, írja a Financial Times.

Öldöklő verseny, olvadó támogatások

Az ok az iparági verseny egyre öldöklőbbé válása, valamint az, hogy az állam jelentősen csökkenti a gyártásra felvehető támogatásokat. Ez már elég ahhoz, hogy semmissé tegye mindazt az előnyt, ami a legnagyobb techvállalatok milliárd dolláros befektetéseiből és a világ legjelentősebb e-járműpiacának karnyújtásnyi közelségéből származik.

Az elektromos járművek eladásai Kínában 2014 óta megtízszereződtek, és tavaly a távol-keleti nagyhatalom lett a világ első országa, ahol egymilliónál is több részben vagy egészben villamos közlekedési eszköz talált gazdára - ezek háromnegyede volt teljesen elektromos, a többi hibrid.

Ez a siker javarészt annak volt köszönhető, hogy az egy jármű gyártására felvehető állami támogatás átlagosan 70 ezer jüanra (2,9 millió forintra) rúgott, ami lehetővé tette a cégeknek, hogy kedvező áron kínálják a portékát. Ezt a támogatást azonban ebben a hónapban a legtöbb jármű esetében 25 ezer jüanra (1 millió forintra) csökkentik, ami a cégeket áremelésre fogja kényszeríteni - hacsak úgy nem döntenek, hogy az egyelőre jellemzően veszteséges modelljük ellenére hajlandóak beérni kisebb árréssel is.

A támogatáscsökkentés az elemzők szerint az iparág éves növekedését 20 százalékkal fogja visszavetni 2019 második felében.

Eddig dübörögtek a csendes autók

Kína tavalyi e-jármű-eladásainak felét három nagy csoport, a BYD, a Beijing Auto és a Shanghai Auto hozta. Ők is jellemzően olcsó autókat kínálnak: a jelenlegi legkelendőbb kocsi, a BYD Yuanja kevesebb, mint 99 ezer jüanért (4 millió forint) már elérhető, miközben egy feltöltéssel 360 kilométert bír gurulni. Ehhez képest egy valamivel nagyobb - 400 kilométeres - hatósugarú import Tesla Model 3 377 ezer jüant (15,5 millió forintot) kóstál.

Újabban azonban érezhető az elmozdulás szándéka a magasabb minőségű és ezért drágább modellek felé a kínai gyártóknál. Az áprilisban rendezett Auto Shanghai kocsiexpón több hazai gyártó is magasabb kategóriájú járműveket mutatott be, köztük

  • az Alibaba-támogatta Xpeng, mely 587 millió dollár támogatást nyert legutóbbi befektetési körében,
  • a Baidu-támogatta WM Motor, mely márciusban 446 millió dollárt kalapozott össze,
  • és a Nio, mely tavaly 1 milliárd dolláros pénzbeöntést kapott.

Utóbbi cég tavaly több mint 11 ezer elektromos SUV-ot értékesített a hazai piacon. Ezek a kocsik már magasabb árkategóriába tartoztak, darabjuk 450 ezer jüanba (18,5 millió forintba) került - a közelgő támogatás-csökkentés miatt azonban árat kell emelniük, várhatóan nagyjából 10 százalékkal. Ez tovább fokozná az amúgy is veszteséges - egyébként állami - cég kínjait, ismerte be az FT-nek William Li alapító. A cég az idei első negyedévben 390 millió dollárt bukott.

A nagyvállalatok finanszírozási kedve is lanyhulóban van. Jochen Siebert, a kínai autópiacra specializálódott JSC Automotive tanácsadócég vezérigazgatója szerint a befektetők kezdik elveszíteni a startupokba vetett hitüket. Siebert úgy véli, az új gyártók egyedül képtelenek lesznek túlélni. Ha fenn akarnak maradni, kénytelenek lesznek besorolni valamelyik nagy, állami vállalat vezetése alá.

A nyugatiak már a spájzban vannak

Mindeközben a nyugati e-autógyártók terjeszkednek. A Tesla a tervei szerint idén beindítja a gyártást Sanghajban, lehetővé téve ezzel, hogy lejjebb vigye a Model 3-ak árát. A Volkswagen és a General Motors szintén azt tervezi, hogy helyben gyártott autókat dob piacra Kínában, ők a jövő év végét lőtték be kezdő időszaknak. A Jeffries befektetési bank elemzője, Patrick Yuan azt jósolja, hogy a külföldi brandek jönnek, látnak és győznek majd Kínában, míg a kis, hazai e-autógyártók a mainstreambe való betörés helyett megmaradnak másodvonalas cégeknek.

Ami a fentiek ellenére mégis a hazai gyártók malmára hajthatja a vizet, az a kínai városok szigorú rendszámtábla-eljárása: míg a benzines autókra nagyon kevés rendszámtáblát adnak ki, addig az elektromos autókra jellemzően ingyen kínálják az azonosítót.

A hazai fuvarmegosztó szolgáltatások felfutása is segíti az iparágat: a kínai Ubernek megfelelő Didi Chuxing tavaly 400 ezer darabos e-autóflottával rendelkezett, ezt terveik szerint 2020-ra egymilliósra hizlalják. Igaz, ekkora bevásárlásoknál a vevők jellemzően a nagyobb gyártókat keresik. Amennyiben a fuvarcég sikerrel nyélbe üti az üzletet, az idei e-autó eladások várhatóan el fogják érni az 1,6 milliót.

Bedőlési hullámra számítanak

A legismertebb kínai e-autógyártók vezetői is úgy látják, hogy sok versenytársuk be fog dőlni, ám az a meggyőződésük, hogy a felhalmozott tőkének köszönhetően ők képesek lesznek túlélni. A techvállalatokkal kiépített szoros kapcsolataik pedig előnyt biztosítanak nekik a következő időszakban, melyben a kocsikat egyre szorosabb online kapocs köti majd össze.

Amikor Kína megnyitotta a személygépkocsi-piacot, 500 helyi cég indult meg - mondta a WM Motor alapítója, Freeman Shen. Végül csak néhányukból lett óriás, a legtöbbjük csődbe ment. Azt hiszem, az elektromosautó-start-upok követni fogják ezt a mintát.

(FT)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG