Ciprus velünk együtt lépett be az Európai Unióba, de egy fura alakulatként: a sziget görög fele volt a ténylegesen belépő állam, a török felének státusza meghatározhatatlan volt. A valóságban két ország létezett, köztük határ, sőt kerítés húzódott, de a határátkelés már nem volt annyira problémás: az EU-s polgárok minden további nélkül jöhettek-mehettek, mivel elméletileg az Unió területén maradtak, de ha mondjuk valaki Törökországból ment a sziget török részére, és onnan lépett át a görögre, akkor tulajdonképpen illegálisan lépet az EU területére.
Kell hozzá a török anyaország
Ezek az anomáliák, amelyek egyébként nem okoztak sok tényleges problémát a közelben zajló menekültválságok ellenére, most jó eséllyel megszűnhetnek. Az eddig egymással megegyezni nem tudó két oldal most ugyanis komolyan nekiállt tárgyalni egymással, hogy létrehozzanak egy olyan közös államot (leginkább Belgiumhoz hasonlót), ami egy működőképes egység, de a két nép jogai is megfelelő szinten érvényesülnek benne.
Eddig is sok erőfeszítés történt az ügyben, a világ főbb tényezői, szervezetei, nagyhatalmai szorgalmazták az egyesülést, de az utóbbi években Törökország nem támogatta azt, és érthető módon a török anyaország álláspontja sokat nyom a latban a cipruson élő törököknél. Most viszont a török elnök a nyitás politikáját választotta (kibékült Izraellel és Oroszországgal): a ciprusi kérdésben is konstruktív lett, és immár ő is szorgalmazza a tárgyalásokat.
Saját megoldás
Az eddigiektől eltérően viszont nem az ENSZ ajánlásait tanulmányozzák a felek, hanem maguk próbálják meg a nekik megfelelő, működőképes modellt összehozni. A tárgyalásokat a két országrész vezetői: a görög déli rész elnöke, Nikosz Anasztasziádisz, és a török észak elnöke, Mustafa Akinci vezeti. A két elnök hetente kétszer találkozik, olyankor folytatják az egységtárgyalásokat. A cél egy Belgiumhoz hasonló állam (bár a belgák is gyakran a váláson gondolkoznak), egy nemzeti egységkormánnyal, de külön adminisztrációval a két országrészben.
A leglényegesebb kérdések a hatalom megosztása és a két országrész gazdaságának összehangolása. Utóbbiban segítséget nyújtana az IMF és a Világbank is, és ha jól bonyolítják, nem egy költséges művelet, miután viszonylag kis lakosságú országról van szó (kevéssel 1 millió fölötti lakos). A felek tehát egy föderális államot próbálnak megteremteni, és úgy gondolják, hogy ezt még idén össze kéne hozni, mert ha tovább húzódnak a tárgyalások, a folyamat megakadhat és a megoldás ismét a távoli jövőbe veszne.
Gazdasági szükségszerűség
2004-ben, az EU csatlakozáskor volt egy kísérlet az országegyesítésre, ezt a törökök el is fogadták, de a görög oldal népszavazáson elutasította. Legközelebb 2011-ben változott a helyzet, amikor az ország rendkívül súlyos gazdasági válságba került, és nemzetközi mentőcsomagot kapott. Azóta egyre inkább arra mutatnak a jelek, hogy gazdasági okokból is jó lenne, ha megszűnne az elkülönültség és megosztottság.
Törökország hozzáállása, ami döntő az egyesülés szempontjából, két okból változott meg. Egyrészt Törökország saját uniós tagságának is egyik feltétele a ciprusi kérdés rendezése, másrészt energiapolitikáról is szó van: a Bloomberg szerint Törökország szeretne izraeli gázt importálni, Izrael pedig Törökországon keresztül adna el gázt Európának. Az ügyletet legegyszerűbben egy Cipruson átvezető gázvezetékkel lehetne megoldani.
Mivel válaszol Moszkva a mélyebb csapásokra? 
Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
