3p
Bő egy éve Törökország még ellenségesen nézte az orosz beavatkozást Szíriában, és provokatívan le is lőtt egy orosz gépet. A kapcsolatok megfagytak a két ország közt, pattanásig feszült a helyzet. Nyáron aztán a törökök békültek, majd barátkoztak az oroszokkal, végül most szövetségesek lettek és együtt bombázzák az Iszlám Állam maradványait.

Oroszország bejelentette, hogy tegnap első alkalommal működött együtt az orosz és a török légierő, és összehangoltan bombázták az Iszlám Állam állásait al-Bab városánál Észak-Szíriában. Az orosz védelmi minisztérium szerint 9 orosz és 8 török gép vett részt a műveletben, 40 km-re északkeletre Aleppótól. A légicsapások az első értékelések szerint meglehetősen hatékonyak voltak.

Kurdok távoltartása

Erdogan török elnök azt szeretné, ha a törökök által támogatott szír lázadó erőknek sikerülne elfoglalni a várost, megelőzve a kurdokat. Az oroszok szerint a műveletet egyeztették a szír kormánnyal. Az orosz légierő közben a szír hadsereget is támogatta többek között Palmiránál, ahol orosz források szerint a dzsihádisták arra készülnek, hogy elpusztítsák az ókori műemlékeket, miután másodszor elfoglalták a területet.

Irak felől

Az orosz védelmi minisztérium azt is elmondta, hogy a Moszul felől akadálytalanul áramlanak Szíriába a visszavonuló dzsihádista harcosok. Ez valószínűleg részét képezi a Moszul felszabadítását célzó amerikai-iraki stratégiának, mivel abban bíznak, hogy sokkal könnyebben adják fel a várost, ha van hová visszavonulni. Moszulnak egyébként eddig a Tigris folyótól keletre eső felét sikerült felszabadítani, így a távozó Obama amerikai elnök álma, hogy még az ő hivatali ideje alatt visszavegyék a várost, meghiúsult.

Béketárgyalás

Oroszország és Törökország közben szervezi a Szíriával kapcsolatos béketárgyalásokat, melyek Kazahsztánban kezdődnek jövő hétfőn. A két ország túllépett az Aszad szír elnök miatti véleménykülönbségen (a törökök mindenképpen az eltávolítását akarták, de beleegyeztek hatalmának átmeneti megtartásába), és együtt próbálnak meg olyan megoldást találni, amely az országot befolyási zónákra osztja.

A közös ellenség

Szíria egyes részeit most négy különböző erő tarja ellenőrzése alatt. A nyugati alavita síita területeket, valamint Damaszkuszt és Aleppót Aszad elnök és rendszere, a kurd területeket maguk a kurdok, a szunnita arabok által lakott terület egy részét az Aszad-ellenes lázadók, a többi részét az összezsugorodott Iszlám Állam tartja megszállva. Utóbbit feltehetően fel fogják számolni a felek, ebből a szempontból előnyös lenne, ha az új amerikai elnök valóban kibékülne Oroszországgal, hisz akkor együtt végezhetik el ezt a nehéz feladatot.

Bosnyák minta

Ezt követően szétválasztva maradnának a síita, a szunnita és a kurd területek (mint Boszniában a szerb, a horvát és a bosnyák részek), mégpedig mindegyik egy-egy regionális hatalom befolyása alatt, bár hogy ez mit jelent, az csak a kazahsztáni tárgyalásokon derülhet ki. A területek fölött lenne egy laza szövetségi állam (megint csak úgy, mint Boszniában), kérdés, hogy utóbbinak van-e valami értelme, vagy csak egy fajta dísz lesz, hogy nemzetközi jogilag ne kelljen új országot elismerni, és Törökországnak se kelljen egy teljesen független Kurdisztántól tartania.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG