A Duna-parti vendéglátás tekintetében jókora lépéselőnyre tett szert a Római-part, vagy a Kopaszi-gát, pedig aki egyszer is járt a XI. kerületi emeletes angol buszoknál, nem felejti el, vagy visszajár azóta is.
Nem egyik napról a másikra lett sokak törzshelye, 16 év alatt vált azzá, amiben sokan az egyszerű kajákat, söröket és a helyszín retróságát kedvelik igazán.
„Az biztos, hogy mi voltunk az első fecskék itt, a budafoki Duna-parton” – meséli Tichy Róbert tulajdonos, aki cukrász-szakácsként egy kis büfében kezdte vállalkozói létét feleségével együtt.
Akkor még a XI. kerületben laktak, sokat sétáltak kutyáikkal a folyó mellett, s körvonalazódott benne, milyen jó lenne a part pár asztallal és székekkel. „Röpke” másfél év alatt meg is lettek az engedélyek, s egy kis fabódéban megnyitottak.
„Fáklyákkal világítottunk és volt egy gitárosunk, aki hétvégenként zenélt, így voltaképpen egy nagyméretű kerti partira hasonlítottunk. Kőből építettünk egy grillsütőt, ahol az előre bepácolt húsokat kisütöttünk, és jól éreztük magunkat. Önmegvalósítottunk” – mesél a kezdetekről Róbert.
Az angol buszokra való rátalálás
Két-három év után úgy érezték, valami komolyabb dolgot kellene kihozni az egyre több vendéget vonzó helyből. 2010-ben „egy hideg téli estén” rá is bukkantak az első angol buszra. Első pillantásra tudták, hogy rátaláltak az addig hiányzó igazi arculatukra. Egy budapesti reklámcégtől vásárolták meg az első piros csodát, potom 1-1,5 millió forintért. Az 1964-es buszt az életkora miatt üzemszerűen úgysem lehetett használni, méretéből eredően pedig külön útvonalengedély is kellett volna hozzájuk.
Az italokat áruló busz mellé egy lakókocsit is vettek, amelyben lángost sütöttek, de azt hamar kinőtték. Ezért mikor megkeresték őket, hogy egy Citadellán álló másik buszt eladnának nekik, mert a városkép miatt úgysem maradhat ott, kaptak az alkalmon.
„Itt robbantunk be a vendégközönség előtt. Közben az emberek elkezdtek kerékpározni is, mi meg imádtuk a Facebook-oldalunkon posztolni a helyet, főszerepben a buszokkal” – bontja tovább a történetet a tulajdonos.
Rengetegen megfordultak az elmúlt 16 év alatt, a közeli RTL Klub mindig hozzájuk ment vágóképért, Bartos Erika meseírónak pedig annyira megtetszett a feeling, hogy a Brúnó Budapesten című könyvében egy kétoldalas rajzon meg is örökítette őket.
„Szívmelengető volt, ahogy Brúnó lángost eszik az angol buszban, akkoriban minden este Bartos Erikát meséltem a kisgyerekemnek” – de megemlíti az ott zajló esküvőket, fotózásokat, koncerteket vagy azt a várandós hölgyet, aki a sajtos-tejfölös lángos után ment be szülni.
Csak az elmúlt három évben jött a váltás, hogy télen is nyitva legyenek, de a nagy bevétel mindig nyáron esett be. Az igazi „Istencsapása” azonban az árvíz, kétszer is, 2010 és 2013 nyarán egyméteres vízben álltak, de ebből is jól tudtak kijönni, mert felütötte a fejét a katasztrófaturizmus.
Van, amin nem érdemes változtatni
Arról, hogy tudatosan tartja-e távol magát az évek óta zajló gasztroforradalomtól, azaz nem érezte-e az évek alatt is a minőségi gyorsételei megújításának nyomását, Róbert azt mondja:
„Mi a legegyszerűbb strandkaját akartuk mindig is kínálni. A feleségem kedvence a palacsinta, az édesanyám a lángosért és a hekkért van oda, így adott volt a kínálat. Másfelől úgy érzem, én a hekk-lángos-papírtálca műfajban jó vagyok, de megújulni már nem tudok vagy talán nem is akarok.”
Ám úgy érzi, itt nem is kell, hiszen a vendégek épp az évek óta változatlan, nem túlbonyolított finomságokat keresik, mint például a baconos-lilahagymás, vagy a kolbászos töltott lángost, amit a retró helyszínen, a Dunában gyönyörködve el tudnak fogyasztani. De a tulajdonosban ott motoszkál az is, hogy számtalan példát látott, ahol egy jól működő helyen változtattak valamin, s utána már nem ment olyan jól.
„Ezért a csúcson szeretnénk abbahagyni. Szeretnénk a két gyerekünkkel nyugodtabb családi életet élni, ez a hely viszont tavasztól őszig egy teljes embert kíván. Ha valakinek van affinitása, ebből a vállalkozásból még nagyon sok mindent lehet kihozni. Persze nem mindenáron szeretnénk túladni a Dunaparty Megállón, számunkra fontos, hogy olyan ember legyen az új tulajdonosa, akivel érezzük a kémiát, hiszen egy darabig valószínűleg közös munkát jelent majd az átadás.”
A forgalom még mindig nő
Egyébként egy szezon alatt 35-40 ezer lángos megy ki szeretett munkatársaik keze alól, akik 8 tonna halat sütnek ki. A megrendeléseket mindig sorszám alapján adják ki, ebből tudják, hogy egy hétvégén 250-300 rendelést készítenek el, de ez általában nem egy emberé, hanem egy családé, tehát ezt fel lehetne még szorozni. Azaz egy hétvégén többezer ember fordul meg a legendás Duna-parti helyen.
A forgalom minden évben folyamatosan emelkedik, mégpedig évente 10-20 százalékkal. Szerencsére a Covidot is jól megúszták, hiszen pont nyárra estek a lazítások.
Tisztában vannak vele, hogy a Dunaparty Megálló eszmei értéke jóval nagyobb, mint amit eladásnál érvényesíteni lehet. Ezért az ár kikalkulálását gazdasági alapokra helyezték, összevetve az előző évek forgalmát és nyereségét.
„De nem mindenáron és nem mindenkinek eladó, azt szeretnénk, hogy a tulajdonosváltással még jobb hellyé váljon. Vannak pozitív előjelek, de még keressük az igazit. Ez olyan, mintha a gyerekünk lenne, és nem akarjuk, hogy valaki átfesse rózsaszínűre a buszokat, és sushit vagy padthai-t áruljanak, mert nem szeretnénk az ide szokott vendégkört cserben hagyni. Azt a sok családot, kutyasétáltatót, biciklist, időseket és fiatalokat, akik, ha kisüt a nap, egyből idejönnek.”
Az új szerelem: kézműves pékség
Róberték pont a Covid előtt nyitottak pékséget jelenlegi lakhelyükön, Diósdon. A legjobb alapanyagokból készített, kompromisszum-mentes pékárukkal szintén beletrafáltak egy piaci résbe, nagyon sikeresek ebben is. S még a Covid is kedvezett nekik, hiszen sokan a home office alatt a városban sétálva fedezték fel őket.
De a Dunaparty Megálló eladásával foglakozó posztjukban említett életmódváltás nem csak erre vonatkozik. Távoli jövőképükben ott rejtőzik egy olyan hely, ahol szinte mindig süt a nap és sok a víz. Hiszen Róbert felesége hivatásos utazó, ő pedig profin búvárkodik, s egyszer szívesen megmérettetnék magukat egy másik országban is.
