Ez a cikk a BALK és a Privátbankár.hu együttműködésében jelenik meg.
Duplájára emelték az összeget
Horvátország lassan két évtizede próbálja lecserélni a hidegháború idején gyártott MiG-21 repülőgépeit. A terveket a pénzhiány akasztotta meg leggyakrabban, bár legutóbb a nagyhatalmi érdekek szóltak közbe. 2017-2018 között Zágráb amerikai gyártású, de az izraeli légierő által használt és módosított 12 db F-16-os vadászbombázók beszerzéséről döntött mintegy 420 millió euróért.
Az utolsó pillanatban azonban vita támadt Tel-Aviv és Washington között, ami kissé meglepő volt, hiszen két szoros szövetségesről volt szó, és egy tucat gép eladása sem lehetett akkora tétel, hogy ezen hajba kapjanak. A pletykák szerint az üzlet rontotta volna a gyártó Lockheed Martin lehetőségeit (a gyár sikerrel árulta Szlovákia és Bulgária számára a legutolsó, F-16V változatot).
A következő nekifutást a COVID-járvány és gazdasági következményei akadályozták meg, hogy aztán 2020-ban a jelenlegi horvát kormány ismét tendert hirdessen. Az izraeliek és a svéd Gripen mellett két új induló volt, az egyik a Lockheed Martin a már említett új F-16V típussal, illetve a franciák a kéthajtóműves Rafale repülőgéppel.
A végeredményből azt is látjuk, hogy Horvátország több mint duplájára növelte az üzletre szánt összeget, mert a használt francia gépek ára, a kiképzéssel, pótalkatrészekkel és három éven át szóló támogatással egymilliárd euró lett.
Ha ezt összevetjük a szlovák légierő 2018-as, új amerikai F-16V-ről szóló beszerzésével, akkor kiderül, hogy nem a pénz volt most az elsődleges szempont. A 14 szlovák vadászgép ára 800 millió dollár volt „csak”, ami kiegészítve az euró-dollár árfolyamkülönbséggel, jelentős különbség (Szlovákia is kiképzéssel és működtetésre vonatkozó támogatással vásárolta meg az amerikai típust).
Külpolitikai döntés is volt
Tény, hogy a Rafale egy nagyobb gép, jó húsz százalékkal nagyobb a maximális felszálló súlya, kéthajtóműves, ám ezek ma már keveset árulnak el egy katonai repülő valódi képességeiről, mert ennél meghatározóbb a radarrendszer, a fegyverzet, a támogató eszközök megléte és minősége. Ezek az elkövetkező időkben is fejleszthetők, cserélhetők lesznek.
Bár a francia haditechnika is világszínvonalú, a Rafale-t több konfliktusban is bevetették már, az USA helyzeti előnye itt valószínű. Ugyanakkor a szakértői hozzászólásokból annyi derül ki, hogy Zágrábnak specifikus kérései voltak a beszerzési dokumentációban, amiket az amerikai fél nem, a francia fél viszont hajlandó volt teljesíteni.
Horvátország a francia gép választásával külpolitikai döntést is hozott. Az egyébként erős transzatlantista külpolitikáján állított egy kicsit azzal, hogy egy európai partnert választott most, és mindjárt az egyik legerősebbet.
Ez a “több lábra állítani a külpolitikát” új partnerek bevonásával vagy a kapcsolatok szorosabbra fűzésével – helyes döntésnek tűnik egy olyan időszakban, amikor az USA Európával kapcsolatban több kritikát fogalmaz meg, és amikor az amerikai és európai érdekek több kérdésben másfelé mutatnak.
Szakértői vélemények szerint a gépvásárlás egy több pontból álló stratégiai együttműködés része lesz a jövőben, amiben benne lesz az is, hogy Franciaország például támogatni foglya Horvátországot olyan európai vagy nemzetközi szintű ügyekben, amelyek Zágráb stratégiai céljai között vannak. Konkrétumként az euroövezethez és a schengeni zónához, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozást említették. Európai kérdésekben az USA nem tudott volna segíteni, ezek Párizs számára jelentettek/jelentenek előnyt.
A horvátok behozzák a lemaradást
A horvát beszerzés kapcsán természetszerűleg sokan egyből Szerbiára is tekintenek: miként befolyásolhatja Belgrád, de akár a régió biztonságát a horvát beszerzés?
A rendelkezésre álló adatok szerint, Szerbia jelenleg 14-16 darab MiG-29-es vadászrepülővel rendelkezik (mellette további kiképző és könnyűtámadó eszközökkel is). A szovjet eredetű gépeket az elmúlt években modernizálták, valamint ajándékként is érkezett pár darab Oroszországból és Fehéroroszországból, miután a 2010-es évek közepén csak 4 hadra fogható gép maradt működőképes (ez egyébként jól jellemezné a horvátokkal fenntartott stratégiai paritást).
Ebből a szempontból tehát a horvát beszerzés, amely csak 2025-re realizálódik végső formájában, azt is jelenti, hogy Zágráb valójában majd felzárkózik a szerb légierő túlsúlyához. Persze az is igaz, hogy a Rafale és MiG-29-es számát és képességeit összehasonlítani sem vezetne messzire. Amellett, hogy a francia gép fejlettebb elektronikával és fegyverzettel rendelkezik, Horvátország mögött ott áll a NATO is.
És ez nem elsősorban azt jelenti, hogy majd jön az USA és a többi tagország légiereje, hanem azt, hogy békeidőben is radar, felderítő és diplomáciai csatornák állnak rendelkezésére Zágrábnak, míg a semleges Szerbia csak Oroszország távoli támogatására számíthatna.
A horvát modernizációs lépések elsősorban a saját és a szövetséges érdekeket vagy azok egyensúlyát veszik alapul, kiegészítve az ország anyagi teherbíró képességével. A 12 gépes, azaz egy századnyi erő „arányos”, Bulgária, a V4-es országok (persze Lengyelország kivételével), hasonló erőt tartanak fel, ráadásul a Rafale-ok, amennyiben ezt a horvát kormány hajlandó lesz kifizetni, olyan potens felderítő és csapásmérő képességekkel is rendelkeznek, amelyekre reálisan a Balkánon talán nincs is igény/szükség Zágráb számára.
