2p

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

Negyven nap után életben találták a dzsungelben eltűnt négy nebulót.

Negyven nap után életben találták azt a négy gyereket, akik egy kisrepülőgép-szerencsétlenséget követően tűntek el a kolumbiai dzsungelben - jelentette be Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken a Twitteren. Petro hozzátette: a gyerekekre egy mentőkutya talált rá. A kolumbiai védelmi minisztérium közölte, hogy a 13, 9, 4 és egy éves testvéreket a légierő helikopterével mentették ki az esőerdőből. Az uitoto őslakos törzsből származó kiskorúakat először San Jose del Guaviaréba szállítják a helyi kórházba. Az uitotók Kolumbia délkeleti és Peru északi részén élő őslakos nép.

A gyerekek azon a Cessna 206-os kisrepülőn utaztak, amely május 1-jén zuhant le vélhetőleg hajtóműhiba miatt hét utassal a fedélzetén az Amazonas tartománybeli Araracuara és a Guaviare tartománybeli San José del Guaviare városa között a dzsungelben. A repülőgép roncsait, valamint a pilóta, az anya és egy vezető holttestét megtalálták, de a gyerekek eltűntek. Médiaértesülések alapján a testvérek édesapjukhoz utaztak látogatóba, akinek el kellett menekülnie otthonról, miután a FARC gerillaszervezet egyik szakadár csoportja folyamatosan fenyegette őt.

Most is kiderült, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Fotó: Depositphotos
Most is kiderült, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Fotó: Depositphotos

A hadsereg szerint a mentőcsapatok a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre nyugatra találtak rá a gyerekekre legyengült állapotban.

A Remény elnevezésű mentőakcióhoz a légierő három helikoptere is csatlakozott. Az egyik fedélzetén egy "körülbelül 1500 méteres terület hangosítására alkalmas" hangszóró közvetítette a gyerekek nagymamája által felvett üzenetet. Az asszony a helyi törzs nyelvén közölte az unokáival, hogy keresik őket, és arra kérte őket, maradjanak ott, ahol vannak.

Már május 18-án is felröppent a hír, hogy megtalálták a gyerekeket, de ez végül tévedésnek bizonyult.

(MTI/dpa/AFP/AP)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Háborús hatás: szétszakadt a világ, hatalmas összegek mentek át az egyik térfélről a másikra
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 11:44
Könnyen két szék közt a pad alá eshet az az ország, amely a bizonytalanná vált világgazdasági környezetben halászgatni akar a zavarosban. 
Makro / Külgazdaság Megjelent 520 forintos "mesterséges" benzinár: el is indultak a cseh benzinturisták a lengyel kutakra
Buksza blog | 2023. szeptember 24. 10:56
Benzinturizmus kezdődött a cseh-lengyel határon, miután Lengyelországban sokkal olcsóbbak az üzemanyagok. Az olaj drágulása ellenére ugyanis a lengyel kutakon csökkent a benzinár. 
Makro / Külgazdaság Újabb fronton támad a home office, kiütheti a metrózást New Yorkban
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 10:10
A home office lehetőségének egyik sajátos mellékhatását tapasztalják a New York-i metró üzemeltetői. A jegyárbevétel csökkenése már a működést veszélyeztetheti. 
Makro / Külgazdaság Az osztrák fővárosban jártak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny dobogósai
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 10:00
Az előző két évhez hasonlóan a verseny egyik támogatója, az Erste ezúttal is azzal díjazta a 2022-23-as tanévben megrendezett két diákverseny 1-3. helyezettjeit, hogy ellátogathattak a bank bécsi anyacégének pénzügyi edukációs központjába, ahol játékos gyakorlatokat hajthattak végre.
Makro / Külgazdaság Az orosz titkosszolgálat új szövetségesre talált
Káncz Csaba | 2023. szeptember 24. 09:36
Az Emírségek felpörgeti titkosszolgálati és pénzügyi kapcsolatait Moszkvával. Ahogy Amerika befolyása gyengül az Arab-öbölben, intenzív hatalmi lökdösődés kezdődött a régióban a szaúdiak és az Emirátusok között. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Így vezethet a szakadék felé a nyugdíjasokra bazírozó politika a briteknél
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 09:03
Rishi Sunak brit miniszterelnök bejelentése, miszerint 2030 helyett 2035-ben szüntetnék meg a belső égésű motoros új autók értékesítését, csak tünete a konzervatívok múltba révedésének.
Makro / Külgazdaság Ez a válasz a kemény ukrán csapásokra - Problémák az orosz elit alakulnál?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 08:25
Az ukrán hadsereg a Krímen lévő orosz katonai bázisok elleni sikeres csapásai ellenére nem készül a félsziget megtámadására. A fő cél a Fekete-tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzés megszerzése. 
Makro / Külgazdaság “Néha elkapják a karomat az utcán” – sokkoló eredményeket hozott egy brit tinédzserfelmérés
Wéber Balázs | 2023. szeptember 24. 05:54
A brit tinédzserlányok csaknem fele nem érzi magát biztonságban az utcán, több mint negyedüket pedig már zaklatták szexuálisan, derül ki egy friss brit felmérésből. Félelemről számolt be a tizenéves fiúk negyede is. A brit médiában évek óta téma a fiatalok közötti erőszak, a késes támadások magas száma.
Makro / Külgazdaság Sokan aggódnak a bimbódzó orosz és észak-koreai barátság miatt
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 17:46
A Norvégiában menedékjogot kért volt Wagner parancsnok állítólag vissza akart térni Oroszországba, Navalnij Vilniusba tett át alapítványa központját. Háborús összefoglaló este.
Makro / Külgazdaság Új emberi fajt fedeztek fel?
Kormos Olga | 2023. szeptember 23. 17:13
Rejtély övezi azt a 300 ezer éves kövületet, amelyet Kelet-Kínában fedeztek fel. Az áll nélküli állcsont, amely modern és archaikus vonásokat is mutat, az emberi családfa új ágát képviselheti.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG