3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Parlament aggódik a szlovákiai jogállamiság miatt, és erről megszavazott egy állásfoglalást.

Az Európai Parlament (EP) 496 igen szavazattal, 70 ellenszavazattal és 64 tartózkodással elfogadta azt az állásfoglalást, amelyben megkérdőjelezik Szlovákia képességét a korrupció elleni küzdelemre és az uniós költségvetés védelmére, amennyiben elfogadják a büntető törvénykönyv Robert Fico új kormánya által javasolt reformját, áll az EP közleményében. Az állásfoglalást a tavaly december 13-i plenáris vitát követően szavazták meg.

Az EP szerint a képviselőket különösen aggasztja a büntető törvénykönyv reformjára irányuló gyorsított eljárás „indokolatlan alkalmazása”, valamint a korrupciós ügyekkel és súlyos bűncselekményekkel foglalkozó különleges ügyészség megszüntetése.

A képviselők szerint ezek a változások veszélyeztetik az igazságszolgáltatási eljárások integritását és aláássák az EU csalás elleni küzdelmét.

Szövetségesek: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Robert Fico szlovák kormányfőt a Kossuth Lajos téren 2024. január 16-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Szövetségesek: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Robert Fico szlovák kormányfőt a Kossuth Lajos téren 2024. január 16-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A képviselők felszólítják továbbá a szlovák kormányt, hogy vizsgálja felül a visszaéléseket bejelentő személyekre vonatkozó jogszabályok javasolt módosításait, mivel az új szabályok visszamenőleges hatállyal megszüntethetik a védelmet. Szerintük minden büntetőjogi reformnak biztosítania kell a folyamatban lévő büntetőügyek folytatását és az új ügyek hatékonyságát.

Az EP továbbá sürgeti a pozsonyi kormányt, hogy foglalkozzon a büntetőeljárásról szóló törvény 363. paragrafusának régóta fennálló kérdésével, és akadályozza meg az ezzel való visszaélést, mert a paragrafus jelenleg lehetővé teszi a főügyész számára, hogy megtagadja a büntetőeljárás lefolytatását.

Mindemellett a képviselők elítélik „azt a helytelen és tiszteletlen nyelvezetet”, amelyet Fico miniszterelnök egy, a jogállamiság helyzetéről szóló tudományos eszmecserén használt (ennek részleteire a közlemény nem tért ki – a szerk.). Egyúttal arra ösztönzik a politikai vezetőket, hogy "konstruktívan és tiszteletteljesen" lépjenek fel a nyilvánosságban.

Az EP-t aggasztják azok a tervek is, amelyek szerintük aláássák a civil mozgásteret, korlátozzák a nem kormányzati szervezetek munkáját és megbélyegzik a külföldi finanszírozásban részesülő szervezeteket.

A képviselők aggódnak a szlovák rádió és televízió (RTVS) tervezett átalakítása miatt is, és sajnálatukat fejezik ki Fico miniszterelnök és több kormánytisztviselő azon döntése miatt, hogy többé nem beszélnek a kulcsfontosságú médiaorgánumokkal. Követelik, hogy vessenek véget a magánszemélyek és a média képviselői elleni verbális támadásoknak, amelyek szerintük a múltban hozzájárultak egy olyan környezet kialakulásához, amelyben erőszakos bűncselekményeket követtek el, mint Ján Kuciak újságíró és párja, Martina Kušnírová meggyilkolása.

Mint ismert, tavaly decemberben Robert Fico új kormánya eljárást indított az ország büntető törvénykönyvének átalakítására, a súlyos bűncselekmények büntetési tételének csökkentésére és a Speciális Ügyészség feloszlatására. A kormányt azzal is vádolták, hogy célzott személyi változásokat hajtott végre a szlovák rendőrségen és a nyomozóknál.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kijelentette, hogy megvétózza a törvényt.

Az Európai Ügyészség pedig arra figyelmeztetett, hogy egyes változtatások veszélyeztethetik az Európai Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelmét és korrupcióellenes keretrendszerét, áll az EP közleményében.

Orbán Viktor miniszterelnök a héten fogadta hivatalos látogatáson Robert Ficót Budapesten. A találkozóról laptársunkál, a szintén a Klasszis Médiához tartozó mforon olvashatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG