Előtérbe kerülne a francia nukleáris erő, ha győznének Trumpék

A német Zöldek volt külügyminisztere, Joschka Fischer januári írásában leszögezi, hogy az ukrajnai háború egyúttal „a jövő világrendjéről, annak 21. századi nagy revíziójáról” is szól.

Fischer világossá teszi, hogy Németországnak nem szabad támaszkodnia sem az Egyesült Államokra, sem Franciaországra: „Mert mit tesz Európa a legrosszabb forgatókönyv szerint, ha jövőre egy izolacionistát választanak a Fehér Házba újonnan, és Marine Le Pen-t ezt követően az Élysée Palotába? Ez természetesen rémálom lenne, de elég reális lehetőség.”

Fischer következtetése: „A béke elragadó illúzióinak ideje határozottan véget ért 2022 február 24-ével”. „Európának a lehető leghamarabb le kell küzdenie belső megosztottságát és kiszolgáltatottságát, és olyan geopolitikai hatalommá kell válnia, amely képes védekezni és elrettenteni, beleértve egy nagyon nehezen megvalósítható európai nukleáris elrettentő képességet is.”

Elfordul a figyelem

Azt már mi tesszük hozzá, hogy az ukrajnai háború sok európait megtéveszt. Azt az illúziót táplálja ugyanis, hogy az amerikai biztonságpolitikai elkötelezettség tartós lesz kontinensünk irányába.

Az USA tavaly októberben közzétett nemzetbiztonsági stratégiája azonban világos nyelvet beszélt. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint Kína „a legátfogóbb és legkomolyabb kihívás az Egyesült Államok nemzetbiztonsága számára”, és az is marad.

Ebben az összefüggésben a fellángolás Európa irányába csak egy rövid intermezzo lesz. Az Egyesült Államok és Kína közötti stratégiai rivalizálás erősödésével az európaiaknak többet kell tenniük saját biztonságuk érdekében.

A professzor érvei

Sven Biscop professzor, a Ghent Egyetem tanára leszögezi: Európa stratégiai autonómiájának megteremtése az elkövetkező évtizedek egyik legfontosabb feladata kontinensünk számára. A professzor kiemeli, hogy a 150 millió amerikai szavazó közül 73 millióan szavaztak Trumpra. A republikánus párt olyanok kezében maradhat, mint William Barr volt legfőbb ügyész és Mike Pompeo volt külügyminiszter, akik szerint az amerikai elnök a törvények fölött áll – és bizony egy újabb tekintélyelvű populista megnyerheti 2024-ben az elnökválasztást.

Biscop hangsúlyozza, hogy az EU-nak önálló globális játékossá kell válnia, egy súlycsoportban az USA-val, Kínával és Oroszországgal. Európának ugyanis a saját érdekeit kell megvédenie, márpedig Trump többször is az európai érdekek ellen dolgozott. Jelenlegi világukban kontinensnyi nagyhatalmak ütköznek egymással és Európa számra az egyetlen megoldás a saját érdekeinek megvédésére, hogy integrálja erőforrásait.

A professzor leszögezi, hogy a stratégiai autonómia nem (!) jelenti a leválást az USA-ról, de az EU-nak követnie kell saját ’nagystratégiáját’ (grand strategy). 

A belga professzor álláspontja megegyezik Macron francia elnökével, aki  - az EU egyetlen nukleáris hatalmaként - már régóta szószólója kontinensünk stratégiai autonómiájának és aktívan lép föl katonailag mind a Kelet-Mediterráneumban.

A szuverenitás az elrettentés középpontjában

Charles de Gaulle óta a Francia Köztársaság valamennyi elnöke ugyanazt az utat járta be a nukleáris elrettentés terén: a francia védelmi politika prioritása az ország függetlenségének és nemzeti szuverenitásának megőrzése. Ez a nemzeti szuverenitás szorosan összefügg a cselekvés szabadságával, amely az elrettentés francia koncepciójának középpontjában áll.

Ez azt jelenti, hogy Franciaországnak nem kell más hatalom „nukleáris ernyőjétől” függenie saját biztonsága érdekében.

Franciaország szuverén kíván maradni abban, hogy felmérje, mi jelent veszélyt saját „létfontosságú érdekeire”, és annak eldöntésében, hogy miként tudja ezeket a legjobban biztosítani.

Ez a perspektíva emlékeztet a francia elnökök azon eltökéltségére, hogy kívül maradnak a NATO integrált nukleáris mechanizmusain. A 2017-es „Védelmi és Nemzetbiztonsági Stratégiai Áttekintés” a stratégiai autonómiát helyezte Franciaország védelmi stratégiájának középpontjába: „Mivel szuverenitásunk és cselekvési szabadságunk gyakorlását feltétele, stratégiai autonómiánk továbbra is védelmi politikánk kiemelt célja marad. Egy nemzetközi rendszerben, amelyet az instabilitás és a bizonytalanság jellemez, Franciaországnak meg kell őriznie azon képességét, hogy egyedül döntsön és cselekedjen érdekei védelmében.”

A Francia Köztársaság elnöke - mint a fegyveres erők főparancsnoka - kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, hogy döntsön a nukleáris fegyverek használatáról ezen érdekek védelmében.

Európa mint „létfontosságú érdek”?

De ha Franciaország csak akkor használhatja atomfegyvereit, ha „létfontosságú érdekei” veszélybe kerülnek, mik ezek az érdekek? Hollande akkori elnök 2015-ös beszéde – egy olyan típusú nukleáris politikai beszéd, amelyet minden francia elnök elmond – némi felvilágosítást adott e tekintetben: „Területünk integritása és lakosságunk védelme létfontosságú érdekeink magját alkotják.”

Ugyanakkor világossá tette, hogy Franciaország érdekei túlmutatnak határain.

Kiemelte: „Létfontosságú érdekeink meghatározása nem korlátozódhat kizárólag a nemzeti szintre […]. Részt veszünk az európai projektben, sorsközösséget építettünk partnereinkkel, a francia nukleáris elrettentés megléte erősen és alapvetően hozzájárul Európához.”

A 2017-es Stratégiai Védelmi és Nemzetbiztonsági Áttekintés és annak 2021-es frissítése megkísérelte megadni a Franciaország szövetségesei által kért pontosítást. Párizs megerősítette, hogy ragaszkodik az EU-Szerződés 42.7. cikkéhez, amelyet „kötelező kötelezettségvállalásnak” tekint. Az Áttekintés egyik passzusa különösen releváns: „Érdekeinket az európai államok érdekeinek egyre fokozódó összefonódásának tükrében kell értékelni. […] Ez a politikai valóság azt sugallja, hogy az Európa integritása vagy kohéziója elleni külső agresszió súlyosan érintené érdekeinket.”

A francia védelmi politikát az atomfegyverek tekintetében talán így lehetne összefoglalni: Franciaország, mint atomhatalom, teljes mértékben elkötelezett európai és atlanti szövetségesei mellett. Egy szövetségest veszélyeztetni Franciaország veszélyeztetése. E veszély mértékének felmérése a köztársasági elnök feladata, aki döntéshozatalában teljesen független.