2p

Tizenöt százaléknak pedig egyáltalán nincs megtakarítása.

Továbbra is az egyik legnépszerűbb befektetési forma az állampapír, az emberek 22 százaléka fektetne be ilyen eszközbe, derül ki a Magyar Bankholding kutatásából.

Kiemelték: duplájára, a 2021-es 6 százalékkal szemben idén 13 százalékra nőtt azok aránya, akik szívesen fektetnének be aranyba vagy műkincsbe.

Tavalyhoz képest nőtt a lekötés nélkül, folyószámlán tartott megtakarítások száma, a válaszadók több mint fele, 52 százalék tartja megtakarításait így a kutatás szerint. Az emberek bő harmada (35 százalék) készpénzben tartja a pénzét.

Szabó Levente, a Magyar Bankholding egyedi kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese közlemény szerint elmondta, hogy a lakosság körében tovább nőtt a bankok és alapkezelők iránti bizalom. A megkérdezettek 55 százaléka tartja megbízhatónak a bankokat a megtakarítások kezelésére, 27 százalékuk pedig alapkezelőre bízná a befektetéseit.

Felidézte, hogy a holding három pénzintézet befektetési szolgáltatásait harmonizálja; mintegy 255 ezer értékpapírral rendelkező ügyfél közel 4000 milliárd forintos vagyonát kezeli. 

A kutatásból kiderül az is, hogy a megkérdezettek harmada (34 százalék) rendelkezik megtakarítással, és 15 százaléknak egyáltalán nincs megtakarítása.

Nem jut pénz a perselybe. Fotó: Depositphotos
Nem jut pénz a perselybe. Fotó: Depositphotos

A megkérdezettek 34 százaléka havi rendszerességgel, 41 százalékuk alkalmanként tesz félre, 20 százalékukra pedig mindkettő megtakarítási forma jellemző. A válaszadók 5 százaléka viszont azt nyilatkozta, hogy jelenleg nem áll módjában félretenni.

Míg a 18-39 éves, fiatalabb korosztály nagyobb eséllyel vállal kockázatot (53 százalék az arány), addig az 50 év fölött korosztály már kerüli a kockázatos befektetéseket.

A megkérdezettek 37 százaléka banki tanácsadóktól, 30 százaléka pedig egyéb pénzügyi tanácsadóktól kér útmutatást befektetési kérdésekben, de jelentős azok száma is, akik nem kérnek tanácsot, inkább egyedül döntenek (30 százalék) - derül ki a felmérésből.

A hazai tulajdonú Magyar Bankholding Csoport az ország második legnagyobb bankcsoportja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG