2p
Rövid életű volt a decemberi határidő, az elemzők ismét kivárásra számítanak az amerikai jegybank részéről.
Forrás: Wikimedia Commons

Nem sok jóval kecsegtetnek a piacon várható heves mozgások, emiatt az elemzők is kevésbé optimistán látják a jövőt, és várakozásaik szerint elmaradhat a decemberre biztosan ígért kamatemelés. A piaci reakciókat elnézve ráadásul borús hangulatra kell számítanunk, lássuk, mit gondolnak az elemzők!

Ahogy arról már korábban írtunk, a Fidelity International portfoliómenedzsere, Angel Agudo egyértelműen a meglepettség számlájára írja a piaci reakciókat, mivel korábban mindenki Clinton győzelmére számított. Eleinte így elsősorban a kockázatkerülés lesz jellemző a befektetőkre, ez a hagyományosan biztos államkötvények és az arany felé terelheti a figyelmet, ezt osztja a Saxo Bank elemzője is. A kereskedelmi megállapodásokat övező bizonytalanság miatt ráadásul az első időkben a dollár árfolyama is nagyobb mértékben ingadozni fog, tette hozzá az elemző.

Nem győzzük kapkodni a fejünket

Abban mindenki egyetért, hogy jelentős mozgásokra kell számítani a piacokon, a CIB Bank elemzői szerint eleinte mindenképp számolni kell majd a forint gyengülésével, pániktól azonban nem kell tartani. Sok múlik ugyanakkor azon, hogy pontosan mi valósulhat majd meg Trump kampányígéreteiből; egyáltalán nem biztos ugyanis az, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, ezt osztják a K&H elemzői is.

Hazai vonatkozást tekintve Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfolió-menedzsere szerint a Fed kamatemelésének újbóli elhalasztása teret enged a fejlődő, így a hazai kötvénypiacnak is, azonban ennek pozitív hatását csak részben fogjuk érezni, mivel a bizonytalanság miatt a kötvénypiacokon is érvényesülhet a kockázatkerülés. Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője, Ürmössy Gergely szerint ez ráadásul teret engedhet a jegybanknak arra, hogy tovább lazítson a monetáris kondíciókon, emellett jó célpont lehetünk a Latin-Amerikából és Ázsiából kivándorló tőkének is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG