Ukrajna jelenleg is hatályos, 2020 szeptemberében elfogadott Nemzetbiztonsági Stratégiája a vezető nyugati államok mellett Törökországot, Azerbajdzsánt, Lengyelországot, Litvániát és Grúziát nevezi meg, mint az ország stratégiai partnereit. Nos, Baku és Ankara azóta is folyamatosan támogatásukról biztosítják Kijevet a területi integritása kapcsán és egyik ország sem ismeri el a Krím-félsziget orosz annektálását.
A félszigeten a mai napig mintegy 250 ezer tatár nemzetiségű ember él, akik nyelvileg és kulturálisan kötődnek a törökökhöz. Ankara gyakran fölemeli a hangját a krími tatárok megfélemlítése miatt „az Oroszország által megszállt Krím-félszigeten”.
Az azeri tengely
Ilham Alijev azeri elnök január 14-én érkezett munkalátogatásra Kijevbe Zelenszkij elnök meghívására. A két elnök számos egyezményt írt alá az élelmiszerbiztonság és az energia területén. De a legfontosabb eredmény kétségtelenül egy közös közlemény nyilvánosságra hozatala volt, amely szerint kölcsönösen támogatják egymás szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határaikon belül. A közlemény hozzáteszi, hogy Baku és Kijev kész intenzívebben együttműködni a hibrid veszélyek elleni küzdelemben és együttműködni a hadiipar területén.
Stratégiai jelentőségűnek tekinthető az a lépés is, amely alapján Azerbajdzsán ismeretlen kiterjedésű termőföldet bérel Ukrajnában. Ezzel csökkenti ráutaltságát az orosz gabonabehozatalra és növeli Azerbajdzsán élelmiszerbiztonságát.
A török tengely
A török elnök február 3-n érkezett Kijevbe hivatalos látogatásra. 10 év tárgyalás után először is aláírta a két ország közötti szabadkereskedelmi egyezményt – a két ország polgárai egyébként már 2017 óta vízum és útlevél nélkül utazhatnak egymás országaiba.
Ennél jelentősebb fejleményként értékelhető, hogy a két elnök aláírt egy másik szerződést is, amely szerint a jövőben Ukrajnában is gyártják majd az egész világon kapóssá vált „Bayraktar TB2” típusú harci drónt, ráadásul ukrán hajtóművel. Kijev ezen felül török hadihajókat is vásárol.
A fejlett dróntechnológiája ellenére a török rakétatechnológia visszamaradott – itt viszont Ukrajna tud segíteni, hiszen már a szovjet időkben komoly kutatási és termelési bázisok voltak az ország területén. A két évvel ezelőtti megállapodás szerint az ukrán Ivchenko-Progress nevű vállalat szállítja a meghajtóművet az új generációs, Gezgin nevű török cirkálórakétához, amely mintegy 1000 kilométeres hatótávolsággal bír.
Forrongó Fekete-tenger
Törökországnak közös határa van a Fekete-tengeren Ukrajnával és Oroszországgal. A török elnök már többször kiemelte, hogy ellenzi a régióban fegyveres konfliktus kitörését, egyben óvta Moszkvát Ukrajna lerohanásától és közvetítést ajánlott a két fél között – amelyet a Kreml rendre visszautasított.
A Pentagonhoz közel álló RAND Corporation nevű agytröszt 2020 szeptemberi jelentése már figyelmeztetett: „a Fekete-tenger térsége központi területe az Oroszország és a Nyugat közötti versenynek, amely Európa jövőjéért folyik. A jelentés „proaktívabb megközelítésre” szólít föl az USA részéről, hogy Törökországot megnyerjék ezen vetélkedés számára. A NATO és EU tagállamait támogatásuk megduplázására szólítja föl a Fekete-tenger mentén fekvő országok számára, hogy azok „ellen tudjanak állni az orosz információs, kiber, gazdasági, titkos és hibrid fenyegetéseknek”.
A török játszma
A török politikai és katona vezetés pontosan tudja, hogy Ukrajna lerohanása súlyosan sértené Ankara érdekeit. Az orosz haditengerészet tovább konszolidálhatná fölényét a Fekete-tengeren, meggyengülne Ankara és Kijev kapcsolata, károkat szenvedne el a török gazdaság, és menekültek is érkeznének török földre. Ehhez képest csekély előnynek tűnik az, hogy az Északi Áramlat II, gázvezeték kiesésével Törökország tranzitszerepe felértékelődne a „Blue Stream” és a „TurkStream” (avagy Török Áramlat) vezetékekkel.
Akárhogyan is nézzük Erdogan elnök manőverezését, Törökország katonailag és politikailag egyre jobban belekeveredik a poszt-szovjet térség ügyeibe. Az elmúlt hónapokban leckét kapott Kazahsztánban, ahol az oroszok által támogatott Tokajev elnök ügyet sem vetett Ankarára. Annak ellenére sem, hogy tavaly a törökök Kazahsztánnal katonai együttműködési szerződést kötöttek, amely magában foglalja a hadiipari együttműködést, hírszerzési információk cseréjét és közös hadgyakorlatokat. Valóban, az idei orosz térnyeréssel Kazahsztánban Erdogan elnök pántörök elképzelései kisiklottak a térségben.
Kutya-macska barátság
Putyin és Erdogan 3 év különbséggel jutott föl a hatalom csúcsára (2000-ben, illetve 2003-ban) és az elmúlt csaknem 2 évtizedben több tucatszor találkoztak személyesen. De az orosz elnök bizalmatlanságát az utóbbi időszakban egyre növeli Erdogan fokozódó elkötelezettsége a „politikai iszlám” irányába.
Putyinnak már elnöksége kezdetén keményen szembe kellett szállnia az iszlám szélsőséges mozgalmakkal és a török elnök együttműködése a Muszlim Testvériséggel (amely be van tiltva Oroszországban) teljesen idegen a Kreml urától. Ráadásul Törökország az utóbbi években Közép-Ázsiától a Kaukázuson és Ukrajnán át Moldováig egyre több ponton hatol be olyan területekre, amelyek a Kreml számára is kritikus jelentőséggel bírnak, így a kétoldalú feszültség növekedése borítékolható.
