3p
Ha növekedni akarnak az átalakuló gazdaságok, új modellre lesz szükség az EBRD szerint.

Kiadta éves helyzetértékelését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a 120 oldalas dokumentum szerint pedig jócskán lenne mit átgondolni az európai gazdaságban. Meglátásuk szerint a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai országoknak ugyanis új növekedési modellre lenne szükségük ahhoz, hogy kitörhessenek az eddig elért közepes jövedelmi szint korlátai közül. Ezek között kulcsszerepet játszhat az infrastruktúra fejlesztése, a bank működési területét alkotó gazdaságok teljes jövőbeni tőkebevonási igényének 40 százalékát ugyanis a szükséges infrastrukturális beruházások tőkeigénye adja.
A jövő évre vonatkozó előrejelzés. Forrás: EBRD

Az EBRD becslése szerint ezeknek a gazdaságoknak a következő öt évben mintegy 1900 milliárd eurót kell az infrastruktúra fejlesztését célzó beruházásokra fordítaniuk a további növekedés elősegítése végett, és a beruházási összeg 64 százalékát a közlekedési infrastruktúra javítására kell költeni. Meglátásuk szerint a teljes beruházási igény egy-egy évre vetített kiadásai a régió együttes GDP-jének 9 százalékát teszik ki. Ez a ráfordítás egyébként Európában az egyik legalacsonyabb, Mongóliában például a ráfordítások 80 százaléka infrastrukturális jellegű.

Mi kell a fejlett gazdasághoz?

A felülvizsgált értékelési rendszerben az EBRD hat kategóriát vizsgál. Új meghatározása szerint a fenntartható piacgazdaság hat fő ismérve

  • a versenyképesség,
  • a jó állami és vállalati szintű kormányzási minőség,
  • a zöld technológiák alkalmazása,
  • az inkluzív jelleg, amely kiterjed a nemek közötti egyenjogúság biztosítására, a térségi különbségek kezelésére és a fiatalok érvényesülési lehetőségének megteremtésére,
  • az ellenállóképesség, amely a pénzügyi és az energiaszektor stabilitását méri,
  • valamint az integráltság szintje, amely azt vizsgálja, hogy az egyes gazdaságok mennyire nyitottak a külkereskedelemre, a beruházásokra és a pénzügyi szolgáltatásokra.
Az első féléves eredmény alapján egész jól teljesített a magyar gazdaság. Forrás: EBRD

Az egyes kritériumokra gyűjthető tíz pontból az EBRD értékelése szerint Magyarország a gazdaság integráltságára kapta a legtöbbet, 7,89 pontot, és ezzel az első helyre került a szűkebb közép-európai és a balti csoportban, valamint az EBRD összes működési országát felsoroló teljes listán egyaránt. Az állam- és vállalatirányítási kategóriába az EBRD 5,31 pontot, a többi kritériumra 6 pont feletti osztályzatokat adott Magyarországnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG