3p
A - remélhetőleg - utolsó mentőcsomagból újabb milliárdokat kapnak meg a görögök, miután újabb megszorításokat fogadtak el.

Minden büszkeségüket feladták, de megvan a pénz

"Jó híreim vannak Görögországgal kapcsolatban. Politikai megállapodásra jutottunk a mentőcsomag harmadik felülvizsgálatáról" - jelentette be Mario Centeno, az eurócsoport új elnöke. Centeno a görög kormány reformintézkedéseit és együttműködési hajlandóságát is alaposan megdicsérte - nem csoda: miközben az utcán több tízezer ember tüntetett az újabb megszorítások ellen, a görög parlament újabb kiigazításokat szavazott meg, hogy hozzáférjen a nemzetközi segélycsomag következő részletéhez. Jár is némi simogatás annak a "radikális baloldali" kormánynak, aki még azt a rendkívül keserű pirulát is hajlandó volt lenyelni a legutóbbi körben, hogy korlátozza a sztrájkjogokat.

A nemzetközi pénzügyi mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletét az eurócsoport pénzügyminiszterei jóváhagyták, még az euróövezeti állandó mentőalap, az ESM zöld jelzésére lesz szükség, de az már csak formalitás. Az összeget várhatóan két részletben fogják átutalni: 5,7 milliárd eurót februárban, további egymilliárdot pedig valamikor tavasszal, hogy Athén törleszteni tudja a lejáró tartozásait.

A nagy kérdés: elengedjenek a görög adósságból valamennyit?

A következő csatát már egymás között kell megvívniuk a hitelezőknek. A Nemzetközi Valutaalap Az IMF egyáltalán nem tartja fenntarthatónak az adósság törlesztését, ezért jó ideje azt javasolja, hogy annak egy részét engedjék el, különben újra recesszióba taszítják a görög gazdaságot. A németek viszont hallani sem akarnak semmiféle adósság-elengedésről.

Sokszor rezgett a léc, de azért csak megcsinálták

A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2018. augusztus 20-ig tart, remélhetőleg ez lesz az utolsó - Athén pedig végre visszatérhet a piaci finanszírozáshoz.

Ez azért nagy fegyvertény: 2010 óta sok-sok milliárd eurót pumpált az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasa a görög gazdaságba, ezt azonban nem adták ingyen - komoly strukturális reformokat, megszorításokat írtak elő a görögöknek a hitelért cserébe, hogy ne csak elégjen a pénz, azaz ne álljon elő egy éven belül az a helyzet, ami a válsághoz vezetett. Ez nem mindig ment egyszerűen, sokszor támadt komoly zűrzavar, a görögöket sokan már többször is az eurózónán kívül látták volna szívesebben, politikai bukások és előrehozott választások tarkították a képet.

A végén azért mégiscsak azt mondhatjuk: majdnem 10 évig tartott a görög válság, de mostanra csak véget ért. A görög gazdaság több évi recesszió után idén először növekedni fog, ráadásul még a magyar életszinvonalra sem kellett lesüllyedniük - a háttérről itt írtunk bővebben: Véget ért a görög válság, és még mindig jobban élnek, mint mi >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG