3p
A britek európai elhivatottságú része, vagyis az a bizonyos 48 százalék, aki az unióban szeretett volna maradni, nem szívesen mond le az előnyökről. Vannak, akik szeretnék, ha a korlátlan munkavállalás és letelepedés, mint jog, megmaradni számukra még akkor is, ha egyébként hazájuk sokkal inkább célpontja, mint kibocsátója a letelepedőknek.

A legnépszerűbbek

A Bloomberg News által Londonban megkérdezett európai nagykövetségek és konzulátusok közül 16 válaszolta azt, hogy megnőtt az útlevélkérelmek, vagy a letelepedéssel kapcsolatos kérdések száma. Különösen a népszavazás utáni napokban volt nagy a növekedés, de azóta is nagyobb az érdeklődés, mint korábban. Az osztrák követségen júliusban kétszer annyian igényeltek útlevelet vagy személyi igazolványt, mint egy évvel korábban. A svéd követségen hétszeresére ugrott az állampolgárságot igénylők száma a népszavazás hetében.

A lengyel követségre éven 100 kérelem szokott érkezni, de idén az első félévben már 111 volt ez a szám, a népszavazás óta pedig összesen 600. A holland követségen tízszereződött a heti kérelmek mennyisége, azóta stabilizálódott a korábbi dupláján. A német követség hosszabb várakozási, ügyintézési időre figyelmeztetett a kérelmek megnövekedett mennyisége miatt. A kelet-európai országok követségein akadt, ahol korábban alig fordultak elő kérelmek, most pedig elsősorban az adott országból származó felmenők jogán kérnek állampolgárságot.

Magyar, bolgár, litván

A magyar nagykövetségen az első félévben mindössze 10 kérelem volt, a népszavazás óta viszont 220. Sokaknak eszébe jutott magyar vagy részlegesen magyar származása, kétségkívül 56-ban több tízezer magyar talált menedéket az Egyesült Királyságban. A legjobban a bolgár követségen lepődtek meg: szinte sosem szoktak állampolgársági kérelmet kapni, most pedig egyszerre 30 is érkezett. A litvánoknál havonta egy, esetleg kettő szokott érkezni, most jött 34.

Két csoport

A Washingtonban székelő Migration Policy Institute szakértője szerint kétféle kérelmező van. Az egyik csoport azokból áll, akik most is igénybe veszik a mozgásszabadságot családi okokból vagy munka miatt. A jelentkezők másik köre olyanokból áll, akik eddig nem éltek ezekkel a jogokkal, viszont nem szeretnének lemondani arról, hogy a jövőben ezt megtehessék. Ők úgy érzik, hogy valamit indokolatlanul megvonnak tőlük, de nem szeretnék jogaikat elveszíteni.

Útlevél rangsor

Egyébként nem teljesen mindegy, hogy melyik EU tagállam útlevelét birtokolja valaki, legalábbis az Unión kívüli utazás szempontjából. A Passport Index weboldal megvizsgálta, hogy a világ melyik útlevelével hány országba lehet vízummentesen utazni, ahol ez a szám egyenlő lett, aszerint rangsorolt, hogy a vízumköteles országok közül hányban lehet a megérkezéskor, egyszerűsítve elintézni a vízumot.

A lista első helyezettje Németország, a második Svédország: mindkét ország polgárai 158 országba utazhatnak vízummentesen. 157 országba Finnország, Franciaország, Svájc, Spanyolország és az Egyesült Királyság polgárai utazhatnak. Magyarország Csehországgal együtt a 7. csoportban van 152 vízummentes országgal, abszolút értékben a 25. helyen, ami egész jónak mondható. Hogy azért a sor végére is vessünk egy pillantást: Afganisztán áll a legrosszabb helyen 24 vízummentes országgal, utána jön Pakisztán 27, Irak 30, Szomália 31 és Szíria 32 országgal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG