3p
Korábban sok fiatal kínai érkezett Amerikába hogy ott tanuljon, majd karriert építsen, és persze sokkal nagyobb jövedelmet vágjon zsebre, mint otthon. Az utóbbi időben megfordult a trend, és tömegesen térnek haza, ahol sokszor még jobb lehetőségek várják őket most, hogy átalakulóban a gazdaság.

Bővülő pénzügyi szektor

A folyamat első jelei a 2008-as válság idején mutatkoztak, amikor hirtelen beszűkültek az amerikai lehetőségek, Kínát pedig nem igazán rázta meg a válság. Az utóbbi időben viszont a bónuszokat kezdték visszavágni az amerikai cégek, miközben Kínában a lehetőségek bővülnek. Jóllehet a gazdaság növekedésének üteme lassul, a szerkezete egyúttal átalakul, és olyan szektorok bővülnek, ahol szükség van a pénzügyi szakemberekre.

Állami hatás

A mostani hullámban az is szerepet játszik, hogy a kínai kormány támogatni kezdte a vállalkozásokat, így elég sok startup indul útjára, melyek finanszírozása komoly üzletág lett. A bankrendszer és általában a pénzügyi közvetítőrendszer gyorsan fejlődik, annak ellenére, hogy a tavalyi tőzsdei lufi pukkadása után a hatóságok meglehetősen piacellenes módon avatkoztak be a tőzsdei ügyletekbe. A kockázati tőkések mindenesetre 37 milliárd dollárt fektettek tavaly az induló vállalkozásokba.

Korlátlan lehetőségek

Közben az IMF tartalékvalutává minősítette a jüant a dollár, a font, az euró és a jen mellett, így jüan piaca élénkül, a bankoknak extra devizakereskedőkre van szükségük. A jó szakembereknek most könnyűek az előrejutási lehetőségeik, ahogy mondják, a határ a csillagos ég, míg a telített amerikai szakemberpiacon hosszú időt kell várni, hogy előreléphessen valaki.

Ami szokatlan

Sokak döntését a jó lehetőségek mellett az is befolyásolja, hogy szívesen települnek haza szüleik, rokonaik közelébe. Ugyanakkor a Bloomberg szerint sokukat egyfajta kulturális és munkamorál sokk is éri. Elmondásuk szerint, míg Amerikában a munkafolyamatok jól tervezettek, Kínában sok a hirtelen, esetleges döntés, hiányzik a szervezettség, ráadásul a résztvevők sokszor késnek is a megbeszélésekről. Ami az utóbbi időben még sokkoló a visszatérők számára, az ingatlanárak meredek emelkedése.


Az ingázók

Végül nem mindenki marad, a visszatérők nagyjából 5 százaléka úgy dönt, hogy neki túl nehéz visszailleszkedni egykori otthoni környezetébe, sokkal kényelmesebb a megszokott amerikai életforma, még ha nincsenek is olyan nagy lehetőségek, mint korábban gondolták. És olyanok is akadnak, akik többször váltanak: egy ideig Kínában élnek és dolgoznak, ha megunták, visszamennek Amerikába, aztán ha újra kihívásra vágynak, újra mennek az óhazába.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG