Az '1001 orvos' csoportot a hálapénz ellenes cél és az egészségügy rendbetétele hozta össze, ebből forrt ki hosszú évek alatt egy olyan közösség, amely vezető szerepet vállalva úgy döntött, hogy elindul az Orvosi Kamara elnökségéért és a 16 éve regnáló elnököt lecseréli. A folyamat 2019 novemberében sikerrel zárult és lényegében az évekkel korábban a Facebook csoportban kezdődött mozgalom vezető tagjai kerültek a Kamara élére.
"Csoportunk motívumai, mint a hálapénz eltörélése, a jelentős béremelés, a magán és az állami szféra szétválasztása, mind megjelennek a mostani törvényben. Ugyanakkor vannak benne olyan elemek, amelyeket mi sohasem kértünk, csak kaptuk, például a vezénylést, a komolyabb szankciókat a másodállásokat tekintve, vagy a tudományos fokozatok figyelmen kívül hagyását - mondja a Dúl Zoltán fogorvos, a csoport munkatársa.
Jelenleg igen vegyes érzelmeik vannak: egyrészt hurrá hangulat a hétvégi események után, másrészt egy egészséges félelem: mit fognak kapni még “ajándékba” az említett ígéretek mellé? Dúl azt mondja, sajnos a hétvégi félelmük nem volt alaptalan: a törvényben sajnos sok extra dolgot kaptak. De a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely nyilatkozata bizakodásra ad okot, miszerint “A kormány csak az észszerűség határain belül kívánja a magánpraxist tiltani”. A további sarkallatos pontokra szintén van igéret, hogy a vállalkozói formában működő alapellátás (a majdnem 10 000 ezer főt számláló állami fogorvosok, háziorvosok és házi gyermekorvosok) is megkapják ezt a bértömeget.
Ha lehet egy “előnyét” említeni a koronavírusnak - mondja Dúl Zoltán, , akkor az, hogy minden politikus figyelmét ráironyította az egészségügyre. Rávilágott arra, hogy itthon nem csak eszköz- és szakemberhiány áll fenn, hanem az egész rendszer mélységesen alulfinanszírozott számtalan szürke és fekete gazdaság felé mutató kiskapuval.
"A sors úgy hozta, hogy így megszületett a politikai akarat arra, hogy most van itt az alkalom, amikor komoly pozitív politikai tőkét kovácsolva el lehet kezdeni az egészségügy hosszadalmas rendbetételét".
Benéztünk a folyamatosan özömlő forrongó kommentek közé is:
„Ma értettem meg igazán, mennyire jó döntés volt elhagyni az országot” – írja valaki a csoport közösségi oldalán a törvény megszavazás után.
A valóban jelentős emelést tartalmazó bértáblával kapcsolatban más így vélekedik:
„Bár én már külföldön vagyok, de ahol Magyarországon dolgoztam, ott az orvosaink milliós összeget tettek zsebre a hálapénzzel együtt, jóval többet, mint amit ezzel a bértáblával kereshetnek.”
Mint ismeretes, a törvény előzetes engedélyhez köti, hogy az orvosok vállalhatnak-e másodállást a magán egészségügyi cégeknél, vagy sem. Az Angliában dolgozó János azt írja, hogy sok brit kórházban szintén engedélyt kell kérni a magán szektorban történő munkavégzéshez, amit ott mindig megadnak. „A mi kórházunkban a megegyezés feltétele, hogy egy kevés extrát vállaljon be az orvos a magán előtt (kb. havi 1 extra ügyelet).
Egy másik kommentelő hosszan kifejti, miért utasítják vissza az orvosok, hogy ehhez a régóta esedékes béremeléshez bármiféle egyéb kötelezettséget, korlátozást csatoljanak a hálapénzt tiltó rendelkezésen kívül:
„Mert ennek a béremelésnek az „árát” az orvostársadalom már réges-rég megfizette. Megfizettük akkor, amikor havi 240-300 órát dolgoztunk, amikor hajnali kettőkor kimegyünk helyszínre a rosszul lévő beteghez. Megfizettük akkor, amikor a nyolcadik ügyeletre is bementünk a hónapban, miközben a gyermekünk otthon sírt, hogy anya, miért nem vagy velem, és akkor, amikor kérdés nélkül kitettük magunkat fertőzésveszélynek, sugárveszélynek a beteg életének megmentése érdekében. Megfizettük, amikor 6 + 4 évig vállaltuk, hogy érdemi kereset nélkül tanulunk és kuksolunk a hierarchia legalján, saját pénzből fizetjük a kompetencia-képzéseinket, szabadidőnk rovására tesszük le a második, harmadik szakvizsgánkat. Megfizettük akkor, amikor egyetlen szakorvosként két nővérrel dolgoztunk egy hetven ágyas osztályon, és próbáltuk a lehető legmagasabb színvonalú ellátást biztosítani mindenkinek, miközben volt összesen tíz palack infúziónk a hetven betegre. Megfizettük akkor, amikor az ambulancián a hatórás rendelésre nyolcvan beteg volt előjegyezve, plusz a beeső akut betegek, mert egy héten csak egy napra tudott az onkológiai szakambulancia orvost felvenni.
Akad, aki jóval pozitívabban látja a helyzetet: „Szerintem elképzelhetetlen, hogy beöntsenek egy csomó pénzt a rendszerbe és ezzel párhuzamosan magukra haragítsák a szektort. Ez nem is szándék. Tehát amit elhebrencskedtek, azt majd korrigálják kormányrendeletekben. Azaz nyilván lehetséges lesz a másodállás (különben össze is dől minden), nyilván valamiképp pontosítják ezt az átvezénylősdit is, hiszen életszerűtlen mostani formájában. Adjatok szerintem némi időt annak is, hogy kiderüljön, miképp finomodik a szabályozás”.
Más pont az ellenkezőjét gondolja: „Ezt nem lehet korrigálni. Kuka.”
És van, aki megoldást is javasol:
„A kivezénylést úgy is lehet szabályozni, hogy önkéntes legyen, magasabb, például plusz 20 százalékos jövedelmezésért.”
„A kivezénylés régi törvény, nem most találták ki. Nem tudom, mit szóltatok volna, ha béremelés nélkül teszik meg” – teszi hozzá kicsit lejjebb valaki.
A legtöbben a másodállások tiltását kérdőjelezik meg. Ritka kivétel, aki más állásponton van:
„Egyetlen állásból elegendő bér a cél. A jelen durva rendszerhibája a másodállásokhoz is köthető. Az nem érv, hogy akkor ki látja el a betegeket! Szereptévesztés. Nekünk hivatásunk minőségét kell javítani, nem a feltételezett működőképességet őrizni. A hazai orvos-betegtalálkozások száma kirívóan magas. Nagy részük indokolatlan.”
Erre a válasz: „Akinek van két szakvizsgája, hadd dolgozhasson már mindkettőben egy kicsit! Hadd járhassak már pszichiáterként a zártosztályon kívül is néha. Hadd menjen el az anesztes néha mentőzni, ha azt is szereti, vagy a háziorvos két-három műszakra a sürgősségi betegellátó osztályra, ha szeretné fejleszteni a kompetenciáit. Ne várjuk már a teljes monogámiát, a munkahely nem házasság!”
„Hol van az a szakma, ahol a béremeléshez ilyen feltételeket kötnek? Ebbe nem lehet beleegyezni!”
Mégis, vannak bizakodó kommentelők is:
„Nem gondolom, hogy elment a vonat. Azt gondolom, elindították a sínen, de a mozdonyvezető mi vagyunk. Te, én, a többiek. Ha csak ülünk elöl a száguldó vonatban, oda megyünk, ahová a sínek visznek. De a fék a mi kezünkben van. Rajtunk múlik, behúzzuk-e.”
„ … ezt a vonatot megállítani … legfeljebb, ha felrobbantod előtte a vágányt. De akkor kisiklik, felborul, sebesültek …”
„Szerinem a váltókhoz is hozzáférünk és a gázhoz meg a jelzőkürthöz is. Kombinált használattal előbb érünk a kívánt állomásra, mint ha csak a féket húzzuk”.
A kereskedelmi megállapodás jövője a kérdés. 
