Az orosz gázszállítások leállítása 2024 végén jól szimbolizálta az európai országok többségének erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megfosszák a regnáló oroszországi rezsimet az Ukrajna elleni agresszióra fordítható bevételi forrásoktól. A várható béketárgyalások azonban hosszabb távon változást hozhatnak ezen a téren – írta Joshua R. Kroeker politikai elemző a Moscow Timesban megjelent cikkében. Az oroszországi forrásokból származó földgáznak évtizedeken át központi szerepe volt Európa energiastratégiájában. Az energiahordozó szállítására rendelkezésre álló ukrajnai tranzitcsővezeték- rendszer, ami a szovjet idők öröksége, segített fenntartani a kontinens gazdaságának stabilitását. Közhely, hogy a német vállalatok ebből nyerték azt az olcsó energiaforrást és nyersanyagot, amire a német ipar európai lokomotív szerepe épült.
Ugyanakkor a Vlagyimir Putyin vezette oroszországi rezsim politikai kérdésként kezelte a gáz értékesítését. Az energiahordozónak politikai ára volt. Például a kis baltikumi államok sokkal drágábban kapták, mint a Szovjetunió egyes más utódállamai. Emellett a Kreml az ukrajnai háború kirobbanása után a gázcsap elzárásával fenyegette meg az ukránokat támogató európai országokat.
A rövid távú válaszok nem kínálnak jó megoldást
A nyugat-európai országok meglehetősen gyorsan válaszolni tudtak az orosz fenyegetésre. Az LNG- infrastruktúra pánikszerű bővítésével az USA-ból és a Közel-Keletről származó energiahordozóval váltották ki az orosz gázimportot. Csak Közép-Európa néhány országa maradt függő helyzetben az onnan érkező szállítmányoktól. A norvégiai szállítások is felpörögtek, így nem teljesült az az orosz várakozás, hogy az európaiaknak fűtés híján fáznának.
Fotó: Depositphotos
Nem volt meglepetés az sem, hogy a nagy fordulatnak óriási ára volt. Az LNG mindig drágább lesz, mint a vezetéken érkező gáz és az európai vevőknek az egész világ országaival kell versenyezniük az ezt szállító hajók kapacitásaiért. Ez megalapozza az európai országok, főként a németek érdeklődését az orosz gáz iránt egy remélhető ukrajnai békekötés után. Ezzel végül is mindenki, az eladó Oroszország, a vásárló Európa és a tranzitbevételeket szerző Ukrajnai is jól járna. A meglévő, kiépített infrastruktúra egyértelműen az Oroszországból származó földgáz importjának felújítása mellett szól. Kivételek ez alól a balti államok és Lengyelország, amelyek soha többé semmilyen szinten nem akarnak függeni Oroszországtól.
A pragmatizmus felülírhatja az elvi politizálást
A Moscow Times cikkírója szerint a történelem tanúsága szerint a pragmatikus politikai viselkedés hosszabb távon felül szokta írni az elvi politizálást. A 2006-os és 2009-es válságok után, amelyeket az akkori ukrán vezetés és a Gazprom vitái idéztek elő, visszatért a gázellátás a normális kerékvágásba. A német és az orosz kormány a Krím 2014-es orosz annektálása ellenére támogatta az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését Oroszország és Németország között.
Az Európai Unió ugyan letette a főesküt, hogy 2027-ig teljesen megszabadul az orosz földgáztól, a gazdasági realitások felülírhatják ezt az elhatározást. A gázexport felújítása a szakértők egy része szerint ösztönözheti a Kremlt a békekötésre. Mások úgy vélik Európa ennek eredményeképpen hosszú időre kiszolgáltatottá válhat a mindenkori orosz politikai rezsimnek. Ez a vita is jelzi az európai energiapolitika töredezettségét, az egységes uniós energiastratégia hiányát. Az Európai Unió tagországai reménytelenül megosztottnak látszanak abban, hogy hosszú távon összehangolják energiaellátásukkal kapcsolatos törekvéseiket. A ukrajnai orosz gáztranzit a függőség felszámolásának szimbolikus pillanata volt, ám ennek tartóssága kétséges. Még akkor is, ha fennáll a veszélye, hogy a Kreml újra fegyverré teszi Európa gázellátását.
Ukrajna megpróbálja „újraaktiválni” a diplomáciai folyamatot az Oroszországgal. 
