Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nyílt levelet írt Boris Johnson brit miniszterelnöknek a 0-4-es magyar-angol focimeccset követően, amelyben egy kis, széteső országként jellemezte az Egyesült Királyságot. Ezzel a minősítéssel egyet tud érteni?
Egyik oldalról még mindig a világ ötödik legnagyobb gazdaságáról van szó. Másik oldalról viszont kétségtelen: a brit gazdaság e „ranglétrán” várhatóan lefelé tart. Egyszerűen azért, mert több ország gyorsabban fejlődik.
Egyes modellszámítások szerint 2050-ben a brit gazdaság kibocsátása a világgazdaságénak már 1 százalékát sem éri el.
A globalizáció rendszerében – egyenlőtlen, s nem mindenütt – előrehaladó konvergenciából következő folyamatról van szó. Vagyis arról, hogy a kevésbé fejlett gazdaságok a legfejlettebbeknél gyorsabban fejlődnek. A XX. század derekán extrém magas volt a fejlett államok részesedése a világgazdaság teljesítményéből. A legfejlettebbek arányának mérséklődése tehát önmagában még nem probléma. Ám annak mértéke és szerkezete aggodalomra adhat okot, például a britek esetében.
A brit gazdaság arányának várható erős relatív visszaesése – egyebek mellett – szorosan összefügghet a Brexittel is. Az EU-tag Egyesült Királyság a világ egyik legerősebb gazdasági tömörülésének tagjaként érvényesíthette érdekeit. Az EU-ból kilépve azonban – T. Sampsont idézve – immáron relatíve „kis ország”, small country. Ráadásul a Brexit próbára teszi az Egyesült Királyság alkotórészei közötti eddigi egyensúlyt. Különösen Észak-Írország és Skócia, de – például a korábbinál szabadabb agrárimport esetén – akár Wales esetében is.
Ahogy mondani szokták, Albánia traktortermelését könnyű megkétszerezni?
Egyrészt az úgynevezett konvergencia hipotézis szerint az alacsony kibocsátási szinteket könnyebb megnövelni. Másrészt vannak demográfiai hatások is. A fejlett országok aránya a világ népességében csökken. Érdemes például India példájára pillantanunk. India jelenleg is az egyik leggyorsabban fejlődő gazdaság a világban, s immár közel annyi ember él ott, mint Kínában. Ne legyen kétsége senkinek, e folyamat eredményeként az Európai Unió, vagyis a mi gazdasági közösségünk részesedése is csökkenni fog a világgazdaságban.
Ebben az ezek szerint élesedő versenyhelyzetben mit hozott a Brexit az Egyesült Királyságnak?
A brexiter brit politikusok elsősorban a következőket hangsúlyozták: „visszaszerzik a szuverenitást”, a gazdaság területén pedig az EU által megkövetelt merev szabályokat leépítik, deregulációt valósítanak meg, illetve az EU által kötötteknél még kedvezőbb szabadkereskedelmi megállapodásokat érnek el harmadik, azaz az EU-n kívül álló országokkal. Mindezek eredményeképpen a britek „visszaveszik az ellenőrzést a saját ügyeikben”, s az EU-tól megszabadulván, nagyobb szabadságukkal a korábbinál jobban élnek majd.
Már a Brexit referendumot megelőzően, majd azt követően is kiterjedt közgazdasági vizsgálatok, szimulációk folytak a kilépés lehetséges gazdasági hatásainak a feltárása érdekében. E vizsgálódások nem igazolták, sőt kifejezetten cáfolták a – nem gazdasági szakemberek által képviselt – logikát. A Brexit-párti brit politikusok előszeretettel hangsúlyozták: az EU-n kívülálló Egyesült Királyság majd jobb „kalóz megállapodásokat” köt a különböző államokkal és gazdasági tömörülésekkel, mint amilyeneket korábban az EU kötött. E retorika háttere: a kalóz szó a szigetországban olykor a brit bátorság és kreativitás kifejezője, s erős a nosztalgia a birodalmi évszázadok iránt.
Valójában az EU több mint 40 szabadkereskedelmi megállapodásának előnyeit élvezte az Egyesült Királyság is. Most ezeket kellene valahogyan újra megkötni.
Kiderült azonban, hogy a britek érdekérvényesítő ereje nagyobb volt az EU-belül, mint most kívül.
Az „új” megállapodások eddig jellemzően az EU eddigi szerződéseinek kondícióit tartalmazzák. De olyan eset is előfordulhat, hogy az új megállapodásban a partner Ausztrália például a korábbi konstrukciótól eltérően csaknem teljes mezőgazdasági liberalizációt igényelne. Az ausztrál termelők húznának hasznot belőle a britek kárára. Japánnal is kötöttek külön megállapodást, de nagy munkával ugyanazt sikerült elérniük, amit korábban az EU-nak. Akkor mi értelme volt a kilépésnek?
Egy kicsit érthetetlen számomra, hogy egy ilyen nagy múltú ország, hogyan tudott ennyire melléfogni.
Az 50-es évek elején az Egyesült Királyság jóval fejlettebb volt, mint az EU elődjét megalapító államok, csakhogy a hat alapító azután gyorsabban fejlődött. A brit birodalom leépítésével egyidejűleg gyengélkedő növekedési teljesítmény volt jellemző. Aztán jött a brit belépés 1973-ban az Európai Közösségekbe. Az 1970-es évek súlyos világgazdasági problémái után a nyolcvanas évtized elejétől Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt felpörgött a brit gazdaság. A növekedés az EU tagság évtizedeiben, 1982-2007 között látványosan felgyorsult. Az 50-es, 60-as években növekedési depresszió által sújtott országban a 70-es, 80-as években trendforduló történt. Nőtt a versenyképesség, a növekedési képesség.
Hatalmas előnyöket, lehetőségeket hozott tehát a brit EU csatlakozás. Az EU belső piac megteremtésének egyik meghatározó szereplője éppen az Egyesült Királyság volt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: a jelzett időszakban egyidejűleg sok konfliktussal járó, rendkívül erőteljes belső reformokat is végrehajtottak. Ez ugyancsak hozzájárult a brit gazdaság növekedéséhez. A termelékenység tekintélyes mértékben nőtt, s a legfontosabb növekedési hajtóerőnek bizonyult.
Ez a fejlődés állt meg 2007 után. Az EU egyik legkedvezőbb strukturális jellemzőkkel rendelkező akkori tagállamában a termelékenység a legutóbbi másfél évtizedben már alig emelkedett. Ez a brit termelékenységi paradoxon lényege. A gazdasági növekedés alacsony szintre állt be, és ezt is jelentős részben a keleti munkavállalóknak köszönhették. Ahol nem nő a termelékenység, ott nem nőhet a reálbér sem. Ezekben az években erősödött meg egyes hatalomra vágyó politikusok körében a Brexit iránti igény. Meggyőződésem, hogy a valóban létező betegségre, teljesen tévesen, rossz gyógyszert írtak fel maguknak. Ennek tünetei már most is látszanak. Jelenleg számos területen óriási a munkaerőhiány. Nincs elég sofőr, nincs elég dolgozó a vendéglátásban, az egészségügyben. A Brexit olyan gyógyszernek bizonyult, aminek csak mellékhatásai vannak. Gazdasági értelemben nincs semmi előnye, csak hátránya.
Van felelős?
Tényeken, sőt: az igazságon túli politizálás kezdődött, amikor a látszat fontosabb, mint a valóság. Ma már pontosan tudjuk, hogy a Brexit protest szavazás volt, a globalizáció vesztesei mentek el voksolni. Strukturális reformok helyett populista téveszmék uralkodtak el a brit politikai piacon.
Egyes politikai szereplők számára kizárólag a politikai haszonszerzés vált meghatározó szemponttá. Úgy tűnik, az érintett politikusoknál egyedül a karrier számít és nem a nemzet java. Új populizmus született, sérelmi alapon.
Lehet-e számszerűsíteni a gazdasági károkat?
Egy biztos, a helyzet rosszabb, mint a Brexit előtt. A brit termelékenység másfél évtizede gyenge. Ez a fő baj a gazdaság területén. A Brexit hatásaként bekövetkező kereskedelmi sokk, a határokon – az EU-val az utolsó pillanatban kötött kereskedelmi és együttműködési szerződés ellenére – kialakuló új korlátok nem segítik a termelékenység növekedését. 2020 végéig még átmeneti időszak érvényesült. A brit gazdaság 2020 január után is teljes mértékben jelen volt az európai belső piacon. 2021 januárjától - már az utolsó pillanatban megkötött szabadkereskedelmi megállapodás keretei között - folyik a kereskedelem. A brit élelmiszerexport például szinte megszűnt Európába, egyszerűen azért, mert az élelmiszerszabályozás más, mint az EU-ban.
Ugyanakkor az esetleges piaci zavarok elkerülése érdekében egyelőre nagyon liberálisan szabályozzák az EU eredetű importot, így nagyon pórul jártak. Az EU felvetette az Egyesült Királyságnak: akadálytalanul jöhet Európába a brit élelmiszer, csak az ég áldja meg őket, alkalmazzák ismét az EU előírásokat a termelők. Ez a brexiter politika számára természetesen nem lehet reális opció. 2021 első félévében több mint 17 százalékkal csökkent az EU27-be irányuló teljes brit export, miközben az EU exportja nőtt az Egyesült Királyságba. Rekordméretű az EU kereskedelmi többlete a brit gazdasággal szemben: a jelzett időszakban több mint 80 milliárd euró.
A brit cserearányok romlottak, az államháztartási hiány nőtt. A költségvetési hiány meghaladja a GDP 10 százalékát, ami úgyszólván háborús időkre emlékeztető arány. Az előrejelzések szerint az államadósság hamarosan megközelítheti a GDP 110 százalékát. Az EU-ban az elvárás 60 százalék. A brit államadósság egyes eladósodott mediterrán tagállamokéhoz hasonlítható.
Már a brexites népszavazás körüli cirkusz, a bizonytalanság növekedése 2018 végéig mintegy 3 százalékos veszteséget okozott a brit GDP-ben.
A szimulációk 10 éves távlatban azt mutatják, hogy mintegy 10 százalékkal lehet alacsonyabb a brit GDP annál, amit elérhettek volna, ha nincs Brexit. Az OECD ezt a GDP szintkülönbséget, brit családonként évi mintegy 7000 fontot, nemes egyszerűséggel Brexit adónak nevezi. A Brexit párti politikusok elfelejtettek elmondani a brit választópolgároknak egy nagyon fontos összefüggést: az integrációnak gazdasági előnyei vannak, a dezintegrációnak pedig hátrányai. Ez ilyen egyszerű. E politikusok hazudtak a polgároknak, amelynek árát a lakosok fizetik meg. Boris Johnson kampány buszán például az szerepelt heti 350 millió font nyereség, egyenlő Brexit. Nincs ilyen pénz, nem létezik, sőt a briteknek még évtizedekig fizetniük kell az EU-nak a kilépéssel összefüggésben. Az EU volt brit alkalmazottainak folyósított nyugdíjak miatt például akár még 2050-ben is fizethetnek majd.
Hadd legyek az ördög ügyvédje, komolyan mondja, hogy a britek számára zéró előnye volt a Brexitnek?
Gazdasági értelemben csak nettó hátránya. Ahogy a viccben mondják, az az előnye, hogy sok a hátránya. A Brexit hívei feltételezték, hogy utána majd ismét globális játékos lesz az Egyesült Királyság. Valószínűleg erre is nagyobb esélye lett volna az EU-n belül, mint most egyedül. Valójában az Egyesült Királyság a populista politika foglya lett. Ám a politikai blöffök nem oldják meg a gazdasági problémákat. Észak Írország de facto benne maradt az EU piacon, ők fejlődnek is szépen. Sok brit nagyvállalat erősíti ottani tevékenységét. A Brexit párti politikusok szerint a deregulációk, a túlszabályozás csökkentése és a kalóz megállapodások után majd szárnyalhat a brit gazdaság. Megjelent a Temze parti Szingapúr hamis víziója is. Ehhez képest a tőkebefektetések is visszaestek. Sok EU-n kívüli cég azért ment Nagy Britanniába, hogy így jussanak be az EU piacára. Egy japán autógyár csak a brit piacért nem fog odatelepülni. A közgazdászok nagyjából egységesek abban, hogy negatívan ítélik meg a Brexitet. Csak azok látnak pozitívumokat, akik nem veszik figyelembe az integráció dinamikus hatásait.
A nemzeti érzület sem nőtt?
A szuverenitásnak van ára, de a szuverenitás a globalizáció viszonyai között egyes ügyekben más nemzetekkel együtt hatékonyabban érvényesíthető. Az integráció lényege bizonyos fokú kompetencia átadás.
A totális szuverenitás korunkban – különösen kisebb államok esetében – nem életszerű, s egyben az integráció előnyeiről való lemondást jelentené. És ez rengeteg féle előny.
Az áruk, a személyek, a tudás, a technológia szabad mozgása. S az azokból származó tovagyűrűzések, dinamikus hatások pl. az innováció terjedése és a termelékenység növekedése révén. Ez növekedési többletet jelent, amit növekedési bónusznak neveznek. Ennek hiánya kódolja a nemzetgazdasági veszteséget. Azaz a dezintegráció növekedési veszteséget okoz.
Az EU vezetői többször mondták, nem akarják, hogy aki kilép, jobban járjon, mint aki bent marad. Ezt sikerült elérnie az EU-nak?
Büntető célzat nem volt, de nem akartak precedenst sem teremteni arra, hogy jó a kilépés. A rendezés alapja a szerződések következetes érvényesítése, a felmerülő költségek megtérítése volt. A briteknek ugyan ki kellett fizetniük a szerződések felbontásából származó veszteségeket, de egyidejűleg a felek törekedtek a jó kapcsolatok fenntartására is. Szomszédos országok között ez alapvető, kölcsönös érdek. A pénzügyi szolgáltatások liberalizációját ugyanakkor teljesen elutasították az EU tagállamok. Ez megint csak hátrányos a briteknek, hiszen elindult egy mozgás: a világ legjelentősebb pénzügyi központja, a londoni City – amely önmagában közel 8 százalékát adja a brit GDP-nek – szerepének esetleges mérséklődése nagy veszteség lehet. Számos pénzintézet, befektetési társaság elköltözik Londonból, mert az EU-ban is szolgáltatni szeretne. A londoni City még mindig a világ pénzügyi központja, de a csillaga halványulóban van.
Magyarországon is felvetették néhányan a kilépés gondolatát.
Ezeket a véleményeket közgazdászként nehéz higgadtan értékelni. A modern közgazdaságtudomány lehetőségeit felhasználva széles körű kutatások vizsgálják az integráció előnyeit és hátrányait.
Ezek a munkák világosan rámutattak arra, hogy az integrációból a legnagyobb előnye éppen a kis országoknak származik. Az EU-n belül pedig a legnagyobb előnyöket – néhány további kisebb gazdaság mellett – éppen Magyarország élvezi. És itt nem az anyagi támogatásokról van csak szó, hanem a hatalmas belső piac lehetőségeiről, teremtő erejéről. A Huxit önsorsrontás lenne Magyarország számára.
Ez akkor is igaz, ha Magyarország nem nettó kedvezményezettje lenne az EU közös költségvetésének. A belső piac négy alapszabadsága, az áruk, a szolgáltatások, a személyek, és a tőke szabad áramlása semmihez nem fogható gazdasági előnyöket jelent. Ehhez kapcsolódik a technológiák és a tudás szabad mozgása, amelynek hatására nő a termelékenység. Ezer szállal, mélyen kapcsolódunk az EU-hoz, amit rendkívüli veszteségek nélkül nem lehetne elszakítani. Az integráció keretében nem kényszerből, hanem önkéntesen, önérdekből mondunk le egyes nemzeti jogkörökről. A magyar kiválás még sokkal nagyobb áldozatokkal járna, mint a brit, hiszen az Egyesült Királyság hazánknál jóval nagyobb és gazdagabb ország.
A fő tanulság: strukturális reformok helyett Brexitet csinálni, nem alternatívája a fejlődésnek. Az Egyesült Királyságban sem az EU szabályok képeztek akadályt, hanem az évek óta maguk előtt tolt strukturális problémák.
Hatalmas bírságot kapott a Meta. 
