3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az eurózóna pénzügyminiszterei, majd vezetői ültek le tárgyalni a görög helyzetről. A görög kormányfő stábja vasárnap olyan reformjavaslat-csomagot juttatott el Brüsszelhez, amely már közelít Athén hitelezőinek elképzeléséhez. A hírre az európai pénzpiacok meglódultak, a legtöbb szakértő pedig úgy véli, pont kerülhet a hónapok óta tartó huzavona végére. A Privátbankár.hu főszerkesztője nem osztja ezt a véleményt.

Február óta most először érkezett fordulóponthoz a görög hitelválság: az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport hétfő délben tárgyalta Athén legfrissebb reformtervét, amelyet a 7,2 milliárd eurós hitelért cserébe nyújtott be Alekszisz Ciprasz kormánya.

Szűkös idő áll azonban a görögök rendelkezésére: június 30-án lejár a fizetési határidő, és ha a Nemzetközi Valutaalap nem kapja meg az 1,6 milliárd eurós törlesztőrészletet, a görögöknek csődöt kell jelenteniük.

Jöhet a megállapodás

Szakértők szerint azonban van ok a piac örömére: az Európai Bizottság vezetőjének Jean-Claude Juncker munkacsoportjának vezetője szerint nagyon jó tárgyaló alap lehet az új tervezet.

Ehhez a véleményhez az Eurócsoport délutáni sajtótájékoztatóján Jerome Dijsselbloem holland pénzügyminiszter és a csoport vezetője is csatlakozott: elismerően nyilatkozott a tervről, amelyet azonban csak reggel kaptak meg - a Financial Times értesülése szerint két tervet küldtek el a görögök, a másodikat pedig rosszul - így még nem volt idő annak komoly áttanulmányozásra.

A legmagasabb szinten tárgyalnak

Miután Donald Tusk, az Európai Tanács vezetője összehívta az eurózónás kormány- és államfőket a múlt héten, hétfőn hét órakor válságtanácskozást tartanak a tagok, ahol áttekintik a reformcsomag javaslatait és kialakítják közös álláspontjukat. Így döntésre a mai napon nem feltétlenül kell számítani, ám Angela Merkel német kancellár szerint a héten kimondhatják az utolsó szót - számol be a Reuters, hozzátéve, hogy Martin Schäuble német pénzügyminiszter szkeptikus a tervvel kapcsolatban: szerinte a görögök alig tettek lépést a megegyezés irányába az új reformcsomaggal.

Csak időt nyernek?

Annyi azonban bizonyos, ha mindenki rábólintana a tervre, hosszútávon nem oldódna meg a probléma. Néhány részlet befizetése után a görögök éppen ott tartanának majd, mint most, ezért több elemző úgy véli, a görögöknek az eurózónán kívül tágasabb.

Ha viszont nem sikerül megegyezni, és elkerülhetetlenné válik a csőd, az nem csak gazdaságilag, de geopolitikailag is nagy érvágás lenne Európának, és akár bevándorlási hullámmal is végződhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG