Gyilkos harc – Erdogan nem adja könnyen a bőrét májusban

A május 14-i törökországi elnök- és parlamenti választások rendkívüli szimbolikus jelentőséggel bírnak. 2023 a köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója, és az ellenzék most először áll valamennyire egységesen és magabiztosan Erdogan elnök több, mint két évtizedes uralmával szemben.

„A Hatos Asztalnak”, ahogyan a média egy ideje hívja az ellenzéki pártok koalícióját, egyetlen, közös jelölttel sikerült Erdogan ellen kiállnia – ez a bravúr a szövetség igen heterogén jellegét tekintve elismerést érdemel.

Erdogan adujai

Eközben Erdogan a 100. évfordulót pártja megújításának dátumaként ünnepli, az „Új Törökországról” szóló víziójaként, amely keretében új alkotmányt akar majd elfogadtatni.

A 69 éves Erdogan stratégiája egyértelmű: a stabilitás garanciájaként, erős vezetőként mutatja be magát, aki képes szembeszállni olyan belső ellenségekkel, mint a PKK terrorszervezet, és kiterjeszti országa befolyását külföldre. Ezt sok török ​​kedvezően fogadja.

Ennek ellenére a jelenlegi elnök egyértelműen le van maradva. Egy közelmúltbeli felmérés szerint, ha mindkét jelölt elindulna egy valószínű megismételt választáson, a törökök alig 44,9 százaléka szavazna Erdoganra és 55,6 százaléka az ellenzék közös jelöltjére, Kemal Kilicdaroglura.

A kormányzó AKP párt azonban továbbra is egy széles és hatékony propagandagépezetet irányít, amelyet Fahrettin Altun, az Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója vezet, akit Kilicdaroglu „vitaminhiányos Göbbelsnek” nevezett.

Főáramlatú, független média szinte nem létezik Törökországban, mivel az összes nagy médiát vagy az AKP támogatói birtokolják, vagy pénzügyi eszközökön keresztül a kormányhoz kötődnek. Altunnak már sikerült sikeresen bemutatnia Kilicdaroglut a törökországi szerencsétlenségek bűnbakjának - legalábbis a vidéki és kevésbé fejlett területeken -, annak ellenére, hogy neki gyakorlatilag nincs felhatalmazása arra, hogy beleavatkozzon a döntéshozatalba.

Erdogan gyenge pontja

Ez elsősorban azoknak a válságoknak köszönhető, amelyekkel a jelenlegi török ​​kormány nem tudott megbirkózni. A gazdasági és líraválság a török ​​középosztály jelentős részét elszegényítette, főként az elnök gazdaságpolitikai hibái miatt. Ráadásul az ország délkeleti részén bekövetkezett földrengés csaknem 50 ezer emberéletet követelt, és százezrek vesztették el otthonukat.

Az embereknek nyújtott segítség túl későn érkezett – ismerte el mentegetőzve Erdogan. A természeti katasztrófa pusztító következményeit az építőiparban tapasztalható összevisszaság és korrupció is okozta – márpedig a kormányzó AKP párt ez ellen hosszú évekig nem lépett fel.

Pontosan ezeken a területeken rejlenek Kilicdaroglu erősségei. Tehetséges adminisztrátornak tartják, aki politikailag is hírnevet szerzett a korrupció elleni fellépéssel. Ráadásul olyan török ​​elnök is lehet belőle, aki kompromisszumokkal próbálná megbékíteni a török ​​társadalmat.

De ki ez az ember?

Kilicdaroglu egy köztisztviselő fiaként született 1948-ban a kelet-anatóliai Tunceli tartomány egyik falujában. Családja alevita, amely etnikai-vallási kisebbség Törökországban. Ő volt a negyedik a hét gyermek közül, és az egyetlen, aki egyetemre járt.

Őszinteségéről és megbízhatóságáról ismert – olyan tulajdonságairól, amelyeket nem szabad magától értetődőnek tekinteni a politikában, különösen Törökországban. Bürokrataként konzekvensen harcolt a korrupció ellen.

Kilicdaroglut Erdogan szöges ellentettjének tartják, követői "Gandhi Kemal"-nak vagyis "török ​​Ghandinak" hívják.

Főleg azért, mert 2017-ben egy korrupcióellenes menetet vezetett Ankarából Isztambulba – mintegy 400 kilométeren át –, folyamatosan növekvő számú támogatóval. Míg Erdogan egyre inkább megosztotta a török ​​társadalmat a hatalmon maradás érdekében, a kemalista CHP párt vezetője arról ismert, hogy kompromisszumokat keres.

Olyan törvényt vitt be a parlamentbe, amely garantálja, hogy a hithű muszlim nők fejkendőt viselhessenek. Integrálja a kurdbarát HDP pártot, de bírálja a törökök által terrorista szervezetnek tartott PKK-t.

Döntő fontosságúnak tartja a HDP-bázis által biztosítható 10 százalékos szavazatot, de a HDP esetleges bevonása azt is jelentheti, hogy a már meglévő bázisból – leginkább az centrista İYİ Pártból, de a CHP-ből is – szavazók vesznek el.

A HDP szavazóbázisa nagyrészt kurdokból áll, és napirendjük eltér a szövetség pártjaitól. Követelményeiket szinte mindig a kurd nacionalizmus diktálja, és ahogy az várható is, ez nem sok jót ígér, ha azt várják tőlük, hogy együttműködjenek a török ​​mérsékelt nacionalistákkal.

Összességében mindez sok török ​​számára választhatóvá teszi – Erdogan számára pedig komoly veszélyt jelent.

Egy esetleges választási győzelem esetén azonban sok kompromisszumra lesz szükség egy többpárti kormányszövetség létrehozásához és megtartásához. Mert egy dologra biztosan nincs szüksége Törökországnak az elkövetkező években: még több politikai felfordulásra.