Az utóbbi hetekben, hónapokban, években folyamatosan kénytelenek voltunk ostorozni az Orbán-kormányt amiatt, hogy a szavak és a tények (valamint sokszor a tettek) nem voltak egymással összhangban. Alapvetően a sikerpropagandát megalapozó adatok hiányoztak, jobban mondva azok annyira gyengék voltak, hogy nem volt érthető a kincstári optimizmus.

A sokáig siralmas inflációs adatoknál pedig az volt a fő probléma, hogy a kabinet csak és kizárólag külső tényezőkre – a 2022 februárjában kitört orosz-ukrán háborúra, az amiatt az oroszokkal szemben kivetett európai uniós szankciókra – fogta, hogy 2023 januárjában a miénk volt a legmagasabb az éves fogyasztóiár-index a 27 EU-tagállam között (majd 2025 januárjában ismét), miközben egyetlen szóval sem említett belső hibákat. Így sokan nem érthették, hogy ha mindenkit egyformán sújtanak a fent említett negatív körülmények, akkor miért pont nálunk a legmagasabb az infláció, ráadásul több százalékponttal, mint az előttünk álló huszonhatodiké. Ráadásul úgy, hogy az Orbán-kormány még hatósági intézkedésekkel – árstop, árfigyelő, árrésstop – próbálta is korlátozni az árak emelkedését.

Válaszokat a mai napig nem kaptunk. De most örüljünk annak, hogy miután márciusban elmozdultunk az uniós sereghajtó pozíciójából, igaz, csak két országot leelőzve, most már legalább közelebb kerültünk a középmezőnyhöz. Köszönhetően annak, hogy a júliusi éves inflációnk 0,3 százalékponttal alacsonyabb lett a júniusinál – más kérdés, hogy ennek nem tudott felhőtlenül örülni a piac, mivel még ennél is nagyobb esésre számított, arra, hogy benézünk a 4 százalékos szint alá.

Ennél a pontnál szükséges tennünk egy módszertani megjegyzést. Lapunk az inflációs adatokat veti össze – amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is közzétesz –, szemben az Európai Unió statisztikai hivatalával, az Eurostattal, amely a harmonizált fogyasztóiár-indexeket publikálja, cikkünk megjelenése után közvetlenül, augusztus 20-án, szerdán. Utóbbi a nemzeti statisztikai hivatalok által megadott fogyasztási adatokból az Eurostat által számított árindexek, harmonizált indexszámok, így azok eltérhetnek (el is térnek, esetenként nem is kevéssel) a „normál” inflációs mutatótól.

Nos, a KSH által közzétett 4,3 százalékos értéknél 12 ország is magasabbat produkált a júliusi adatát a Privátbankár Európai Inflációs Körkép elkészítéséig közlő 40 országból (a négy hiányzó: Bosznia-Hercegovina, az Egyesült Királyság, Feröer-szigetek és Málta).

Közülük négy része az EU-nak: Bulgária, Észtország, Románia és Szlovákia. Mivel a még nem jelentő egyetlen uniós tag Máltában júniusban 2,5 százalék volt az éves infláció, nem valószínű, hogy ők is mögénk kerülhetnek. Így rögzíthetjük is Magyarország 23. helyezését. Nem vidám, kijelöli, hogy azért még bőven van teendő e téren.

A lista pozitív élén Ciprus áll, amely immár a második egymást követő hónapban jelentett negatív rátát, ezúttal az egy hónappal korábbi 0,4-gyel szemben 0,9 százalékosat. A képzeletbeli dobogó második fokán hármas holtverseny alakult ki, az egyaránt 0,2 százalékos rátájú Finnország és az egymással gazdasági és monetáris unióban lévő Svájc és Liechtenstein között.

Az nem meglepő, hogy a legnagyobb Törökországban volt a pénzromlás, mivel az Erdogan által irányított állam már jó ideje küzd a hiperinflációval, de a júliusi 33,52 százalékos mérték már kétségtelenül jobban mutat a korábbi, 60 százalék felettiekhez képest. A törökök előtt az egymással hadban lévő két állam következik: Oroszországban 8,8, Ukrajnában 14,1 százalék volt az előző hónapban az éves fogyasztóiár-index.

A 40 rangsorolt állam többségében júliusban gyorsult az infláció júniushoz képest, ám a mezőny 22-es létszáma így is jóval vékonyabb az egy hónappal korábbi 33-asnál (még úgy is, hogy akkor hárommal több, 43 ország adatát tudtuk összevetni). A legnagyobb, 2,18 százalékpontos havi visszaesést Románia produkálta, őt északi szomszédja, Bulgária 0,9 százalékpontos rontással követte, majd jön a Dánia, Észtország, Horvátország, Spanyolország négyese, 0,4-0,4 százalékpontos növekedéssel.

Hat ország (Finnország, Franciaország, Koszovó, Lettország, Németország, Olaszország) inflációja nem változott júniusról júliusra.

A tucatnyi inflációcsökkentő mezőnyét fájdalom, nem Magyarország vezeti, hanem Törökország (-1,53 százalékpont). De még ha ezt – mint már említettük – a magas bázis miatt nem is vesszük figyelembe, még akkor is Lengyelország (-1,00 százalékpont), Oroszország (-0,60 százalékpont) és Ciprus (-0,50 százalékopont) előttünk áll.

Szűkebb pátriánkban, vagyis a közép- és kelet-európai régióban is csak kicsit állunk jobban, miután júliusban

• Csehországban 2,70
• Szlovéniában 2,80
• Lengyelországban 3,10
• Horvátországban 4,10
• Szlovákiában 4,40
• Bulgáriában 5,30
• Romániában 7,84

százalék volt az éves infláció.

Érdekes és egyben akár biztató is lehet, hogy a sok inflációs mínusz ellenére az európai országok nem számítanak a kilátások romlására. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az antiinfációs gyógymódok közül az egyik leghatásosabbat, az alapkamat növelését egyik kontinentális jegybank sem vetette be. Sőt öten még lazítottak is, a bolgár központi bank 0,09, a brit és a moldáv 0,25-0,25, az orosz 2,00, a török 3,00 százalékponttal.

Továbbra is egy mutató van, amiben Magyarország az élmezőnyben van. Ez a visszatekintő reálkamat, amelyek összevetésében a csökkenő infláció-változatlan alapkamat kombinációjának köszönhetően nőtt az egyenlegünk, ami a júniusban elfoglalt tizedik helyről egészen a hatodikig repített minket.

Más kérdés, hogy az előretekintő kamatnak a megtakarítók számára nagyobb a jelentősége, vagyis annak, hogy a most bankbetétbe tett, illetve befektetett összegek kamatai, hozamai hogyan aránylanak az elhelyezés és a felvétel között végbement inflációhoz.

A korábbi hónapok Privátbankár Európai Inflációs Körképei itt tekinthetők meg.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)