3p
Vezető CDU-s politikusok szerint januárban kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások.
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

Januártól kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai. A német belügyminiszter elmondta: a szeptemberi szövetségi parlamenti választás után a szociáldemokraták "túl korán, és helytelenül" elkötelezték magukat az ellenzéki szerep mellett (ekkor a SPD támogatottsága történelmi mélypontra, 20,5 százalékra zuhant).

Őket roppanthatja meg elsőként a német politikai fejreállás - Tovább >>>

Thomas de Maiziere szerint ezért most el kell távolodniuk ettől az állásponttól, hogy meg tudjanak felelni az ország sorsa iránti felelősségüknek. Ehhez "az SPD-nek egy kis időre van szüksége, amit meg kell adnunk neki.” Hozzátette: a CDU/CSU pártszövetség és az SPD 2013-ban kezdett kormányzati együttműködésének folytatásához vezető út első állomása csütörtökön lehet, amikor mind a három párt elnöke közösen tárgyal Frank-Walter Steinmeier államfővel arról, hogy miként lehet előmozdítani a kormányalakítási folyamatot a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után.

El kell kerülni a kisebbségi kormányzást

A második kört az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa jelenti, amelyen a pártnak döntést kell hoznia a nagykoalíció folytatásáról szóló egyeztetések megkezdéséről - mondta a belügyminiszter. Szerinte az első megbeszéléseket talán még karácsony előtt megtarthatják, de a "tényleges tárgyalások" valószínűleg csak jövő évben kezdődnek.

A Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU az FDP-vel és a Zöldekkel kezdett tárgyalást a közös kormányzásról. A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások egy hete fulladtak kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból.

Erre számít a CDU egyik alelnöke, Julia Klöckner is, aki hangsúlyozta: érthető, hogy a szeptemberi Bundestag-választás után a szociáldemokratáknak nehéz megbarátkozni a nagykoalíció folytatásának gondolatával, és "nem egyszerű" feladat szakítani a pártot az ellenzékhez soroló állásponttal. Hozzátette: Németországnak azonban stabilitásra van szüksége, el kell kerülni a kisebbségi kormányzást, azt a helyzetet, amelyben a CDU/CSU-nak minden ügyhöz külön-külön meg kellene szerveznie a többséget a Bundestagban.

"Nem sok értelme lenne, ha egy kancellárnak Brüsszelben mindig azt kellene mondania, hogy nem tudok megígérni semmit, mert előbb otthon meg kell kérdeznem, hogy tehetek-e ígéretet" - mondta Klöckner. Az alelnök szerint is jövő év elején kezdődnek várhatóan a tárgyalások, mivel előbb az SPD-nek döntenie kell az ügyről a decemberi kongresszuson, aztán rövidesen elkezdődik a téli szünet.

Az istennő alkonya – a Merkel-korszak szétesése

Merkelnek már nincsen meg a szükséges politikai ereje és tekintélye, hogy egy kormányt megalakítson. Az EU központi dinamikájáért felelős francia-német tengely újra leállt és Macron most stabilabb képet mutat a hazavágott Merkelhez képest. Eközben a németeknek valahogyan menedzselni kellene Berlin feszült diplomáciai viszonyát Moszkvával, Ankarával, Varsóval és Budapesttel.  További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG