Nettó 400 ezer forintért sem találni olyan alkalmazottat, aki lángost sütne a Balatonon. Olyan kritikus a munkaerőhiány, hogy van, ahol a szállodaigazgató is beáll takarítani. Havi 800 ezerért sem találnak szakácsot. Csak néhány azok közül a szalagcímek közül, melyek az elmúlt hetekben körbejárták a hazai sajtót. Már önmagukban ezek a tények is kellően rávilágítanak a Covid után kialakult helyzet súlyosságára, ám csak testközelből derül ki, mennyire csalódáskeltő a helyzet.
Hosszú-hosszú zártsággal és korlátozásokkal teli hónapok (vagy inkább év) után végre sikerült kiszabadulni a fővárosból, és néhány napig egy közeli település vendégszeretetét élvezni. A falucska báján és szépségén szerencsére mit sem fogott az elmúlt év, sőt, a főváros utcáival ellentétben véglegesen lehúzott redőnyökkel sem lehetett találkozni. Ám az idilli kép csak az első vendéglátóhelyig tartott, ahol is szembejött a szomorú Covid-valóság. Bár szükségét érzem az elején leszögezni: mindenki igyekszik minél kevésbé láthatóvá tenni ezt a képet, és mindenki nagyon kedves. A valóság ennek ellenére mégis átüt.
A lefoglalt - egyébként három csillaggal és vagy két tucat szobával rendelkező - hotelben hosszan és pironkodva sorolta a tulajdonosnő a "negatívumokat".
"Ma tudom, meccs van, de a szobában sajnos nincs tévé, elromlott, és még nem hozta vissza a szerelő; a közös helyiségben lehet a mérkőzést nézni."
"Sajnos az a helyzet, hogy nincs szakácsunk. Én főzök, ezért ha este vacsoráznának, reggel szóljanak, hogy mit, és úgy készülök."
"Ha szükségük lesz valamire, hívjanak fel, és jövök, a másik épületben leszek, mert vasalnom kell a tiszta ágyneműket, azt is én csinálom." - mondta ezt megfáradtan este 9 órakor.
A szállodában az idős és láthatóan kimerült tulajdonos-házaspáron kívül egyetlen takarítóval találkoztam a három nap alatt. És bár nagyon kedvesen, erejükön felül próbálták biztosítani a vendégek kényelmét, nem tudták elfeledtetni és eltüntetni azt a végtelenül szomorkás hangulatot, ami a kialakult helyzet miatt körbelengte a teret.
Az étteremben egyedüli pincérként dolgozó talán 17-18 éves lányka arról tájékoztatott, hogy a kb. hat főételt tartalmazó étlapról az ételek fele nincs sajnos (itt meg kell jegyeznem, hogy nem különlegességekről volt szó, sertés- és csirkés ételekről). Nem az ő hibája, ahogy az sem, hogy a túlárazott és - mint felszolgálás után kiderült, hogy streetfoodosított - cigánypecsenye sem a köretet sem a hússzelet nagyságát illetően nem volt az igazi. És nem, nem én vagyok túl finnyás, vagy túlontúl nagyétkű.
A sokak által ismert helyi kocsmában a tulajdonos felesége már zavarban volt, ha öt vendéget kellett egyszerre kiszolgálni - láthatóan ez nem az ő feladata volt mostanáig. Az egyetlen trafik beazonosíthatatlan időtartományban volt nyitva vagy épp zárva a délután kellős közepén. A Spar mellett csoda, hogy túlélt kisboltnak már nincs egy kicsi italoshűtője sem. Az is hamar kiderült, hogyan tudott túlélni a multi helyi egysége mellett, amikor a délután során váratlanul egy "14:30-15:00 között zárva" tábla fogadott a Spar ajtaján.
A sajtót körbejáró szalagcímek által sugallt valóság még súlyosabb, mint azt gondolni lehet. Minden jel arra utal,
nemcsak a Covidot kellett túlélni a vállalkozásoknak és a vendéglátással foglalkozóknak, de az azt követő időszak is a túlélésről szól - csak máshogy.
A munkaerőhiány minőségcsökkenést hoz, az pedig a vendég csalódásához vezet. Az elmúlt egy évben kiesett bevétel (és nem mellesleg a magas inflációs környezet) az árak drasztikus emelését eredményezte, aminek a vendég pénztárja a végső kárvallottja. A szakácsok, pincérek túlélésre adott átmeneti válaszai tartós megoldásokká váltak: nagyon sokan nem tértek vissza korábbi munkájukhoz a vendéglátásba, hiszen rájöttek, akár futárkodásból is jobban meg lehet élni, ráadásul biztosabb munka, mint amilyennek a vendéglátás tűnik jelenleg. Vagy épp az eddig jövedelemként kiesett milliós összegeket külföldön próbálják pótolni.
Rossz ez mindenkinek: rossz a tulajdonosoknak, akik a talpon maradás reményében megpörgetnék a nyári szezont. Rossz a vendégeknek is, akik végre pihennének, és kisimítanák a korona-borzolta idegrendszerüket. A felhőtlen kikapcsolódás helyett kéretlenül is arcon üti őket a Covid okozta valóság, és a romjaiból feltámadni vágyó vendéglátás és vállalkozók katasztrófaturistáivá válhatnak.
Horvátországban a szél is nehezíti az oltást. 
