3p

Kína 22 országba exportál Covid elleni oltóanyagot, és 53 fejlődő államot lát el – részben ingyen  – vakcinákkal. Európán belül eddig legkevesebb hat ország vásárolt kínai gyártóktól, közöttük egy uniós állam van: Magyarország.

Nyilvánosságra hozta a Global Times azoknak az országoknak a részleges listáját, amelyek kínai gyógyszergyártóktól (is) vásároltak vagy kaptak koronavírus elleni vakcinát.

A Kínai Kommunista Párt felügyelete alatt álló lap a külügyminisztériumra hivatkozva úgy fogalmaz:

Kína 53 fejlődő országot lát el vakcinákkal, és 22 országba exportálja azokat.

A név szerinti listán 39 ország szerepel, ezek mintegy fele ázsiai. Emellett hét afrikai, hét latin-amerikai és öt európai ország, valamint az Egészségügyi Világszervezet is részesül kínai oltóanyagban. A fejlődő országok a vakcinák egy részét adományként kapják meg.

A top 3 vevő: Szerbia, Ukrajna, Magyarország 

Európán belül a legtöbb adagot, szám szerint 8 milliót Szerbia vásárolta. Ebből eddig 1,5 millió érkezett meg, január óta már oltanak is vele.

Egy egészségügyi dolgozó készíti elő a Sinopharm vakcináját egy belgrádi oltóközpontban  2021. január 19-én. EPA/ANDREJ CUKIC
Egy egészségügyi dolgozó készíti elő a Sinopharm vakcináját egy belgrádi oltóközpontban 2021. január 19-én. EPA/ANDREJ CUKIC

Elsősorban ennek köszönhető, hogy déli szomszédunk sokkal jobban halad a vakcinálással az uniós országok többségénél.

Szerbia után következik Ukrajna (6,91 milliós rendelés), Magyarország – mi 5 millió adagot vettünk, amiből 550 ezer érkezett meg  –, majd Bosznia-Hercegovina (80 ezer vakcina). A lap szerint Fehéroroszország is beszerzett kínai oltóanyagot, de azt nem tudni, hogy mennyit.

A listán nem szereplő Észak-Macedónia pedig két héttel ezelőtt közölte, hogy 200 ezer adag oltóanyagot vesz az egyik kínai gyártótól, a Sinopharmtól. (Háttéranyagunk: Covid-oltások - Magyarország a középmezőnyben, Szerbia lekörözte az EU-t.)

Kínai közlések szerint egyébként eddig 43 millió adag Sinopharm-oltóanyagot adtak be embereknek a világon, ebből 34 milliót Kínában. A távol-keleti ország vakcina-gyártási kapacitása 2022 végére elérheti az évi 4 milliárd adagot.

Magyarország engedélyezte, az EU még nem 

Eddig tehát összesen legkevesebb hat európai ország vett kínai vakcinát, közöttük egy uniós állam van: Magyarország.

Itthon az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet január végén adott zöld jelzést a Sinopharm oltóanyagának, múlt héten pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ is engedélyezte azt.

Ezzel a vakcinával ezen a héten kezdődhetnek az oltások.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével ugyanakkor egyelőre nem rendelkeznek a kínai gyártók.

Magyarországon jelenleg négyfajta vakcinát használnak, ebből három nyugati cégtől (Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca), származik, a Szputnyik V pedig Oroszországból érkezett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG