A devizahitelesek mentése nagy valószínűséggel a hitelfelvevők tartozásának egy részét a bankkal íratja le, definíciószerűen a nettó megtakarítói pozíció javulásával jár, ami a potenciális jövőbeli hitelfelvevő képesség vagy fogyasztás szempontjából pozitív. A bankok számára újabb jelentős veszteséget okozó megoldás viszont egyértelműen negatív a hazai hitelezés szempontjából. Ezt az MNB is látja és részben ezért indult a növekedési hitel program, amelynek várhatóan jövőre lesz jelentős hatása a gazdasági növekedésre.
Ami a jövőbeni kilátásokat illeti; a növekedési hitelprogram megvalósulásának menete függvényében egyszeri ugrásként akár 2%-os GDP-növekedést sem zár ki a szakértő. Úgy véli, hogy ugyanakkor folytatódik a jövő felélése és emiatt a hosszú távú növekedési pálya kilátásai inkább romlanak, még az alacsony kamatok ellenére is, amelyek viszont kérdéses, hogy meddig fenntarthatóak.
„A hozamgörbe távolabbi szakaszain inkább emelkedést, mint csökkenést látni, és ez nem csoda, hiszen az amerikai 10 éves állampapír 150 pontot emelkedett hozamban, márpedig a magyar gazdaság jó ideje az olcsó és rövid pénz és az EU-s támogatások oxigén palackjára van kapcsolva.” – tette hozzá Jaksity.
A kkv-szektorban lévő vállalati beruházásokra pozitívan hathat a növekedési hitelprogram. A nagyobb cégek esetében azonban nem lát lényegi javulást Jaksity György. Ez azért rossz, mert a magyar gazdaság GDP-arányos beruházási rátája a régióban és világviszonylatban is rendkívül alacsony, ami miatt a magánszektorban az új munkahelyek nem jönnek létre, miközben a válságadók, a rezsicsökkentés és egyéb akciók miatt viszont hetente jelentenek be az érintett cégek leépítéseket. Másrészt a fizikai tőkeállomány megújítása sem történik meg, vagyis a növekedés alapját jelentő termelési tényezők tovább épülnek le.
A Fed a várakozásokkal ellentétben nem lassította politikáját, de ez Magyarország számára csupán átmenetileg és rövidtávon jelenti azt, hogy továbbra is olcsó finanszírozáshoz juthat. Ha a következő két évben csökkenni fog az amerikai és fejlett országok hozamgörbéjének meredeksége, mégpedig a rövid hozamok emelkedésével, az Magyarországnak a 75-80% körüli államadósság/GDP mutatóval, GDP mintegy 100%-át kitevő negatív nettó külföldi befektetési pozícióval (NIIP) és a növekedési hitelprogram következtében romló külső egyensúlyi helyzetével nagyon sokat ártana.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
12 perce
-
Felemás hangulatban szédelegnek a budapesti befektetők
körülbelül 1 órája
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
körülbelül 1 órája
-
Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
2 órája
-
Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
2 órája
-
Sodródó drón az üdülőben – megint vakarhatják a fejüket a románok
3 órája
-
Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
3 órája
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Óriásit kereshet az állam a Sziget Fesztiválon
- Nem lesz nagy változás az üzemanyagárakban csütörtökön sem
- Elutasította az ügyészség a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszait
- Szépen menetelt reggel óta a forint felfelé
- Krausz Ferenc máris új céget alapított
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban
12:51
-
PPWR-itiner: Mit jelent pontosan? És mennyiben jelent változást a vendéglátóipari és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03



