4p

Ha nem is klappol minden a gazdasági működéssel, az Erste Bank kedvező eredményekről számolt be, és továbbra is a magyar piac harmadik legerősebb szereplője akar lenni. Mindezt úgy, hogy az államot és az EBRD-t is ki akarják venni az egyenletből.

Az Erste az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az idei első kilenc hónapot, jó részt egyszeri tételeknek köszönhetően – közölték újságírókkal a bank vezetői.

Az új lakáshitelek folyósítása, valamint a cégek esetében az új kihelyezés kevesebb, mint felére esett vissza az egy évvel korábbi azonos időszakkal összevetve. Ugyanakkor az október 10 százalékos bővülést hozott a lakossági hitelkihelyezésben, mind a jelzáloghitelek, mind a Babaváró esetében, ezzel az év legjobb hónapját zárta a bank.

Június óta a háromszorosára ugrott az Ersténél havonta nyitott új tbsz-számlák száma, a bank piaci részesedése ennek köszönhetően 35 százalékra emelkedett ebben a szegmensben.

Az Erste működési bevételei 2023 első kilenc hónapjában – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 56,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi adatot.

Az emelkedés hátterében a díj- és jutalékbevételek közel 10,9 százalékos növekedése mellett a támogatott hitelek átértékelődése áll, amely a kamatkörnyezet jelentős változása miatt tavaly csökkentette (-28,3 milliárd forint), míg idén jelentősen növelte (+30,6 milliárd forint) a működési bevételeket.

Az év első kilenc hónapja csilli-villi az előző évhez képest

- mondta újságíróknak Jelasity Radován, a pénzintézet vezetője.

A bank költségei javultak, ami romlás volt, azok alapvetően könyvelési tételek – mondta kérdésünkre Jelasity, aki a Bababaváró hitellel kapcsolatos átalakításokat hókuszpókusznak minősítette.

Marad minden házon belül

A napokban jelentették be, hogy a magyar állam eladja, visszaadja részesedését az Erste Bankban a tulajdonosnak. A beszámolók szerint az állam a bejövő pénzt várhatóan a ferihegyi repülőtér megvásárlására fordítja.

Az Erste korábban központi szereplője volt a 2010-es évek elején zajló kormányzati hadviselésnek a bankszektorral szemben, ennek lett egy feszült békekötése, amikor az állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyaránt részt vettek a pénzintézetben.

Jelasity elmondása alapján most eljött az ideje, hogy ezen túllépjenek, az állam pénzigényén túl az EBRD-t is ki akarják vásárolni. Úgy véli, hogy ez változást nem fog hozni, mindkét fél lényegében csendes társ volt eddig is.

Ingatlanpiaci nyűgök

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – szeptember végére 5156 milliárd forintra nőtt, 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 70 százalékra nőtt a 2022 szeptember végi 60 százalékról.

A kereskedelmi ingatlanok piacán a bank visszavett, tudatosan. Erről Jelasity kérdésünkre azt mondta el, hogy ebben a szegmensben visszaesés van. Például a Covid óta átalakult munkarend miatt jelenleg is jelentős üres kapacitások vannak a városi ingatlanpiacon, a fejlesztőknek ebből adódóan nincs is motivációjuk új projektekbe fogni.

Az új lakáshitelek folyósítása 54 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest. A bank saját és a statisztikai hivatal adatai alapján egy lényeges keresletvisszaesést lát, azzal együtt, hogy az ingatlant továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési célnak tekinti ügyfélköre.

Sokan próbálkoznak a vásárlással az ingatlanpiacon, annyira magasak a bérleti díjak - mondta Harmati László, az Erste lakossági ügyekért felelő vezetője.

Jobban megéri venni, mint bérelni. Fotó: Depositphotos
Jobban megéri venni, mint bérelni. Fotó: Depositphotos

Szerinte a reálbéremelkedés egy féléves átfutással jelentősen megmozgathatja a piacot. A CSOK+ hatását az Erste 150-200 milliárdra becsüli, amit Harmati szerint jóval meghaladhat majd a tényleges kereslet.

Hova menjen a pénz?

Az Erste az év utolsó negyedévében a lakossági hitelkereslet élénkülésére számít, részben az önkéntes kamatstop, részben a lakáspiacon tapasztalható keresletemelkedés miatt.

A vállalatoknál is folyékony a képlet.

Egy-egy ügyfél nagyon meg tudja rángatni a számokat

- mondta kérdésünkre Cselovszki Róbert, a terület vezetője.

Az Erste ügyfélkörében egyszerre vannak kisebb cégek, és milliárdos ügyleteket bonyolító nagyvállalatok. A bank esetében Cselovszki szerint ezek nagyjából fele-fele arányban vannak jelen.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6,1 százalékkal nőtt egy év alatt, és szeptember végén meghaladta az 1190 milliárd forintot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG