A bérekre rakódó terhek túlzott nagysága a magyar gazdaság egyik legfőbb problémája lényegében a rendszerváltás óta. Az utóbbi években történt némi javulás: egyrészt csökkent egy százalékponttal az személyi jövedelemadó, másrészt megjelent a gyermekkedvezmény, ami a kettő vagy több gyermekeseknél komoly könnyebbség.
Mozgástér
Az átlagos szint azonban még mindig túl magas, különösen a munkáltatók érzik úgy, hogy indokolatlanul sokat kell még kifizetniük a munkabéren felül. Ez egyrészt gátolja a béremelési hajlandóságot, másrészt a szürkefoglalkoztatás mértékét növeli. Konkrét számokban: a nettó munkabérnek 1,93-szorosa a teljes bérköltség (gyermekkedvezmény nélkül), míg ugyanaz a mérték a hozzánk hasonlítható fejlettségű régiós országokban 1,65-1,75. Erre a szintre, vagy legalábbis a felső szélére kéne eljutnunk ahhoz, hogy ne szenvedjünk hátrányt velük szemben.
Nyilvánvaló, hogy a terhek bármely elemét csak úgy lehet csökkenteni, ha a bevételek nem csökkennek, vagy a kiadási oldalon következik be jelentős csökkenés. Ez utóbbinak nincs realitása, hisz sem a nyugdíjakat, sem az egészségügyre fordított összeget nem lehet csökkenteni, és a költségvetés sem bírna érdemi csökkentést. Viszont ezekre nincs is szükség, hisz a jelenlegi és a következő években várható erőteljes bérnövekedés megnöveli a mozgásteret.
A béremelkedés lehetővé teszi
A megoldás az lehet, hogy a kiadások kisebb mértékben nőnek százalékosan, mint a bérek, és akkor máris lehetőség nyílik a terhek valamekkora mérséklésével. Konkrét példát említve: a nyugdíjak a jelenlegi kormánypolitika szerint csak az infláció mértékében, vagy kevéssel fölötte nőnek. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjkassza bevételeinek, vagyis a nyugdíjjárulékoknak is csak ilyen szerény, jelenleg 1-2 százalékos mértékben kell nőnie.
A bérek ezzel szemben 6-8 százalékkal nőnek, és ez a dinamika a következő években is szinte biztosan fennmarad, mert a munkaerőpiac szűkössége, illetve a munkaerő számára szabadon hozzáférhető, többszörös jövedelmet kínáló nyugat-európai munkaerőpiac elszívó hatása ezt kikényszeríti. Ha ezekből a számokból indulunk ki, máris ki lehet számolni, mennyivel csökkenthető a nyugdíjjárulék évente, már csak azt kell tudni, hogy mennyi az most az összes járulék közül.
Mennyi az annyi?
Jelenleg két címen kerül pénz a nyugdíjkasszába: a munkavállalótól a bruttó fizetése 10 százalékát vonják le ezen a címen, a munkaadótól 27 százalékot szociális adó címén, csak azt nem tudjuk, hogy ez a tétel hogy oszlik meg a nyugdíjkassza és az egészségügy között. Ezért feltételezésekre kell hagyatkoznunk, abból indulunk ki, hogy a 27 százalék 15:12 arányban oszlik meg a kettő között, így a nyugdíjkasszára jutó teljes járulék a bruttó bér 25 százaléka.
Ennek a hányadnak elég 2 százalékkal nőni évente, miközben a bérnövekedés 6-8 százalékos. Ez akkor jön ki, ha a nyugdíjjárulék évente egy-másfél százalékponttal csökken. A kérdés már csak az, hogy ez hány éven át valósítható meg, és a végére milyen arányok alakulnak ki. A Figyelő információi szerint a cél a 20 százalékos szociális adó lenne, ami 7 százalékpontos csökkentés. Másfél százalékponttal számolva ez egy 5 éves program, a végeredmény pedig összesen 21,5 százalékos munkaadói kötelezettség.
Így a nettó bér 1,83-szorosa lenne a teljes bérköltség, ami már lényegesen jobb a mainál, de még mindig magas a régióhoz képest. Ha emellett eltörölnék, mondjuk a másfél-másfél százalékos szakképzési hozzájárulást és az ugyanekkora munkaerő-piaci járulékot (ezeket fedeznék a dinamikusan növekvő SZJA bevételek) , akkor már 1,76-os szorzónál tartanánk.
Végeredmény
És hogy mi lenne a végeredmény? Öt év múlva legalább 50 százalékkal magasabb nettó bérek, így lényegesen csökkenne a fejlett országokhoz képesti eltérés (bár még mindig két és félszeres lenne, de legyünk optimisták, és feltételezzünk a második öt évben is dinamikus béremelkedést), nem növekvő költségvetési hiányt, és kiegyensúlyozott nyugdíjkasszát. Az egyetlen negatívum, hogy a nyugdíjak reálértéke csak szinten maradna.
Bóka János számolt be róla. 
